Szerbia
A belgrádi Nemzeti Stadionnak nincs építési engedélye
52 ezer ember egy vízbázis fölött, cölöpökkel, hatásvizsgálattal – és kínaiakkal, természetesen. A szerb környezetvédelmi minisztérium a Forbes belgrádi kiadványának kérdésére megerősítette, hogy a szerbiai Nemzeti Stadionnak egyelőre nincs építési engedélye – eddig csak a környezeti hatásvizsgálatot hagyták jóvá
A szerbiai környezetvédelmi minisztérium jóváhagyta a Belgrád közelében épülő nemzeti labdarúgó-stadion és a hozzá tartozó létesítmények építési projektjével kapcsolatban készített környezeti hatásvizsgálatot. Ez a dokumentum szükséges ahhoz, hogy az építkezés felszín feletti részére kérelmezhessék az építési engedélyt.
Főbb kifogások a hatásvizsgálati tanulmánnyal kapcsolatban
A Forbes Srbija két héttel ezelőtt közérdekű adatigényléssel fordult a szerbiai környezetvédelmi minisztériumhoz, konkrét kérdéseket téve fel a környezeti hatásvizsgálattal kapcsolatban.
A válaszok július 22-én érkeztek meg, és ugyanaznap a jóváhagyási határozat is felkerült a minisztérium honlapjára. A dokumentum keltezése július 16-a.
A minisztérium közlése szerint négy magánszemély nyújtott be észrevételt a tanulmányhoz, köztük a Belgrádi Egyetem több oktatója is, például Danijela Milovanović Rodić, az Építészeti Kar professzora.
Emellett a Megújuló Energia és Környezetvédelmi Szabályozási Intézet (Regulatorni institut za obnovljivu energiju i životnu sredinu, RERI) is észrevételeket nyújtott be.
A jóváhagyási határozat végleges
A jóváhagyó határozat alapján a főbb kifogások két irányba összpontosultak: a stadion szennyvízkezelésének módjára és a létesítmény építésének hatására a Belgrád lakosságát ellátó víznyerőhelyre.
A kifogásokat benyújtók azt állítják, hogy a stadion egy vízbázis fölé épül, ahol az objektum és a felszín alatti vizek közötti üledékréteg vastagsága átlagosan mindössze 2,3 méter – ez kevesebb, mint a biztonságosnak tartott 3 méteres határ, így a terület a felszín alatti vizek szempontjából magas kockázatú zónának számít.
Állításaikat a Bányászati Intézet szakvéleményére alapozták.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a tanulmányban nem szerepelnek adatok a stadion alapjának építéséről, különösen a cölöpalapokról – ezek száma akár 2300 is lehet.
Hiányoznak információk ezek elhelyezkedéséről, mélységéről, anyagáról, átmérőjéről, valamint a vízadó réteg védelmét biztosító megoldásokról. Továbbá, szerintük nincs adat a felszín alatti vizek minőségének nyomon követéséről sem a kivitelezés folyamán.
A minisztérium ugyanakkor azzal érvel, hogy a stadion alacsony vízérzékenységű övezetben épül, így a jelenlegi intézkedéseken túl nincs szükség további védelemre.

Egy másik látványterv szerint a belgrádi lesz a világ első kertstadionja, négy gyűrűből álló zöld homlokzattal és háromszintes kertekkel. (Forrás: X platform)
Ami a szennyvízkezelést illeti, a terv szerint az elvezetés a batajnicai csatornarendszerbe történne. A kifogások között szerepelt, hogy a Belgrádi Vízművek és Csatornázási Vállalat jelezte: ez a hálózat jelenleg nem létezik, vagyis még tervben van, és várhatóan csak 2031-re készül el.
A válasz szerint, ha a batajnicai rendszer nem készülne el időben, akkor a szennyvíz egy részét az újbelgrádi 45-ös blokk csatornarendszerébe vezetnék. A minisztérium többször hangsúlyozta, hogy a tanulmánynak csak azokra a telkekre vonatkozó munkálatokat kell vizsgálnia, ahol a stadion épül.
Befolyásolja-e ez a projekt folytatását?
A stadion környezeti hatásvizsgálati tanulmányának elkészítését 2023 októberének végén rendelte el a környezetvédelmi minisztérium, mivel úgy ítélte meg, hogy a projekt jelentős környezeti hatással jár.
A július 22-én közzétett jóváhagyási határozat véglegesnek számít, a projektgazda, az érintett hatóságok, a szervezetek és a lakosság közigazgatási pert indíthat a belgrádi Közigazgatási Bíróságon, a nyomtatott sajtóban való közzétételtől számított 30 napon belül.
A hatályos építési eljárásrend szerint az építési engedély kérelmezésekor a beruházónak csatolnia kell a környezeti hatásvizsgálati tanulmányt és a rá vonatkozó jóváhagyást – kivéve, ha hivatalosan megállapították, hogy ilyen vizsgálat nem szükséges.
A városrendezési és építési törvény előírja, hogy az építkezés bejelentésekor minden olyan létesítmény esetében csatolni kell a jóváhagyott hatásvizsgálatot, amelynek kivitelezése ilyen eljáráshoz kötött.
Eddig csak az előkészítő munkálatokra van engedély
A Forbes szerbiai portálja szerint a pénzügyminisztérium 2024 júniusában kapta kézhez a helyszínre vonatkozó feltételeket a stadion szakaszos építéséhez, miután a tervek szerint a stadion szerkezete lehetővé teszi az egyes építési fázisok külön engedélyezését.
Az 1. fázis az előkészítő földmunkákra és az alapozásra (cölöpözés, alaplemez, a lemez alatti közművek) terjed ki, a második fázis pedig a felszíni létesítmények, parkolók, közutak és a stadion megépítésére vonatkozik.
Az előkészítő munkálatokra – vagyis az első fázisra – vonatkozó építési engedélyt 2024 augusztusában adták ki, miután ezekhez a munkálatokhoz nem volt szükség környezeti hatásvizsgálatra.
Megjegyzendő, hogy a környezetvédelmi minisztérium csatolt határozata szerint nincs jogi kötelezettség a környezeti hatásvizsgálati eljárásra az említett projekt (előkészítő szakasz) esetében.
A felszíni építkezés engedélye még várat magára
Ugyanakkor az interneten elérhető videófelvételek szerint a munkálatok túlhaladták a tavaly augusztusban jóváhagyott engedély kereteit.
A Forbes Srbija – mint említettük – két hete közérdekű adatigényléssel fordult az építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztériumhoz, kérve az összes eddigi, az említett telkekre kiadott építési engedély másolatát.
Kapcsolódó cikk
Miközben vizsgálat folyik ellene, az Utiber újabb megbízást kapott a szerb kormánytól
A Forbesnak eljuttatott dokumentumok között nem szerepel olyan engedély, amely a második fázis, tehát a felszíni szerkezet építésére vonatkozna. A dokumentumok között csak a 2024 augusztusában kiadott, az előkészítő és alapozási munkálatokra szóló engedély szerepelt.
Mindazonáltal az építési engedélyek nyilvántartásával és feldolgozásával foglalkozó szerbiai központi elektronikus rendszer (CEOP) nyilvántartásában szerepel egy építési engedély iránti kérelem, amelyet a pénzügyminisztérium mint beruházó 2025. július 10-én nyújtott be.
Az eljárás tehát folyamatban van. A kérelem tartalmának részletei nem ismertek, de az egyértelműen azokra a telkekre vonatkozik, ahol a stadion épül.
Mindezen túl – bár erről még korai beszélni – szükség lesz egy használatbavételi engedélyre is, ha csak a kormányzat nem dönt úgy, hogy anélkül is beenged 52 ezer embert a stadionba. Ez csak politikai akarat kérdése – látunk már ilyesmit Szerbiában!
Egyébként megjegyzendő, hogy a fent említett építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztérium ugyanaz a tárca, amely az újvidéki vasútállomás felújításában is érintett volt, és az építés ellenőrzését is szinte ugyanazok végzik, mint az újvidéki vasútállomás esetében.
Mindenhol Kína épít
Az újvidéki vasútállomás felújításának műszaki ellenőrzését egy több cégből álló konzorcium végezte, amelynek a francia Egis mellett tagja volt a magyar UTIBER és a VIKÖTI is. A kivitelező pedig a kínai CRIC–CCCC (China Railway International Co. Ltd és China Communications Construction Company, Ltd) konzorcium volt.
Szerbia a belgrádi Nemzeti Stadiont és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát három nagy volumenű hitelből finanszírozza, összesen félmilliárd euró értékben, de a szerbiai viszonyokat ismerve, lesz ez több is.
A kivitelezést a kínai Power Construction Corporation of China (röviden: PowerChina), lánykori nevén Sinohydro végzi. Ez a vállalat több mint egymilliárd euró értékű állami megrendeléssel rendelkezik Szerbiában, főként infrastrukturális projektek terén.
Internetes források szerint a projektmenedzsmentben és a szakfelügyeletben a Nemzeti Stadion esetében is részt vesz az UTIBER és a VIKÖTI, a technikai felügyelet ezúttal is a francia Egisre hárul.
A belgrádi metró is hasonló módon épül – ezúttal magyarok nélkül –, a kivitelező itt is a PowerChina. A tervezés és kivitelezés szerződéses teljesítésének szakszerű monitorozását 2023 májusában a Deutsche Bahn és a francia Systra konzorciuma nyerte el. A szerb elnök ezzel is lekötelezhette a franciákat és a németeket, a Rafale és a lítiumügylet mellett – így nekik sem állhat érdekükben Aleksandar Vučić bukása.

