Szerbia
Vučić feloszlatta a szerb parlamentet, október 25-én előrehozott választásokat tartanakTizenötödik választás a többpártrendszer bevezetése óta Szerbiában, tizenegyedszer idő előtt
Aleksandar Vučić szerb elnök feloszlatta a nemzetgyűlést, és október 25-re kiírta az előrehozott parlamenti választásokat. A több mint egy éve választásokat követelő tiltakozó diákok ezzel megkapták, amit követeltek, de a valódi politikai küzdelem csak most kezdődik: a Vreme szerint legalább 16, de akár 19 lista is rajthoz állhat, miközben maga Vučić is miniszterelnök-jelöltként szállhat be a versenybe
Aleksandar Vučić szerb elnök feloszlatta a nemzetgyűlést, és 2026. október 25-re kiírta az előrehozott parlamenti választásokat. Ezzel hivatalosan is megkezdődik a választási kampány, amely már valójában hónapok óta tart.
A szavazólap azonban aligha lesz rövid: a Vreme összesítése szerint már legalább 16, de akár 19 lista indulásával is számolni lehet. A legnagyobb kérdés az lesz, hogy a Vučić vezette hatalmi tömb és a hallgatói mozgalom által támogatott lista mellett mennyi tér marad a hagyományos ellenzéki pártoknak.
Teljesült az egyetemisták kívánsága
Aleksandar Vučić szerdán aláírta a szerb nemzetgyűlés feloszlatásáról szóló rendeletet, valamint az előrehozott parlamenti választások kiírásáról szóló határozatot.
Az államfő ezzel feloszlatta a 2023. december 17-én megválasztott parlamentet, és választást 2026. október 25-ére írta ki.
A döntést megelőző törvényi eljárás szeptember 7-én indult el, amikor Đuro Macut miniszterelnök javasolta a parlament feloszlatását, amit a szerb kormány elfogadott. Ettől kezdve 72 óra állt az államfő rendelkezésére, hogy döntsön a kormány indoklással ellátott javaslatáról.
Vučić tegnap esti televíziós szereplésében már közölte, hogy elfogadja a javaslatot, és másnap délben aláírja a szükséges dokumentumokat, ami most meg is történt.
A választási törvény szerint a választás kiírása és megtartása között legalább 45, legfeljebb 60 napnak kell eltelnie. Ha tehát október 25-ére akarták tenni meghirdetni a szavazást, azt legkésőbb szeptember 10-éig ki kellett írni.
Tizenötödik választás, tizenegyedszer idő előtt
Az októberi voksolás a többpártrendszer bevezetése óta a tizenötödik szerbiai parlamenti választás lesz – és ezek közül már a tizenegyedik előrehozott megmérettetés.
Ez önmagában is sokat elmond arról, hogy a rendkívüli választás Szerbiában az elmúlt évtizedekben lassan megszűnt rendkívülinek lenni.
Most azonban egészen más politikai környezetben kezdődik meg a kampány, az előrehozott parlamenti választás kiírása a szerbiai tiltakozó diákmozgalom egyik legfontosabb követelése volt.
A hallgatók több mint egy éve követelik, hogy az ország politikai válságát választásokkal próbálják rendezni. Vučić korábban hosszú ideig elutasította ezt, később azonban fokozatosan megváltoztatta álláspontját, végül pedig az előrehozott választás mellett döntött.
A szerb elnök a választás kiírásakor arra kérte a kampány résztvevőit, hogy a választópolgárok problémáival és igényeivel foglalkozzanak, és kerüljék az erőszakot.
Vučić külön kitért az egyetemek blokádjára is, arra kérve a hallgatókat, hogy a kampány idején ne folytassák ezt a tiltakozási formát. Azt mondta, elfogadja majd a választás demokratikus eredményét, és ellenfeleinek is gratulál, amennyiben győznek.
<>h2>Vučić maga is beszáll a választási küzdelembe
A kampány egyik legérdekesebb kérdése ugyanakkor maga Aleksandar Vučić, aki a hatalmi oldal miniszterelnök-jelöltjeként készül a választásra, miközben jelenleg még Szerbia köztársasági elnöke.
Ez elkerülhetetlenné teszi saját államfői tisztségének kérdését is.
Vučić májusban, a Slavija téren rendezett nagy tüntetést követően már arról beszélt, hogy mandátuma vége felé közeledik, és elképzelhetőnek tartja lemondását.
Pekingben újságíróknak azt mondta, hogy „hamarosan” akár le is mondhat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kívánja egyszerűen lerövidíteni elnöki mandátumát úgy, ahogyan azt annak idején Boris Tadić tette.
Vučić érvelése szerint valaki vagy lemond az államfői tisztségről, vagy kitölti a mandátumát.
Most azonban, ha valóban miniszterelnök-jelöltként vezeti saját politikai táborát az október 25-i választáson, ezt a kérdést már nem lehet sokáig nyitva hagyni.
A hallgatói lista lesz Vučić legfontosabb kihívója
A választás másik meghatározó szereplője várhatóan az „egyetemista mozgalom” által támogatott lista lesz.
A Vreme szerint ezen nem maguk a tiltakozó diákok indulnak, hanem professzorok, aktivisták és ismert közéleti személyiségek. A hallgatói listát több politikai szervezet támogatja, köztük a Zöld-Baloldali Front, a Kreni-Promeni, a Demokrata Párt, a Szabad Polgárok Mozgalma és a Dveri. A Vreme összesítése szerint ezek a szervezetek saját jelöltjeikkel nem szerepeltetnék a hallgatói listán.
Ez azért fontos, mert a több mint egy éve tartó szerbiai tiltakozások során a hallgatók következetesen igyekeztek megtartani távolságukat a hagyományos ellenzéki pártoktól.
Az októberi választás ezért nem feltétlenül a megszokott „Vučić kontra ellenzék” felállásban zajlik majd, hanem egy harmadik politikai pólus is megjelenhet: a tiltakozásokból kinövő, de a klasszikus pártstruktúrától elkülönülő hallgatói lista.
Legalább 16 lista készül a választásra
A Vreme elemzése szerint egy hónappal a jelöltállítás határideje előtt legalább 16, de akár 19 választási lista indulásával lehet számolni.
A Vučić vezette lista és a hallgatói lista mellett önállóan készül a választásra a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), hagyományos partnerével, az Egységes Szerbiával. A listán várhatóan szerepel a Szerbiai Szociáldemokrata Párt is, amelynek éléről nemrég távozott Rasim Ljajić.
Külön Európa-párti koalíciót alkot a Szabadság és Igazságosság Pártja, a SRCE, a Szabad Polgárok Mozgalma (az ő részvételük ebben a koalícióban egyelőre bizonytalan) és Goran Ješić Szolidaritás mozgalma.
Egy másik tömb, a Népi Koalíció a Szerbiai Népi Mozgalmat, az Új Szerbiai Arcot, az Ökológiai Felkelést és Dragan Milić niši orvos mozgalmát fogja össze.
Az Új DSS és a monarchisták „autentikus jobboldalként” készülnek az indulásra.
Branimir Nestorović „Mi – A Nép Ereje” mozgalma a Néppárttal lépne koalícióra. Korábban felmerült, hogy Aleksandar Vulin Szocialista Mozgalma is ehhez a tömbhöz csatlakozhat, de ennek formája egyelőre nem tisztázott.
Indulását jelezte többek között Željko Veselinović Munkáspártja, Bogoljub Karić Szerbia Ereje Mozgalma, Petar Đurić mozgalma és a háborús veteránokat képviselő politikai szervezet is.
A VMSZ is készül az október 25-i választásra
A vajdasági magyarok szempontjából különösen fontos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is az indulásra készülő pártok között szerepel.
A bosnyák politikai szervezeteknél ugyanakkor még nem alakult ki végleges felállás. A Szandzsáki Demokratikus Akciópárt, a Szandzsáki Demokrata Párt és az Igazság és Megbékélés Pártja megpróbált közös listát létrehozni, de ennek sikere bizonytalan. Így a szerbiai bosnyákokat egy, két vagy akár három lista is képviselheti.
Hasonló a helyzet az albán kisebbségi pártoknál: a Demokratikus Cselekvés Pártja és az Alternatíva a Változásért egyaránt indulhat közösen vagy külön-külön.
A Roma Párt szintén jelezte részvételét, miközben a „381-es Kisebbségi Koalíció” néven bosnyák, montenegrói, vlach és magyar kisebbségi szervezetek közös listája is készül.
Vučić a gazdasági eredményekkel kampányol
A parlament feloszlatásának bejelentésekor Vučić nemcsak a választás technikai részleteiről beszélt, hanem már a kampány egyik várható fő üzenetét is felvázolta.
A szerb elnök azt állította, hogy a háborúk és a globális válságok ellenére Szerbia megőrizte békéjét, stabilitását és gazdasági növekedését.
Szerinte az ukrajnai háború és más nemzetközi konfliktusok biztonsági, gazdasági és politikai szempontból egyaránt veszélyeztetik Szerbiát, az ország gazdasága ennek ellenére erős maradt.
Vučić azt is állította, hogy Szerbia Európa leggyorsabban növekvő gazdasága, illetve az IMF előrejelzése alapján is az élmezőnyben marad.
Ez már egyértelműen választási üzenet: a hatalom stabilitást és gazdasági eredményeket kínál majd, miközben ellenfelei politikai változást ígérnek.
Október 25-én pedig eldől, hogy több mint egy évnyi tüntetés, egyetemfoglalás és politikai válság után melyik üzenetre lesz fogékonyabb Szerbia.