Szerbia
Szerbiai gazdatüntetések – ki nyer a tejimporton?A gazdák faképnél hagyták a minisztert, aki szerint a gazdák csak cirkuszolnak
Egy órán át próbáltak dűlőre jutni a gazdák, főleg a tejtermelők a mezőgazdasági miniszterrel, majd felálltak az asztaltól. Szerintük a kormány nem hallotta meg a követeléseiket, a miniszter szerint viszont „cirkusz” zajlik az utcákon, miközben abszolút teljesíthetetlennek nevezte az import leállítására vonatkozó kérést. A gazdák ezúttal nem pénzt követelnek, hanem a mezőgazdasági termékek behozatalának felfüggesztését, amiből szerintük a kivételezett személyek gazdagodnak
A szerbiai gazdatüntetések az mezőgazdasági termékek importja miatt robbant ki, főleg a tejimportra fókuszálva. Kedden a tejtermelők, és a mezőgazdasági termelők egy órán át próbáltak közös nevezőre jutni az illetékes miniszterrel, de miután látták, hogy nincs hajlandóság a problémáik megoldására, felálltak és elhagyták a találkozót.
A bejelentések szerint hamarosan radikalizálódnak a tüntetések, elsősorban Közép-Szerbiában, ahol egy hete zárták le tarktoraikkal a főbb útvonalakat a gazdák, majd több tonna nyers tejet öntöttek az utakra. A gazdák arra kérték a polgárokat, csatlakozzanak hozzájuk az utcákon.
Az N1 tudósítója szerint a találkozó körülbelül egy órán át tartott, a gazdák pedig azt mondták, már korábban fel kellett volna állniuk az asztaltól, mert – szavaik szerint – Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter megpróbálta manipulálni őket. A gazdák közölték, hogy a szerb kormány semmit sem semmit sem hallott meg, és fogadott el abból, amit ők javasoltak.
Vajdaságban egyelőre inkább csend van.
Szerbiai gazdatüntetések, a miniszter szerint cirkusz
Az N1 tudósítója szerint a megbeszélés elején a miniszter arról beszélt, hogy az állam kész a párbeszédre, és hajlandó tárgyalni velük, ő pedig addig a kormány épületében marad, amíg megoldás nem születik.

Középpontban a tehén: ha sokáig így megy tovább, akkor már csak képről ismerik (Forrás: Vreme)
Ezt követően azonban a miniszter a tiltakozásokat cirkusznak nevezte, és kijelentette: reméli hogy a mezőgazdasági termelőkkel a mezőgazdaságról, nem pedig a politikáról fognak tárgyalni. Amikor az egyik gazda megkérdezte tőle: mikor beszéltek politikáról, a miniszter azt kérte, hogy az újságírók hagyják el a megbeszélést.
A találkozó előtt Glamočić jelezte, hogy megállapodást vár a találkozótól, mégpedig „mindenben, ami reális”.
„Örülök, hogy a mrčajevci blokádokban részt vevő gazdaszervezetek végül elfogadták a meghívást a tárgyalásra. Úgy gondolom, hogy a párbeszéd minden probléma kulcsa. A kabinetfőnököm már a tiltakozások első napján telefonon hívta őket, ők kihangosították a beszélgetést, majd a csoportokban megosztották és kinevették, sőt, sértegették is őt” – panaszkodott a miniszter.
Ezután azonban írásban eljuttatták ultimátumaikat, ebben négy követelés szerepel. Felajánlottuk a találkozót, nem jelentkeztek, majd éjfélkor jelezték, hogy mégis szeretnének tárgyalni” – állította a miniszter Pink Televíziónak, majd kiemelte, azokkal biztosan meg tud állapodni, akik nem politizálni akarnak.
Tejes csúsztatások
A szerb parlament mezőgazdasági bizottságának tagjai közben a múlt pénteken elfogadtak egy rendelkezést a következő három hónap tejfeleslegének kezeléséről. Marijan Rističević, a bizottság elnöke szerint ennek értelmében a felvásárlásra kerülő tej 10–15 százalékát tejporrá dolgoznák fel, amit az állam kilogrammonként 1,5 euróval támogatna raktározási alapon. Ez a gazdákat azonban nem nyugtatta meg.
A tárgyalást követő napon a miniszter a vajdasági állami RTV vendégeként arról beszélt, hogy abszolút teljesíthetetlen a követelés, miszerint teljesen állítsák le az importot, s arról is beszélt, hogy az állam egyáltalán nem tud kihatni a felvásárlási árakra.

Szerbiai abszurd: traktorok a Mrčajevciban lévő tejcsárda előtt (Forrás: X platform)
Azzal érvelt, hogy ha mi megtiltják az importot az EU-ból, akkor az EU miért vásárolna Szerbiától tejet, almát, málnát?
Ez nyilvánvaló csúsztatás, a statisztikai adatokból, amit az N1 televízió kutatott ki, kiderül ugyanis, hogy Szerbia a legtöbb tejet a szomszédos Bosznia-Hercegovinából importálja. Ennek pedig nyilvánvalóan egyetlen oka van: ott olcsóbb, s elég bemenni egy-két nagyobb élelmiszerláncba, elolvasni a dobozokon a feliratokat, és tudjuk, hány óra.
Ezzel párhuzamosan a legfrissebb hivatalos statisztikákból az is kiderült, hogy Szerbia a legtöbb tejport Fehéroroszországból importálja. A legfrissebb adatok alapján tavaly 1 350 tonna tejport szerzett be onnan, ami messze a legnagyobb mennyiség a beszállítók közül.
Miután a sem Bosznia-Hercegovina, sem Fehéroroszország nem tagja az Európai Uniónak, a miniszter nem mondott igazat, a célja a kijelentéssel az volt, hogy megvezesse a gazdákat és a közvéleményt.
Hét napja az utcán, mert már nincs mit veszíteniük
A mezőgazdasági termelők Szerbia-szerte már több mint egy hete tüntetnek, több mint húsz utat zártak le az országban – főként Közép-Szerbiában, a vajdaságiak eddig csak az út mentén felsorakoztatott traktorokkal “álltak ki” sorstársaik mellett. A tejtermelők és más gazdák vasárnap az utcán, útlezárásokkal „ünnepelték” Szerbia államiságának napját.
A mrčajevci gazdák két órára lezárták a Čačak–Kraljevo közutat, szerdától pedig egész napos blokádot terveznek. A közép-szerbiai tejtermelők és gazdák támogatására vasárnap Szabadka határában is kiállt néhány traktor az út mellé, hétfőn pedig útlezárások voltak Bogatićban, Blaćében, Račában, Zavlak–Krupanj térségében, Slatina–Čačak között, valamint Smederevska Palankán és Ivanjicában is.
Milan Milošević gazda az N1-nek arról beszélt, hogy egyre nagyobb a hajlandóság arra, hogy a gazdák a fővárosba menjenek a traktoraikkal. Szavai szerint soha nem látott egység tapasztalható.
“Korábban különváltak az állattenyésztők és a szántóföldi gazdák, most azonban mindenki együtt van. Támogatás érkezik Vajdaságból is. Az emberek belefáradtak a sétákba, a helyi blokádokba és abba, hogy saját polgártársaikat zaklassák – Belgrádba megyünk” – üzente Milošević.
A legnagyobb megmozdulás Bare faluban van, ahol 110 traktor vesz részt az útlezárásban. Mintegy 100 traktorral zárták le a Čačak–Kraljevo régi utat Slatina faluban.
„Tudni akarjuk, mi lesz a tej ára! Le kell állítani a tej, a gyümölcs és a zöldség importját – mindent, ami tönkreteszi a termelésünket. Az utcára vonultunk és ott is maradunk” – mondta Marko Mirčetić gazda.
Vajdaság egyébként szinte teljes egészében mezőgazdasági régió. Itt termelik meg a szerbiai tej, hús, gabona és zöldségek jelentős részét. Közben folyamatosan zárnak be a farmok, ürülnek ki az istállók, mert veszteséggel dolgoznak az emberek. A vajdasági gazdák problémái semmivel sem kisebbek, mint közép-szerbiai kollégáiké.
Jogosan merül fel tehát a kérdés: miért csak egy napig vonultak utcára? Miért nincs folyamatosság? Miért nincs erőteljesebb és szervezettebb támogatás? Félelem, elnyomás, fenyegetés vagy a hallgatás megszokása áll a háttérben, vagy csak még több időre van szükség a tömeges összefogáshoz?
A gazdák szerdán lezárták a Užice és Zlatibor közötti főutat, és úgy tűnik, hogy nem adják fel. Azt mondják, itt nemcsak ők, az egész szerbiai mezőgazdaság és a falvak fennmaradása került veszélybe. Szerintük a mezőgazdasági miniszter és a kormány ebből semmit sem ért – vagy nem akar érteni.

