Connect with us

Szerbia

Vučić az orosz tulajdon mellett kommunikál, de a retorikája kifáradt
Szerbia geopolitikai sodródása

Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter szerint „nincs élet” a pancsovai finomító nélkül, és a kialakult helyzet súlyossága miatt akár le is mondana. Miközben az amerikai szankciók miatt egyre nagyobb a nyomás a NIS orosz tulajdonosain, Aleksandar Vučić elnök azt ígéri, egy héten belül születik döntés – de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy „nem vesz el senkitől semmit”. A kormányon belül azonban egyre élesebbek a törésvonalak: már miniszterek is nyíltan bírálják az orosz hozzáállást, Szerbia pedig a geopolitikai présben próbálja megmenteni energiarendszere szívét

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Idén még lesz üzemanyag, bár akár már decemberben lehetnek fennakadások Szerbiában (A kép illusztráció)
Idén még lesz üzemanyag, bár akár már decemberben lehetnek fennakadások Szerbiában (A kép illusztráció)
Cikk meghallgatása

Dubravka Đedović Handanović bányászati ​​és energiaügyi miniszter kijelentette, hogy Szerbia számára „nincs élet” a pancsovai finomító nélkül. A helyzet annyira drámai, hogy még lemondásra is kész. Aleksandar Vučić szerb elnök azt nyilatkozta, hogy a NIS-ről a következő hét napon belül dönteni kell, és megismételte, hogy „nem akarja elvenni senkinek a tulajdonát”. Vagyis a szerb elnök továbbra is védi az oroszt tulajdont, habár ezzel nem minden szerb miniszter ért egyet.

Nincs élet finomító nélkül

A szerbiai olajcéggel kapcsolatos legújabb kérelem amerikai elutasítását követően ülést tartott a szerb kormány, amelyen Đuro Macut miniszterelnök meghívására részt vett Aleksandar Vučić szerb elnök is.

Dubravka



Kapcsolódó cikk

Az USA nem oldotta fel a NIS elleni szankciókat, a szerbek erősen csúsztatnak

Dubravka Đedović Handanović nyitóbeszédében emlékeztetett arra, hogy három hónapjuk van a NIS egy részének esetleges eladásával kapcsolatos tranzakció lezárására, és hogy a szankciókkal kapcsolatos helyzet miatt kész lemondani.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a NIS október 9-e óta amerikai szankciók alatt áll, és hogy nagyon egyértelmű üzenetet kaptak az Egyesült Államoktól, miszerint végleges tulajdonosváltásnak kell bekövetkeznie, vagyis az orosz részvényeseknek ki kell vonulniuk a szerbiai olajcégből.

Arról is beszélt, hogy három hónapjuk van a tranzakció lezárására, de mielőtt megállapodásra jutnának, az amerikai kormánynak azt jóvá kell hagynia. A helyzet annál is égetőbb, mert Szerbia 37 napja nem kap nyersolajat a Janafon (Adria Kőolajvezeték) keresztül, és megjegyezte, hogy „nincs élet finomító nélkül”.

A szankciókkal kapcsolatos helyzet miatt kész lemondani az energiaügyi miniszter

A szankciókkal kapcsolatos helyzet miatt kész lemondani az energiaügyi miniszter (Forrás: Screenshot)

A pénzügyminiszter nekiment az oroszoknak

Siniša Mali pénzügyminiszter nem túlzottan burkoltan utalt arra, hogy Szerbiának morális okokból magára kell gondolnia, mert a barátok tanácsai nem hoztak eredményt a NIS helyzetét illetően, ami a jelenlegi pillanatban mindent veszélyeztet: a növekedést, a hitelminősítést és az új befektetők érkezését.

Mali tett egy tiszteletkört Vučić elnök felé, akit csak közvetve bírált, viszont keményen nekiment az oroszoknak.

A pénzügyminiszter szerint a szerb elnök mindent megtett annak alapján, amit a barátaik mondtak, akiket mindenben támogattak, de ennek nem volt eredménye, és ezért Vučić erkölcsi megfontolásaitól függetlenül most a szerbeknek magukra kell gondolniuk.

Mali hangsúlyozta, hogy Oroszország 17 éve van Szerbiában a NIS többségi tulajdonosaként, de „nem méltóztatták felajánlani”, hogy a szerbekkel együtt keressék a megoldást.

– Magunkra kell gondolnunk, elérkezett a végső pillanat – mondta a pénzügyminiszter.

Itt érdemes figyelembe venni, hogy a NIS orosz szempontból nem gazdasági kérdés, és volt ugyan szerb-orosz egyeztetés, de azon a cég jelenlegi vezetéséből egyetlen orosz tag sem vett részt, és az sem ismert, hogy közülük hányat tájékoztattak honfitársaik a tárgyalások tartalmáról és előrehaladásáról.

Vagyis a NIS-ről szóló tárgyalások a NIS nélkül zajlottak, így minden Moszkvában dől el, amihez még hozzá kell tenni, hogy korábban a szerb elnök néhány elejtett félmondatából is lehetett arra következtetni, hogy ő is elégedetlen volt az orosz hozzáállással, csak hogy az oroszok „zsaroló pozícióban vannak”, és Vučić mozgástere korlátozott, de ebbe a helyzetbe ő hozta saját magát és Szerbiát – meg természetesen a körülmények.

Mindenesetre a szerb határnál lévő magyar kutak feltöltését érdemes megkezdeni, a szerbiai adatok szerint a pancsovai finomítónak ugyanis november végéig vannak tartalékai, a szerbek, de főleg az oroszok ugyanis úgy gondolták, hogy addig megoldást találnak.

De miután ez nem történt meg, ezért akár már decemberben ellátási problémák jelentkezhetnek Szerbiában, és nem kizárt, hogy a jövő év a benzinturizmus beindulásával kezdődik.

A szerb elnök védi az orosz tulajdont

A szerb elnök a kormányülésen kijelentette, hogy jövő hétre döntést kell hozniuk és megoldást kell találniuk a NIS kérdésére. Hozzátette, hogy készen állnak egy különleges megoldásra, amelyet a Szerb Nemzeti Bankkal (NBS) egyeztettek.

A szerb elnök foggal-körömmel védi az  orosz tulajdont

A szerb elnök foggal-körömmel védi az orosz tulajdont (Forrás: NIN)

A szerb elnök abban bízik, hogy az ázsiai és európai partnerek, akikkel az oroszok tárgyalnak, (feltehetően Magyarország és az Emírségek) beleegyeznek a tulajdonjogról szóló megoldásokba, ami azt jelentené, hogy „közös levélben tájékoztathatják az OFAC-ot”.

Hozzátette, hogy készek jobb árat ajánlani, ha az oroszok nem jutnak megállapodásra ázsiai és európai partnereikkel, majd egy igazi „költői képpel élt”, szerinte a NIS esetében Szerbia úgy járt, mint a fű az elefántok küzdelme során. Egy igazi poéta veszett meg benne, és ennek szellemében azonnal magát kezdte fényezni.

– Leginkább, az igazat megvallva, különösen az én tárgyalásaimnak köszönhetően, minden hónapban könyörögtem nekik, hogy halasszák el a szankciók kezdetét. Hozzászoktunk, hogy ez újra megtörténik. De ez nem fog újra megtörténni – mondta Vučić, aki a jelek szerint lényegében ugyanazt a taktikát kívánja folytatni, amely eddig mintegy tíz alkalommal vereséget szenvedett – vagyis borítékolni lehet az újabb kudarcot.

A szerb elnök szerint a finomítónak és a NIS-nek is működnie kell, és ő minden lehetőséget a „végsőkig ki akar meríteni”, nem akarnak ugyanis senkit sem megfosztani semmitől, vagyis Vučić a jelek szerint akkor is az orosz érdekeket szolgálja, hogy ha az apokalipszis szélére sodorja a hazáját.

– A partnerség és a barátság politikája a miénk. Az Orosz Föderációval az utolsó pillanatot is ki kell várnunk, és lehetőséget kell adnunk nekik tulajdonjoguk eladására – jelentette ki a szerb elnök, ami jól mutatja, hogy merre tart most a szerb politika.

És vajon mit mondott a bábok bábja? Teljesen mindegy, hogy mit mondott Ðuro Macut szerb miniszterelnök, az ő szava semmit sem ér, ezért nem is foglalkozunk vele. Beszélt a „díszes gyülekezethez” a szolgalelkűségben ötösre vizsgázó Ana Brnabić házelnök is, de az ő véleménye sem ér egy lyukas petákot.

Az elutasítással talán a MOL járt a legjobban, mert nem kell statisztálnia egy olyan megoldáshoz, amit esetleg maga sem akart igazán, ebben az esetben nem is szerencsés a szerb térfélen feltűnni, mert az amerikaiaknak aligha tetszene, hogy a magyar olajcég olyan ügyletekben jelenik meg, amelyekkel őket akarják kijátszani.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap