Szerbia
Az ellenzék visszavonná Vučić díszpolgári címét Szabadkán
A következő díszpolgár jelölését a helyi ortodox püspökség kezdeményezte – ezzel is jelezve, hogy a vallás, az üzlet és a politika furcsa szövetsége már nemcsak Belgrádban, hanem Vajdaság északi részén is érezteti a hatását
Egy esetleges rendszerváltást követően a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) szabadkai szervezete visszavonná az Aleksandar Vučić szerb elnöknek korábban odaítélt díszpolgári címet – és ezzel szimbolikusan is szakítana az autoriter rendszer és a klientúrahálózatok korszakával.
Az ellenzéki párt szerint az újabb díszpolgárjelölt, Predrag Petričević cégei évek óta folyamatosan megbízásokat kapnak a várostól, egyebek között a Népszínház felújítására, egy „világraszóló” szálloda építésére, miközben megszerzik a legértékesebb városi telkeket a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség politikai alkuinak köszönhetően.
A Szabadság és Igazságosság Pártja tőle is megvonná a díszpolgári címet, ha hatalomra kerülne Szabadkán, amire vajmi kevés kilátás van.
Egyházi jelölt?
Egy másik ellenzéki párt, a Szerbiai Népi Mozgalom (NPS) szerint Szabadkán „nem az érdem, hanem a lojalitás vált az elismerések osztogatásának kritériumává”. Példaként említik, hogy díszpolgári jelölést kapott Predrag Petričević, akit szeptemberben 1-én, a város napján terveznek hivatalosan kitüntetni ezzel az elismeréssel.
A címeket és elismeréseket adományozó bizottság május 12-én megtartott ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy ezt a javaslatot terjeszti a képviselő-testület elé, így a díszpolgári cím egy kisvárosi oligarcha, az okleveles Predrag Petričević építészmérnök, az SMB Gradnja építőipari cég tulajdonosának az ölébe hullik.
A jelölést a helyi ortodox püspökség kezdeményezte – ezzel is jelezve, hogy a vallás, az üzlet és a politika furcsa szövetsége már nemcsak Belgrádban, hanem Vajdaság északi részén is érezteti a hatását.

Szerb ortodox templom Szabadkán
A Szerbiai Népi Mozgalom szerint ez az elismerés ma már nem hordoz semmilyen erkölcsi, sem társadalmi, de még szakmai elismerést sem – azóta, hogy azt Aleksandar Vučićnak és Kern Imrének is odaítélték, nem az érdem, hanem a „megfelelőség alapján”.
„Hogy még súlyosabb legyen a helyzet, a lista olyannyira alacsonyabbra került: hogy Predrag Petričević is fel tudott kapaszkodni rá – ő annak a cégnek a tulajdonosa, amely már korábban is a közfigyelem középpontjába került a soha be nem fejezett szabadkai Népszínház és a még el sem kezdett Holiday Inn szálloda építésével.”
Az NPS itt megemlíti hogy a szállodához közterületet (parkolót) kellett eltulajdonítani, és „természetesen közben-közben a kivitelezési határidők sorozatos túllépésére is sor került” – áll a közleményben.
A Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) ugyanakkor azt jegyzi meg, hogy Petričević cégei évek óta folyamatosan kapnak megbízásokat a várostól, többek között a Népszínház felújítása, egy központi szálloda építése, valamint a legértékesebb városi telkek megszerzése kapcsán – mindezt a Szerb Haladó Párt (SNS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (SVM) politikai alkuinak köszönhetően.
A legerősebb szerbiai párt szabadkai szervezete arra is kíváncsi, hogy „mi történt a Holiday Inn szálloda megnyitásával, amelyet 2025 tavaszára ígértek? Hol akadt el a projekt? Miért nőtte be a gaz az építkezést?”
Van múltja
A díszpolgári címre egyházilag jelölt Petričevićnek van múltja – nem is akármilyen. Petričević és cége(i) ellen 2011-ben adóelkerüléssel és pénzmosással kapcsolatos rendőrségi vizsgálatok zajlottak, a rendőrségi közlemény szerint a „Sétáló” (Šetač, Walker) fedőnevű akcióban tartóztatták le adócsalás és két és fél millió dináros (mai árfolyamon 8,5 félmillió forintos) pénzmosás miatt.
A belgrádi Blic napilap akkor azt írta, hogy Petričević 2007 októbere és 2010 vége között az adófizetési kötelezettségek részleges elkerülése végett hamis számlákat szerzett be valótlan szolgáltatásokról olyan gazdasági társaságoktól, amelyeket egy szervezett bűnözői csoport tagjai alapítottak és irányítottak.
Petričević úgy kerülhetett a rendőrség látókörébe, hogy egy évvel korábban a „Sétáló” nevű rendőrségi akció során letartóztatták a számlákat kiadó bűnözői csoport tagjait.
A rendőrség ezzel egy időben – a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvény alapján – bűnvádi feljelentést nyújtott be a cége ellen is, amely részt vett a Szerb Labdarúgó Szövetség „Futballházának” építési munkálataiban, amelynek értéke hárommillió euró.
Petričević azonban jelentkezett a Blic szerkesztőségénél, és cáfolta a rendőrség azon állítását, miszerint letartóztatták volna.
Vučićot is fényezték
A szabadkai Népszínház évtizedek óta húzódó rekonstrukciós munkálatainak folytatásáról 2023 februárjában írt alá szerződést a vajdasági tartományi kormány azóta már lemondott elnöke, Igor Mirović és Stevan Bakić (migránsvadász) szabadkai polgármester jelenlétében a tartomány és a város képviselője Predrag Petričević SMB Gradnja nevű cégével.
A szolgalelkűségben páratlan mutatványokat bemutató Bakić polgármester az aláírás alkalmával kiemelte, hogy a projekt több mint 1,15 milliárd dinárból, közel négy milliárd forintból valósul meg, aminek a szépen csobogó forrásait a szerb kormány (400 millió dinár), a vajdasági tartományi kormány (674 millió dinár) és Szabadka városa (80 millió dinár) értékben biztosította.
Bakić hangsúlyozta, hogy a kivitelező az SMB Gradnja garanciát jelent a minőségre és a határidő betartására, hiszen a cég „komoly referenciákkal rendelkezik”, mondjuk a pénzmosás terén, amire a szerb rendőrség annak idején gyanakodott.
A polgármester akkor úgy fogalmazott, hogy a projekt révén a színház újra használhatóvá válik: elkészül a főszínpad, a kamaraszínpad, a próbatermek és minden szükséges háttérhelyiség – kivéve a koncerttermet, amely a befejező, kilencedik fázisra marad.
Bakić külön köszönetet mondott Aleksandar Vučić szerb elnöknek, aki – mint fogalmazott – „bölcs és államférfihoz méltó politikájával a béke, a stabilitás és a gazdasági fejlődés feltételeit teremtette meg, és ezáltal lehetővé tette a tervezést és a megvalósítást”. Kiemelte, hogy „Vučić minden pillanatban megmutatta, mennyire fontos számára Szabadka és polgárai, valamint az egész ország, amelyet talpra állított és tovább vezet a fejlődés útján.”
Nemzetközi szállodalánc érkezik Szabadkára
Alig két hónappal korábban a Városházának ugyanabban a Zöld teremében megállapodás jött létre a „Holiday Inn Express Subotica” szálloda megépítéséről, amit a Petričević tulajdonában lévő SMB Gradnja vállalat és a világ egyik legismertebb szállodalánca, az InterContinental Hotels Group (IHG) közösen valósít meg. A beruházás értéke 15–20 millió euróra tehető.
A szerződést az SMB Gradnja részéről Predrag Petričević, a cég igazgatója, míg az IHG részéről Živorad Vasić, a vállalat balkáni fejlesztési igazgatója írta alá. Az eseményen jelen volt Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is, aki kiemelte:
„Ez nagy nap Szabadka számára. Egy világszintű márka döntött úgy, hogy városunkban épít új szállodát, amely méltó lesz a város növekvő turisztikai és üzleti jelentőségéhez” – mondta Bakić polgármester, a szerb elnök szabadkai helytartója.

A grandiózus terv szerint igy kellene kinéznie a szabadkai Holiday Inn szállodának. Egyáltalán nem illik a környezetbe, ezért talán nem is baj, hogy nem készült el (Forrás: Blic)
A tervek szerint a szállodának több mint 4.000 m²-en 102 szobával és minden szükséges szolgáltatással kellett volna megvalósulnia Szabadka belvárosában, a jelenleg elhanyagolt Szabadegyetem melletti területen.
Bakić szerint a projekt új lendületet ad a város turizmusának és infrastruktúrájának, s egyben „újabb sikere Aleksandar Vučić szerb elnök békepolitikájának és a stabilitásra alapozó fejlesztési stratégiájának”. Mint mondta:
„Ez nemcsak Szabadka, hanem egész Szerbia győzelme. Folytatjuk a fejlődést – nincs megállás!”
Az IHG balkáni fejlesztési igazgatója az aláíráskor hangsúlyozta, hogy nem volt könnyű Szabadkára elvinni az IHG-t, de most már biztos abban, hogy a hotel két éven belül megépül, és új munkahelyeket, szolgáltatásokat, rendezvénytereket biztosít a városnak.
A beruházó SMB Gradnja képviseletében Miroslav Petričević megköszönte a város és minden partner támogatását, és kijelentette: az építkezés 2023 áprilisában indul, és két év alatt készül el.

Két és fél évvel később: itt kellene állnia a Holiday Inn szállodának (Forrás: Facebook, Szabadság és Igazságosság Pártja)
Semmi sem lett belőle
Három évvel később azt tapasztaljuk, hogy a két beruházás közül egyik sem készült el időre, a Holiday Inn szálloda esetében jóformán egy kapavágás sem történt meg, mint azt a fenti képen látjuk.
Minden épeszű ember fejében ilyenkor az fordul meg elsőként, hogy ezek után vajon miért is illeti meg Szabadka díszpolgári címe Predrag Petričevićet? A második kérdés pedig az, hogy hova lettek a milliók és milliárdok, amelyeket ebbe a két projektbe fektetnek be?
A harmadik felmerülő kérdés végül az, hogy miként lehet még mindig Stevan Bakić Szabadka polgármestere?
Őt valószínűleg csak azért tartják, hogy égre-földre magasztalja a vezért, hogy díszpolgári címeket osztogasson Vučićnak és egyebeknek, hogy pénzzel tömje ki a szerb elnök giccsparádékat bemutató nóta- és egyéb énekeseit, és hogy szobrokat emeljen a szerb királyoknak – például I. Péter királynak, akinek a seregét Bakić szerint 1918-ban nagy szeretettel fogadták ott északon.
Szabadka – amely alig több mint száz évvel ezelőtt a magyar kultúra egyik központja volt – ennél sokkal többet érdemel!

