Connect with us

Szerbia

Felszámolták az útzárakat, inkább Belgrádban tüntetnének
A miniszter elégedett, a szerbiai gazdák kevésbé

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerbiai gazdák több mint három héten át tartó útblokádja március 4-én éjfélkor véget ért az Ibár menti főúton. A gazdák azért szüntették meg a tiltakozást, mert a tavaszi mezőgazdasági munkákat el kell kezdeniük, bár a kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz. A miniszter ezzel szemben „konstruktív párbeszédről” beszélt, és több intézkedést is kilátásba helyezett, például kötelező szerződéseket a termelők és felvásárlók között, valamint tárgyalásokat az EU-val az importilletékekről

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az éjszaka megszűntek az útzárak, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gazdák lemondtak a követeléseikről, csak itt a vetés ideje
Az éjszaka megszűnt az útzárlat, ami nem jelenti azt, hogy a gazdák lemondtak a követeléseikről (Forrás: Screenshot, X Platform)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerbiai gazdák szerdán éjfél körül felszámolták az útzárakat az Ibár menti főúton. A blokád több mint három héten át, február 11-e óta tartott a tejtermelők és a hozzájuk csatlakozó gazdák részvételével. A mezőgazdasági miniszter a szerdán este több órán át tartó tárgyalásokat követően nagyon pozitívan nyilatkozott, a gazdák viszont megint csak csalódottan jöttek ki a kormányépületből.

Miért nem találják a közös hangot a gazdák a kormánnyal, és miért kommunikál kifelé teljesen ellentétes álláspontot a két fél? A jelek szerint ennek lesz folytatása, a gazdák a rájuk váró mezőgazdasági munkák miatt hagytak fel a sztrájkkal.


Nem állapodtak meg, mégis megszüntetik az útzárakat

Az egyesületek képviselői végül szerdán este azt mondták, a blokádokat megszüntetik, annak ellenére, hogy a gazdák nem jutottak megállapodásra az illetékes minisztériummal.

A döntést a vetés és más tavaszi mezőgazdasági munkák miatt hozták meg, amelyeket el kell végezniük. Azt mondják, az útzárlat idején nem végezték el az otthoni teendőiket.

Mrčajevciban már korábban megszűnt az útzárlat, és áttevődött Milocajba

Mrčajevciban már korábban megszűnt az útzárlat, és áttevődött Miločajba (Forrás: Facebook)

A tiltakozó gazdák egyébként nem elégedettek a szerdán késő délután a szerb kormány épületében tartott megbeszéléssel, ahol azt állítják, semmilyen megállapodás nem született.

„Nem hiszünk Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter ígéreteiben. A találkozón ismét megsértett néhány gazdát” – mondták.

Kijelentették, hogy minden tiltakozó gazda támogatja a „Nem adjuk Jadart” egyesület elnökét, Zlatko Kokanovićot, valamint azokat a gazdákat, akik – szavaik szerint – „Vučić börtöneiben sínylődnek”.

A gazdák tiltakozása február 11-én kezdődött az Ibár folyó menti főút blokádjával Čačak közelében, és március 4-én éjfélkor ért véget, amikor feloldották az utolsó blokádot Miločajban, Kraljevo mellett.

Zlatko Kokanović lassan közellenségnek számít, a kormányzat minden áron megpróbálja börtönbe dugni

Zlatko Kokanović lassan közellenségnek számít, a kormányzat minden áron megpróbálja börtönbe dugni (Forrás: Nova)

Az első blokádot a „Šajkača” gazdák egyesülete és a Šumadija és Pomoravlje tejtermelőinek egyesülete szervezte, és hozzájuk számos más gazdaszervezet csatlakozott, amelyek az elmúlt napokban mintegy 80 főutat, regionális és helyi utat zártak le Szerbiában. Mellékesen jegyezzük meg, hogy a šajkača jellegzetes szerb fejfedő, erős nemzeti jelleggel.

Vajdaságban csak Bánátban és Szerémségben volt tiltakozás, Észak-Bácskában és a Tisza-mentén nem.

Mint arról már több alkalommal írtunk, a gazdák követelik, hogy azonnal állítsák le a hazai piacot veszélyeztető mezőgazdasági termékek importját, vezessenek be illetékeket a tej- és húsimportra, és emeljék meg a a tej felvásárlási árát.

Van, akit be sem engedtek a tárgyalásra

A kormány épülete előtt várakoztak a „Naše mleko” (A mi tejünk) egyesület képviselői is, akik nem kaptak engedélyt arra, hogy részt vegyenek a találkozón. Glamočić azt mondta, velük akkor tárgyal majd, „amikor reális javaslatokkal érkeznek, nem ultimátumokkal és irreális követelésekkel”.

A kormányban tartott találkozó után az egyik gazda az újságíróknak azt mondta, hogy a megbeszélés hosszú volt, és eredménytelen. A gazdák elégedetlenül távoztak. A találkozón elhangzottakat továbbítják a többi gazdának, és a többség dönt majd a további lépésekről.

A Danas napilap/hírportál beszámolója szerint Slobodan Vidojević, a Šajkača tejtermelői egyesület képviselője a találkozót követően kijelentette, hogy “sok téma szóba került, de semmilyen megoldás nem született”.

Azt is hozzátette, hogy a most javasolt intézkedéseket egy vagy két évvel ezelőtt kellett volna bevezetni, hogy ne alakuljon ki a jelenlegi helyzet.

A további lépésekkel kapcsolatban jelezte, hogy a találkozó tapasztalatait megosztják a többi gazdával, majd eldöntik, mi legyen a következő lépés, és folytatódjanak-e a blokádok.

A miniszter viszont elégedett a „konstruktív párbeszéddel”

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter mindeközben szerdán este, két gazdaszervezettel folytatott találkozó után elégedettségét fejezte ki a „konstruktív párbeszéd” miatt.

Már a találkozó előtt lehetett tudni, hogy megint nem engednek be a tárgyalásra minden szervezetet, csak a kiválasztottakat. A miniszter közölte, hogy az állam nem határozhatja meg a tej felvásárlási árát, de felszólította a tejfeldolgozókat, hogy tegyék ezt meg.

A minisztérium egyébként állítólag felmérte a helyzetet, és megállapította, hogy a tejfeldolgozóknak már nincsenek sajtkészleteik – vagyis folytatódhat az import.

Szavai szerint ez annak köszönhető, hogy hazai vállalatok vállalták a feleslegek felvásárlását, és a minisztérium segítette a sajtok értékesítését a kereskedelmi láncokban.

A mezőgazdasági miniszter megerősítette, hogy új címkék bevezetését tervezik a hazai termékekre

A mezőgazdasági miniszter megerősítette, hogy új címkék bevezetését tervezik a hazai termékekre

A jövőben a termelők és feldolgozók, illetve felvásárlók között kötelező lesz a szerződéskötés, s aki ezt megszegi, 15 ezer eurós büntetésre is számíthat.

Ezzel párhuzamosan folytatódnak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a sajtokra és a tejporra kivetendő importilletékek bevezetéséről, hogy tovább védjék a hazai termelést, állítja a miniszter.

Valamennyi blokád mégiscsak van

Közben azért volt blokád is, például Loznica és Kraljevo között, a gazdák ott az előzetesben tartott társaik szabadon engedéséért tüntettek. A gazdák azt is közölték, hogy az intézmények reakciójától függően eldöntik, a következő napokban más helyszíneken is szerveznek-e hatórás blokádokat.

A szerb gazdák Miločajban búcsúzásul felgyújtották a Szerb Haladó Párt zászlaját, miközben a diáktüntetések egyik jelszavát skandálták: Pumpaj, vagyis pumpálj! (Forrás: X platform)

Azt is bejelentették, hogy a blokádok addig tartanak, amíg a letartóztatott személyeket nem helyezik szabadlábra. Annyi biztos, hogy csütörtöki egy után, pénteken már három helyen lesz blokád.

Jelenleg három gazda van előzetes letartóztatásban: a bogatići Goran Danilović és Slaviša Šestić, valamint a gazda- és környezetvédelmi aktivista Zlatko Kokanović.

A letartóztatott gazdák ügyvédei a Nova televízió riporterének megerősítették, hogy az eljáró bírónak benyújtott fellebbezések még nem kerültek a bírósági tanács elé.

A gazdák egyébként abban egységesek, hogy teljesen irreális a tejtermékeket importja, miközben az itthon megtermelt tejet meg kiöntik.

A minisztérium szerint a felvásárlók egy része 5 dinárral megemelte a nyers tej felvásárlási árát, ami viszont továbbra sem haladja meg a 60 eurocentet. A gazdák fáradtak, de továbbra is úgy gondolják: eljött az ideje, hogy talán a történelemben először traktorokkal menjenek Belgrádba.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró5 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap