Connect with us

Magyarország

Zoki Bond a Sándor-palotában, majd a magyar ugaron
Milanović az összekötő Plenković és Orbán között?

Kisebbségi nap, diplomáciai szócsaták, és egy kis Zoki Bond-féle geopolitikai villanás Budapesten. Zoran Milanović kétnapos látogatása Magyarországon nemcsak a horvát kisebbségről szól – a háttérben súlyos témák, stratégiai egyeztetések és néhány titkos, vagy félig titkos egyeztetés húzódik meg

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az oroszlán "kőbevésett nyugalommal" szemlélődött, sok díszszemlét látott már. A Kossuth térről a Sándor-palotába (Forrás: Facebook, Sulyok Tamás)
Az oroszlán "kőbevésett nyugalommal" szemlélődött, sok díszszemlét látott már. A Kossuth térről a Sándor-palotába (Forrás: Facebook, Sulyok Tamás)
Cikk meghallgatása

Zoran Milanović horvát köztársasági elnök ma (péntek) megkezdte kétnapos hivatalos látogatását Magyarországon. A Kossuth téren Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta, majd átinvitálta a Sándor-palotába.

Mindezt nem azért tudom ilyen szépen, választékosan elmondani, mert kántornak készültem ifjúkoromban, s azért sem, mert valahol, miként Csülök kolléga, én is író vagyok, hanem azért, mert a horvát nemzeti hírügynökség (HINA) világgá röpítette a hírt, a közszolgálati televízió forgatócsapata pedig elkísértre a köztársasági elnököt szomszédlására.



Ez utóbbi jelentéséből értesültem arról is, hogy Zoki Bond szerint Horvátország „baráti országként” tekint Magyarországra, még akkor is, „ha időnként szikrák pattognak a párbeszéd folyamán”.

Sándor-palotából a magyar ugarra

Valószínűleg azt is emlegette, hogy szövetségesek vagyunk meg etc., de ezt nem hallottam, csak annyit, hogy Milanović kiemelte, hogy Horvátországnak a szomszédos országok közül csak Magyarországgal van rendezve az országhatárok kérdése. (Meg Olaszországgal, de ezt most hagyjuk.)

A két elnök sajtótájékoztatóján, ahol az újságírók nem tehettek fel kérdéseket, az energia témája csak futólag esett szóba. „Úgy gondolom, hogy Horvátországnak nagyon fontos helye van az energiabiztonságban, vagyis a diverzifikációban” – mondta a magyar elnök.

Leültek tárgyalni a kék szalonban

Leültek tárgyalni a Kék Szalonban (Forrás: Facebook, Sulyok Tamás)

Sulyok és Milanović szombaton is találkozik, amikor a két országban – először a horvátországi Bellyén és Kopácson, majd Pécsett – látogatnak el a horvát és a magyar kisebbséghez.

Ugyanis hivatalosan Milanović látogatásának oka/ürügye a magyarországi horvát kisebbség napja, amelyet szombaton tartanak meg Pécsett.

Az elképesztő politikai korrektség jegyében, a magyar és horvát köztársasági elnök ezután a horvátországi Pélmonostorra és Bellyére látogat, ahol megsimogatják a horvátországi magyar kisebbség buksi fejét, valamint találkoznak a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége képviselőivel, azaz Jankovics Róbert magyar kisebbségi parlamenti képviselővel, aki valami miatt előszeretettel hord narancsszínű nyakkendőket.

Milanović azt mondta, hogy ezt a két napot tárgyalásokra és „olyan dolgok tisztázására fogják használni, amelyek nem biztos, hogy teljesen világosak”, mert „a párbeszéd pótolhatatlan”.

– És ennek kell lennie az európai diplomácia logikájának és egyfajta kötelező elemének mindazok számára akik jelenleg a legnagyobb felelősséget viselik, és a legnagyobb ráhatásuk van az ukrajnai háború megállítására – felesleges „miértek” nélkül és talán némi indokolt „hogyannal” – folytatta a horvát elnök.

A küldöttségek a Mária-Terézia szalonban találkoztak, amely Vörös Szalonként is ismert

A küldöttségek a Mária Terézia Szalonban találkoztak, amely Vörös Szalonként is ismert (Forrás: Facebook, Sulyok Tamás)

Milanović hangsúlyozta, hogy „nem minden megoldás egyforma, és nem minden megoldás indokolt”, de az „ellenségnek és riválisnak” tartott féllel folytatott párbeszéd megszüntetése és annak „démonizálása” „olyan út, amely sehová sem vezet”.

Ezért „őszintén támogatta” Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentett találkozóját a magyar fővárosban, mert „az a diplomácia, amelyben nem beszélsz az ellenféllel, a diplomácia tagadása és a visszafordíthatatlansághoz vezető út.

Milanović pénteken reményét fejezte ki, hogy a találkozóra mégis sor kerül, és hangsúlyozta, hogy „örülne, ha ez Budapesten lehetne”, Magyarország, de mindenekelőtt a béke érdekében.

A kisebbségek

Mindkét vezető méltatta a két kisebbség státuszát Magyarországon és Horvátországban. A horvát elnök azt mondta, hogy helyzetük „aligha lehetne jobb”. Milanović azt is hangsúlyozta, hogy Horvátország „támogatja Magyarország jólétét, gazdasági egyensúlyát és sikerességét”, mert ez a horvát gazdaság érdeke is, amelyben a szolgáltató szektor egyre fontosabb szerepet játszik, mint a világ többi gazdaságában.

– És ezért lényeges, hogy 800 ezer, 600 ezer vagy egymillió turista érkezik-e Horvátországba, de az is, mennyit lesz kedvük költeni – mondta.

Sulyok beszélt a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztéséről is, megemlítve az A5-ös autópálya építésének befejezését, amely Eszéken át köti össze Budapestet Zágrábbal. Méltatta Horvátország szerepét a NATO-ban, valamint a Közép- és Kelet-Európa stabilitására nézve, és arra a következtetésre jutott, hogy Horvátország „Magyarország nagyon fontos szövetségese”.

Sőt, ami a pláne

A tervek szerint Milanović pénteken Orbánnal is találkozik, valamikor estefelé. Hogy lesz-e libamájas szendvics, nem tudom, de mindenesetre nagyon érdekes beszélgetést fognak folytatni, elsősorban az energetika kapcsán, s biztosra veszem, Zoki Bondnak lesz miről mesélnie Plenkovićnak, aki láthatólag elszontyolodott a Washingtonból érkező hírek miatt.

Tegnap Budapesten nagyon tartalmas és hasznos találkozóim voltak Sulyok Tamas magyar elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Tegnap Budapesten nagyon tartalmas és hasznos találkozóim voltak Sulyok Tamás magyar elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel – írta a horvát államfő a Facebookon

Azt továbbra sem tudjuk, hogy volt-e libamájas szendvics, viszont az kiderült, hogy a globális témák mellett olyasmi is szóba került, ami a horvát elnök reményei szerint csak „ideiglenesen zavarta meg a Horvátország és Magyarország közötti energetikai együttműködést”, mert ez egy olyan téma, amelyben a két ország jelenleg eltérő állásponton van.

Milanović szerint a kölcsönös párbeszéddel és a kölcsönös érdekek tiszteletben tartásával azonban az eltérő pozíciók nem áthidalhatatlanok.

– Elmagyaráztam Orbán miniszterelnök úrnak a horvát álláspontot a Janaf stratégiailag fontos szerepéről az energetikai infrastruktúrában nemcsak Horvátország, hanem a szomszédos országok számára is, amelyeknek a horvát cég megbízható partnere lehet, és akar lenni – írta a horvát elnök a Facebookon, ahol a bejegyzését azzal zárta, hogy véleménye szerint a beszélgetésük után további tér nyílik az energetikai együttműködésben, és ez Horvátország és Magyarország javát egyaránt szolgálja.

A jövő héten oda kell majd figyelni a Nacionalra, hátha kiszivárog majd némi indiszkréció.

Különösen, mert fennáll az a gyanú – BALK-os különbejáratú vélemény – hogy éppen Milanović az összekötő Plenković és Orbán között. Plenković számára ugyanis nem ajánlatos Orbánnal mutatkozni holmi meghitt vacsorákon, amit viszont Zoki Bond, a fenegyerek, bármikor megtehet és meg is tesz, lásd a nyári kvaterkázást, aminek tárgyáról továbbra sem tudunk semmit.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap