Bosznia
Jogi csűrés-csavarás, Dodik nem akarja visszaadni a mandátumát
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke népszavazással reagálna a Központi Választási Bizottság döntésére, amely megvonta tőle a mandátumát. Azt állítja, hogy nem térdel le, nem kúszik, hanem harcolni fog – politikai eszközökkel, a nép felhatalmazásával. Dodik szerint nemcsak őt, hanem a szerb népet is elítélték, és a referendumon ők mondhatják ki a végső szót.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke népszavazást akar tartani a saját személyéről és hivatalának további betöltéséről. Megfogalmazása szerint a mandátumát a néptől kapta, ezért rájuk fog hallgatni – népszavazással dönthetnek róla és tisztségéről. Dodik tehát folytatja a jogi csűrés-csavarást, mert nem akarja visszaadni a mandátumát.
Üldöző(k) és a szegény üldözött
Dodik sajtóértekezleten erősítette meg: a pártja által vezetett koalíció eltökélt abban, hogy megvédi a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos és daytoni jogállását, amelyet szerinte Christian Schmidt boszniai főmegbízott tevékenysége „súlyosan fenyeget”.
– Schmidt nem legális, nem legitim, nem erősítette meg a Biztonsági Tanács, mögötte csak egyetlen politikai akarat áll – hangsúlyozta Dodik a hatalmi koalíciót alkotó pártok vezetőinek ülését követően.
Kapcsolódó cikk
A (volt) boszniai szerb elnök szerint „a bosnyák politika minden törekvése kudarcot vallott, hiszen nem önmagukért, hanem a Szerb Köztársaság ellen léptek fel”, és teljes politikai tőkéjüket arra fordították, hogy őt eltávolítsák a hatalomból.
Szerinte a szarajevói „kávéházi közvélemény” csak egy napig örült, miközben a Szerb Köztársaság hosszú távon egységbe forrt.
– Itt vagyok, és itt is maradok. Továbbra is betöltöm azt a tisztséget, amellyel a nép bízott meg. Nem áll szándékomban elhagyni a Szerb Köztársaságot, politikai eszközökkel győzöm le őket, az ő módszereikkel – üzent Dodik.
Elmondása szerint „különféle módszerekkel üldözik”, de a szerb nép érti ezt, és ő nem hajlandó feláldozni a nép érdekeit.
Az istenadta nép
Dodik ismét határozottan elutasította a Központi Választási Bizottság (CIK BiH) döntését, amellyel megvonták tőle a köztársasági elnöki mandátumot. Dodik szerint ez nem csupán ellene irányuló ítélet volt, hanem a szerb nép ellen.
– Azt hiszik, hogy győztek, én viszont azt gondolom, hogy elveszítettek mindent, a népnek pedig meg kell értenie: ez az ítélet ellene született – jelentette ki Dodik, aki szerint nem találtak vele kapcsolatos bűncselekményt, de egy ráerőltetett törvény alapján akarják elítélni, holott ő egy alkotmánnyal összhangban megválasztott elnök.
Dodik megerősítette: nem hajlandó elfogadni az alkotmányt sértő döntéseket, szerinte a szerbek nem hajtanak térdet, és ő sem fog, nem fog kúszni sem, viszont harcolni készül.
Hangsúlyozta, hogy a muszlimok a szerb nép beteges ellenségei, és a döntéssel a boszniai alkotmányt akarják lerombolni, mert ha nincs alkotmány, nincs köztársaság sem. Hozzátette, hogy az elnököt csak a nép vonhatja vissza, ugyanúgy, ahogyan megválasztotta.
Emlékeztetett arra, hogy az alkotmány szerint az elnök megbízatása csak lemondással vagy visszavonással szűnhet meg, de most egy harmadik utat is kitaláltak: szerinte egy új, alkotmányellenes mechanizmust próbálnak létrehozni a mandátumának megvonására, amelynek semmilyen jogi hatálya nincs egy szabályosan megválasztott elnökre nézve.
Dodik „viseli a keresztet”?
Dodik kritizálta a Központi Választási Bizottság (CIK) jogkörét is, szerinte a testület legfeljebb megerősítheti a mandátumot, de nem ők adják, és nem vehetik el.
Szerinte ez az egész folyamat az alkotmány semmibe vételére és a Szerb Köztársaság intézményeinek aláásására irányul. Hozzátette: „a migrációs válságot is eszközként használják arra, hogy kiszorítsák a szerbeket a térségből.”
Dodik bejelentette, hogy a néphez fordul: a közeljövőben népszavazást tartanak arról, elfogadja-e a szerb nép a döntést vagy sem.
– Ha a nép elfogadja, akkor aláírta saját halálos ítéletét, ha nem, akkor folytatják a harcot – személyes következmények ide vagy oda. Mindehhez még hozzátette, hogy ez nem egyszemélyes ügy: „Felvettem a keresztet, amit viselnem kell. Amíg a nép mandátumot ad nekem, addig itt leszek.”
A boszniai Központi Választási Bizottság múlt héten hozott döntése szerint Dodik mandátuma megszűnt. A határozat ellen fellebbezés nyújtható be, a döntés jogerőssé válása akár két hónapot is igénybe vehet – addig lesz még szájtépés bőven.

