Szerbia
Orosz toborzás a Facebookon: új szerb egység alakul UkrajnábanMoszkva más országok állampolgárait saját katonai céljaira használja, ki hisz itt a békében?
Rejtett kamerás nyomozás leplezte le, hogy orosz ügynökök és boszniai szerb közvetítők új önkéntes egységet toboroznak Szerbiából és Boszniából az ukrajnai háborúba. A Detektor oknyomozó portál feltárta: pénzt, hősiességet és dicsőséget ígérnek a szerb fiataloknak, miközben Moszkva egyre gátlástalanabbul használja fel a Balkánról érkező zsoldosokat saját háborús céljaira
Újabb toborzási hullám indult az orosz hadsereg kötelékébe, amelynek célja egy kifejezetten szerb önkéntesekből álló egység felállítása az Ukrajna elleni háborúban – derült ki a bosznia-hercegovinai Detektor oknyomozó portál kutatásából.
A rejtett kamerás és álidentitással végzett nyomozás során fény derült arra, hogy orosz szolgálatban álló szerbiai és boszniai szerb közvetítők – egyebek mellett Dejan Berić és Davor Savičić – a közösségi médián, különösen a Telegramon keresztül toboroznak jelentkezőket, akiknek pénzt, kiképzést, sőt „hősiességet” ígérnek.
Új szerb egység alakul
A Detektor kutatása során, amelynek keretében az újságírók érdeklődő önkéntesként mutatkoztak be és négy hónapon át kommunikáltak a toborzókkal, kiderült, hogy az egyik módja az orosz hadsereghez való csatlakozásnak a Dejan Berić szerbiai és Davor Savičić boszniai szerb férfival való kapcsolatfelvétel.
Berić az egyik legismertebb szerb zsoldos az orosz hadseregben, aki a harctéri hírekről szerb nyelven számol be Telegram- és YouTube-csatornáin, amelyeket ezrek követnek. Legutóbb két hónappal ezelőtt jelentkezett az „utolsónak” nevezett videójával.

A leghíresebb szerb önkéntes, aki mesterlövészként harcol az orosz oldalon (Forrás: YouTube)
Davor Savičić Dobojból származó boszniai szerb önkéntes, aki az orosz hadseregben harcol. A kommunikáció az orosz Telegram-platformon zajlott. Berić az újságíróknak, akik Igor Dimitrijević néven mutatkoztak be, elmagyarázta, hogy új egység alakul az orosz hadseregben, amelyben csak szerb önkéntesek lesznek.
Az egyik szabály, amire felhívta a figyelmet, hogy a frontról nem lehet „képeket, videókat vagy üzeneteket küldeni a legközelebbi hozzátartozóknak”, mert ezért többéves börtönbüntetés jár. „Minden nagyon szigorú. A kiképzés nem nehéz, semmi bonyolult,” mondta Berić a magát Dimitrijevićnek nevező újságírónak. Elmagyarázta, hogy az egység parancsnoka Vuk lesz, ami Davor Savičić fedőneve.
Savičić szintén kapcsolatba lépett Dimitrijevićtyel, de óvatos volt, és azt mondta, hogy nem akar részleteket megosztani telefonon. Savičić a moszkvai repülőtéren várta Dimitrijevićet, de miután az „újonnan toborzott önkéntes” nem jelent meg, többször próbálta telefonon elérni, végül pedig üzenetet írt: “Elmentem.”

Kitűnő ezredben vagyok, normálisan háborúzunk, nincs csalás, nincs malverzáció, és nincs dezertálás, ne higgyenek annak, amit az újságírók írnak és a bolondok beszélnek. Megpróbáltak az interneten információkat kiszedni belőlem, de semmit sem sikerült nekik – mondta a Facebookra feltöltött videóban az Önkéntes csetnik
A toborzás másik módja a közösségi médián keresztül terjesztett felhívások. A Detektor újságírói egy hamis Telegram-fiókon egy ilyen felhívásra jelentkeztek, amelyet a Facebookon “Csetnik önkéntes” (Četnik dobrovoljac) tett közzé.
A nyomozás kimutatta, hogy a fiók mögött egy szerbiai önkéntes, Željko Tomić áll, aki a Donyeckben Dario Ristićtyel harcolt az orosz oldalon. Ristićet 2025 szeptemberében tartóztatták le a szarajevói repülőtéren, miután váratlanul megadta magát a boszniai hatóságoknak.
Jelenleg nyomozás folyik ellene külföldi harci zónában való tevékenység miatt, és ügyvédje megerősítette a Detektornak, hogy az ügy jelenleg a bűnösség elismeréséről szóló megállapodás megkötésének fázisában van.
Željko Tomić egy privát Telegram-csoportban gyűjtötte össze az összes érdeklődő önkéntest, beleértve Igor Dimitrijevićet is. A jelentkezők csak az adminisztrátor, azaz Tomić meghívásával lehetett csatlakozhattak.
Tomić a csoportot SVO-nak nevezte, ami a “speciális katonai művelet” rövidítése, ahogyan az orosz hivatalos személyek az Ukrajna elleni inváziót emlegetik. A résztvevő érdeklődők száma tíz és húsz fő között változott, és négy hónap alatt több száz üzenetet váltottak. Tomić azt tanácsolta a csoport tagjainak, hogy turisztikai céllal utazzanak Oroszországba, és elmagyarázta, hogy érkezéskor a dél-oroszországi Szocsin keresztül az elfoglalt Donyeckbe mennek, a frontvonal első vonalába.
Ígérete szerint az újoncok egy szállodában ideiglenes szállást kapnak, ahol egyéves szerződést írnak alá, majd azonnal körülbelül 52 ezer konvertibilis márkát (kb. 10 millió forintot) kapnak üdvözlő bónuszként. Az oktatás, szavai szerint, két hétig tart tapasztalt oktatókkal, és a havi fizetés körülbelül 5500 (több mint egymillió forint) márka.
Tomić az egyik üzenetében mesterlövész- vagy drónkezelő-képzést ajánlott, míg a gyalogos egység esetében azt mondta, hogy azt kerülni kell a biztonság érdekében.
Kik jelentkeznek?
A bemutatkozás során a csoport tagjainak többsége arról számolt be, hogy Közép-Szerbiából származik, néhányan pedig munkanélkülinek vallották magukat. Ketten azt mondták, hogy börtönben voltak, és néhányan elismerték, hogy nem beszélnek szerbül.
Az egyikük kijelentette, hogy ő macedón. Ketten azt mondták, hogy a boszniai Szerb Köztársaságból származnak. A potenciális önkéntesek többsége az elején ugyanazt a kérdést tette fel – lesz-e előzetes képzés?
– Srácok, látom, hogy tartotok a kiképzéstől. Speciális képzés lesz ezen a lőtéren, kiváló oktatókkal. Emiatt ne aggódjatok. Minden dinár vagy rubel ki lesz nektek fizetve (…) Megismertetek engem, és tudjátok, hogy igazán az első vonalban harcolok – írta Tomić egyik üzenetében, hozzátéve, hogy a képzést “a legjobb oktatók” tartják.

Csetnikek az ukrán fronton (Forrás: Facebook, Önkéntes csetnik)
Több alkalommal is hangsúlyozta, hogy az emberek szerveződjenek csoportokba, és hogy az első öt érkező önkéntes jelentkezzen nála, egyúttal kritizálta a szerveződés lassúságát. Ugyanakkor eltávolította a csoportból a számára gyanúsnak tűnő jelentkezőket.
A boszniai és szerbiai törvények tiltják a külföldi harctereken való harcolást, amit bűncselekménynek tekintenek.
A Detektor kutatása után egy nappal az Europol bejelentette, hogy közös akció keretében az ukrán és moldáv rendőrséggel 654 orosz paramilitáris személyt, a Wagner és a Redut tagját fedezték fel, akikről gyanítják, hogy háborús bűncselekményeket követtek el Ukrajna területén. Közöttük állítólag boszniai állampolgárok is vannak.
Moszkva más országok állampolgárait saját katonai céljaira használja
Az üggyel kapcsolatban Ukrajna bosznia-hercegovinai nagykövetsége éles hangú közleményt adott ki. Volodimir Bacsinszki nagykövet arra figyelmeztetett, hogy azok, akik az orosz hadsereg oldalán vállalnak harcot, valójában nem önkéntesek, hanem bűnrészesek egy háborús gépezetben, amely semmibe veszi az emberi életet.
Bacsinszki úgy fogalmazott, hogy Oroszország „halálgyárként” működik, amely gátlástalanul használja fel más országok állampolgárait a saját katonai céljai érdekében. A nagykövet leszögezte, hogy azok, akik ma „önkéntesként” jelentkeznek, valójában dicsőséggel és anyagi juttatásokkal elcsábított bűnrészesek, akiket Ukrajna háborús, erkölcsi és emberiesség elleni bűnökért von felelősségre.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az igazságszolgáltatás elkerülhetetlen, és mindenkit felkutatnak, aki fegyvert fog az ukrán nép ellen, az igazságszolgáltatás elé állítanak, és megbüntetnek. Ukrajna – hangsúlyozta – minden egyes bűncselekményt, minden elvett emberi életet nyilvántart, és a megfelelő válaszlépés nem marad el.
A nagykövet szerint Moszkva cinikusan és kegyetlenül veti be azokat, akiket sikerül megtévesztenie azáltal, hogy „hősiességet” vagy gyors meggazdagodást ígér. Az orosz hadigépezet számára az emberélet értéktelen – tette hozzá –, és még azokkal szemben sem tanúsít tiszteletet, akiket külföldről vonnak be a háborúba.
Azt mondta, a Kreml szándéka nem az, hogy megvédje a toborzottakat, hanem hogy felhasználja őket, majd megfeledkezzen róluk
Bacsinszki egyértelműen kijelentette, hogy mindazokat, akik engednek ezeknek a felhívásoknak, jogi következmények fenyegetik, hiszen a részvétel egy illegális és pusztító háborúban súlyos következményekkel járhat nemcsak Ukrajnában, hanem saját hazájukban is. Arra kérte az embereket, hogy ne dőljenek be a propagandának, és „őrizzék meg az életüket”.
