Connect with us

Szerbia

Miközben vizsgálat folyik ellene, az Utiber újabb megbízást kapott a szerb kormánytól

A Magločistač szabadkai portál írta meg a hétvégén, hogy a szeptember 30-án kiírt versenypályázatot, amely a Szabadkát elkerülő E-75-ös út, a helyiek körében csak Y-ágként ismert kerülőút másik két sávjának megtervezését, s ezzel a csaknem egymillió euró értékű üzletet az Utiber nyerte. Közben Utiber alkalmazottak is vannak azok között, akiket még most is előzetes letartóztatásban tartanak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az Y-kereszteződés vége a kelebiai határátkelőnél
Az Y-kereszteződés vége a kelebiai határátkelőnél (Forrás: Internet)
Cikk meghallgatása

A magyar tulajdonossal rendelkező Utiber cég körüli konzorciumot úgy tűnik nem veszik annyira górcső alá, hiába érintett a tizenöt ember halálát követelő újvidéki tragédiában. A Magločistač szabadkai portál írta meg a hétvégén, hogy a szeptember 30-án kiírt versenypályázatot, amely a Szabadkát elkerülő E-75-ös út, a helyiek körében csak Y-ágként ismert kerülőút másik két sávjának megtervezését, s ezzel a csaknem egymillió euró értékű üzletet az Utiber nyerte. Közben Utiber alkalmazottak is vannak azok között, akik még most is előzetes letartóztatásban vannak.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Kik vannak előzetesben?

Amikor az Újvidéki Felsőügyészség közzétette a letartóztatottak névsorát, a legismertebbek személyazonosságára gyorsan fényt derített a szerb sajtó. Rács mögé került akkor Goran Vesić építési miniszter, aki ezt követően éhségsztrájkolt, majd kórházba került, azt követően pedig gyorsan meg is szüntették az előzetesét, mondván nincs semmilyen gyanú arra vonatkozóan, hogy köze lehet a tragédiához.

Előzetes letartóztatásban van, de házi őrizetben Anita Dimoski, Vesić segédje, aki Aleksandar Vučić szerint a legtöbbet tette azért, hogy az Újvidék-Szabadka szakaszon ilyen gyorsan megépült a vasút. Házi őrizetben van Jelena Tanasković, aki szintén lemondott a Vasúti Infrastruktúra igazgatói pozíciójáról, valamint Nebojša Šurlan, a vállalat volt igazgatója is.

Rács mögött van Ljiljana Milić Marković, az Újvidék és Szabadka közötti vasúti hálózat felújításának főtervezője. Marina Gavrilović és Dejan Todorović a francia Egis vállalat alkalmazottai, ők annak a konzorciumnak a tagjai, amely az elvégzett munkálatok felügyeletéért feleltek.

Az újvidéki vasútállomás a tragédia után

Az újvidéki vasútállomás a tragédia után (X platform)

Előállították Slobodan Naumovićot is, aki a Közlekedési Intézet (CIP) alkalmazottja, ő írta alá ugyanis a felújításról szóló projektum dokumentációját. Kollégája, Milan Jelkić is rács mögé került.

Később a Forbes Srbija megírta, hogy Z.S.M. és D.J. iniciálék mögött Zorica Slavković Marjanović és Dušan Janković állnak, ők a China Railway International Construction vállalat felelős kivitelezőinek számítanak.

Letartóztatták Milan Spremićet is, aki a belgrádi Építőmérnöki Kar rendkívüli tanára, s azért állították elő, mert tagja volt annak a revíziós bizottságnak, amely ellenőrizte a felújításról szóló dokumentációt. Az utolsó a sorban Jasna Stojiljković Milić, a Cestra vállalat képviselője. Ez a vállalat végezte az építési engedély műszaki ellenőrzését.

Slobodan Naumović, Milan Jelkić és Zorica Slavković Marjanović veteránok ebben a szakmában. Naumović és Slavković Marjanović 69 évesek, míg Jelkić egy évvel fiatalabb. A Forbes Serbia szerint Jelkić öt éve nyugdíjas.

Az ügyész egyébként úgy véli, hogy Tanasković ellen kell elsőként elvégezni a nyomozást, ő volt ugyanis az a hivatali személy, aki a beruházó nevében jóváhagyta az állomás használatba vételét, anélkül, hogy rendelkeztek volna a megfelelő engedélyekkel. Emellett azzal is vádolják, hogy nem végezték el a műszaki ellenőrzést és átvételt, nem volt garantált az utazók biztonsága, de használati engedéllyel sem rendelkeztek.

Az ügy érdekessége, hogy a letartóztatottak között nincs olyan alvállalkozó, aki részt vett volna a munkálatok kivitelezésében. Az újvidéki vasútállomás 2024. áprilisi műszaki vizsgálatának jegyzőkönyve szerint az állomás épületét próbaüzemre kapott engedélyt, legfeljebb egy évre. Ebben a dokumentumban az szerepel, hogy a Műszaki Felülvizsgálati Bizottság tagjain kívül a kivitelező, valamint a felügyeleti szerv képviselői is jelen voltak.

Az Utiber alkalmazottai

A sajtó információi szerint Marina Gavrilović és Dejan Todorović szakmai felügyeleti vállalkozók, akiket a Project Biro Utiber alkalmazott.

Marina Gavrilović az építészeti, Todorović pedig az infrastrukturális létesítmények felügyeletét végezte. A vizsgálat lefolytatására vonatkozó végzésben szerepel, hogy heti és havi jelentéseket készítettek a Vasúti Infrastruktúráról, az elvégzett munkákról.

A Forbes Srbija azt írta, ezekben a jelentésekben nem rögzítették magának az állomásépület előtető szerkezetének az állapotát. Marina Gavrilović nem végzett vizsgálatot, és nem állapította meg, hogy a vasbeton réteget nem távolították el az előtetőről, s felkerült olyan anyag is, ami növelte ennek a szerkezet a terhelését.

Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy a jelentésekbe nem írták bele, hogy a tetőn a repedéseket festéssel próbálták meg eltakarni. Nem vizsgálták meg a létesítményt, hogy nincs-e hiányosság a kivitelezésben, és szükség van-e részletesebb ellenőrzésre és további beavatkozásokra. Az ügyész úgy véli, hogy ezzel mulasztás történt.

Az Egis és az Utiber tagadja, hogy ott lettek volna az ellenőrzésnél

A Forbes végül elérte az Egis és Project Bureau Utiber vállalatokat, amelyek azt állítják, hogy alkalmazottaik nem vettek részt az ellenőrzési folyamatban, ahogy az ezzel kapcsolatos iratnak a létezéséről csak a baleset után értesültek.

Azt is kiemelték, azért nem lehettek jelen, mert tervezési és építési törvény előírja, hogy a műszaki ellenőrzésen többek között a kivitelező cégnél munkaviszonyban álló, valamint szakmai felügyeletet végző személyek nem vehetnek részt. A Forbes újságírói viszont arra nem kaptak magyarázatot, hogyan szerepelt a nevük a jegyzőkönyvben.

– Az Egis cég valamennyi alkalmazottja a kihallgatás során, amikor erről a dokumentumról kérdezték, nyilatkozataiban tagadta jelenlétét a felülvizsgálat során

– írta válaszában az Egis. Hozzáteszik, a nekik bemutatott dokumentumban számos hiba található, pl. rossz szerződésre, hibás munkák bejelentésére hivatkoznak.

A Project Biro Utiber cég a Forbes portálnak elmondta, hogy ugyan ők voltak az Újvidék-Szabadka-államhatár gyorsvasút rekonstrukciójának és korszerűsítésének szakértői felügyeleti feladatának formális viselői, ami magában foglalta az újvidéki vasútállomás rekonstrukcióját is, viszont emlékeztetnek arra, hogy ők egy hat cégből álló konzorcium és az ilyen típusú szerződésekhez hasonlóan egyértelműen megosztott jogokkal és kötelezettségekkel kötöttek szerződést.

A jelentéssel kapcsolatban a Project Bureau Utiber cég is a tervezési és építési törvény 156. cikkére hivatkozik, amely nem teszi lehetővé a szakértői felügyeletet végző személyek részvételét a műszaki ellenőrzésben.

– Ismereteink szerint a felügyelet munkatársai nem voltak jelen a műszaki ellenőrzésen, és nem is volt rá jogalapjuk

– mondták a Forbes Srbijának a Project Biro Utiber cégnél.

Az Utiber most Szabadka elkerülőútját tervezi

Közben a Magločistač észrevette, hogy a magyar Utiber céget és a köré csoportosuló konzorciumot bízták meg a Szabadkát elkerülő Y-ág jobb oldali sávjának kiépítésével, vagyis annak a tervezésével. A Szabadkát elkerülő út, a Szabadka-Dél csomópontot köti össze a kelebiai határátkelővel. Az erre vonatkozó versenypályázatot 2024. szeptember 30-án írták ki, a kormány pedig most döntött a nyertesekről.

A Magločistač azt írja, hogy a mintegy 95 millió dinár (cca 800 ezer euró) értékű munkát a Project Bureau Utiber Novi Sad, az Utiber Road Investment Budapest, a Slaviša Ilić SDC professional és a budapesti Ut Test alkotta konzorcium kapta meg, és ez a Közbeszerzési Portálon közzétett dokumentumokból derül ki.

Az E75-ös autópálya, ismertebb nevén az Y-ág körülbelül 24 kilométer hosszan köti össze a kelebia határátkelőt a Horgos-Újvidék autópályával.

Az Utiber Novi Sad projektiroda, az Utiber útberuházás Budapest, Slaviša Ilić SDC professional vállalkozó – korábbi sajtóértesülések szerint – része volt annak a magyar Utiber vezette konzorciumnak, amely felügyelte az újvidéki pályaudvar újjáépítési munkáit. Az előtető-szerkezet november 1-jén szakadt le és tizenöt ember halálát okozta.

Mást is épít együtt az Egis és az Utiber

A francia Egis és a magyar Utiber az elmúlt másfél hónapban az újvidéki pályaudvar előtetőjének leomlása után került a nyilvánosság középpontjába, mert a munkálatok felügyeletével megbízott konzorcium tagjai.

A tervek szerint így néz majd ki az új szerbiai nemzeti stadion a Belgrád melletti Surčinban, ahol a Nikola Tesla Repülőtér is van

A tervek szerint így néz majd ki az új szerbiai nemzeti stadion a Belgrád melletti Surčinban, ahol a Nikola Tesla Repülőtér is van

A Forbes az Instagramon két héttel ezelőtt közölte, hogy a két cég közvetve egy újabb szerbiai nagy állami projektben vesz részt Surčinban, ahol a Nemzeti Stadion és az Expo 2027 kiállítóterének építése folyik.

A nemzetközi gazdasági portál szerbiai szerkesztősége az Instagramon azt írja, hogy míg hivatalosan a magyarok a felügyeleti hatóság szerepét töltik be a munkálatok végrehajtása során, a francia Ezis nemrég vásárolta meg a szerbiai nemzeti stadiont és Expo komplexumot tervező spanyol céget, vagyis a történtek ellenére is folytatódik az Újvidéken nem éppen gyümölcsöző együttműködésük.

A Forbes szerint a Fenvik Iribaren Arhitekts (FIA) cégről van szó. Honlapjuk szerint a céget 1990-ben alapították, és az egyik legnagyobb spanyol építészirodává nőtte ki magát. A két alapító építész a madridi Mark Fenwick és Javier Iribarren, akiknek a szűk szakterülete a sportinfrastruktúra tervezése.

A belgrádi Száva tér a volt vasútállomással, háttérben a Belgrád a vízen épülő városrész darui, innen mindössze ötszáz méterre épít valószínűleg szállodát Donald Trump veje

A belgrádi Száva tér a volt vasútállomással, háttérben a Belgrád a vízen épülő városrész darui, innen mindössze ötszáz méterre épít valószínűleg szállodát Donald Trump veje (Fotó: BALK)

Nem először dolgoznak Szerbiában, ők tervezték a surčini Nemzeti Stadion és az Expo 2027 komplexum mellett ők tervezték és a Száva teret a szerbiai főváros központjában, amely az egykori belgrádi főpályaudvar előtt állt, a szerb kormány épületének közvetlen szomszédságába, ahol a tervek szerint Donald Trump veje is építkezik.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7