Szerbia
Nagypéntekre idézték be a Belgrádi Egyetem rektorát
A szerb elnök meghosszabbított kezének tekinthető Pavlović – a „főćaci” – és az általa vezetett „Studenti 2.0” mozgalom büntetőfeljelentést tett Đokić ellen, mert – állításuk szerint – nem járt el törvényesen, és nem biztosította számukra az oktatást
Vladan Đokićot, a Belgrádi Egyetem rektorát péntek reggel kilencre idézte be a rendőrség, hogy állampolgári minőségben „beszélgessenek el vele” egy hivatali visszaéléssel kapcsolatos előzetes nyomozás keretében. Az idézést megelőzően a belgrádi vezetés – élén Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Darko Glišić közbeszerzési miniszterrel – több ízben is követelte a rektor felelősségre vonását.
Nagypéntekre szólították be
A FoNet hírügynökség jelentése szerint a kibővített rektori kollégium „helytelennek” minősítette az eljárást, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az idézést rendkívül rövid határidővel és ráadásul a nagyhéten, nagypéntekre időzítették. Idén az ortodox húsvét időpontja egybeesik a katolikus húsvétéval.
Közleményük szerint a lépés része annak a médiakampánynak, amely rágalmazással és fenyegetéssel jár, és példátlan nyomásgyakorlást jelent a rektorra.
Az Akadémiai Szolidaritás és Aktivizmus Hálózata (MASA) pénteken reggel 8:45-re tiltakozó gyűlést hirdetett a bűnügyi rendőrség igazgatósága elé, felszólítva az akadémiai közösség tagjait, hogy mutassanak szolidaritást a rektorral.
A belgrádi vezetés már jó ideje követeli a rektor letartóztatását.
A közsértegetési miniszter követelése
Darko Glišić, közsértegetési (valójában közbeszerzési) miniszter a Pink Televízióban kijelentette, hogy Đokić a poliphoz hasonlított hallgatói tiltakozások hálózatának a feje, és büntetőjogi felelősséggel tartozik.
Glišić szerint a rektor bűnrészesnek tekinthető, mert azt mondja, hogy „mindent be lehet pótolni”, és ezzel elismeri, hogy részt vesz bűncselekmények elkövetésében. A miniszter ugyanakkor úgy vélte, hogy az oktatásban kiesett időt már nem lehet bepótolni az új tanév kezdete előtt.
Ez nem az első alkalom, hogy Glišić a rektor letartóztatását követeli: március 28-án a Pinken úgy fogalmazott, „Đokićnak börtönben lenne a helye, ha létezne igazság és törvény”. Akkor azt állította, hogy a rektor megbukott „aljas és undorító terveivel”, és ő a „romlottság megtestesítője”.
A kormánypárt más szereplői is támadták Đokićot. Ana Brnabić házelnök szerint a karok és rektorok – különösen Đokić – állnak a hallgatói blokádok mögött, nem pedig maguk a diákok.
Hasonló hangnemben írt róla a Szerb Haladó Párt jobboldali szárnyának képviselője, Vladimir Đukanović haladó ügyvéd is, akinek korábban megfordult a fejében, hogy Szerbiában is nácitlanítani kellene.
Đukanović a Kurir című napilapban írt publicisztikájában Đokićot a blokádok „fő szervezőjének” nevezte, és bűnvádi eljárást sürgetett ellene.
Az ügyben még semmilyen vádemelés nem történt, de a politikai nyomásgyakorlás egyre fokozódik, és kész csoda lenne, ha rövid időn belül nem csuknák le a rektort, ami nyilvánvalóvá tenné, hogy milyen mértékű politikai beavatkozás érheti az egyetemek autonómiáját Szerbiában.
A kormánypárti diákok jelentették fel
Miloš Pavlović, a Belgrádi Egyetem Orvostudományi Karának hallgatója, a „tanulni vágyó diákok” vezetője egy hónappal ezelőtt úgy vélte, hogy a rektor súlyosan megsértette a hallgatók oktatáshoz való jogát.
A szerb elnök meghosszabbított kezének tekinthető Pavlović – a „főćaci” – és az általa vezetett „Studenti 2.0” mozgalom egy hónappal ezelőtt büntetőfeljelentést tett Đokić ellen, mert – állításuk szerint – nem járt el törvényesen, és nem biztosította számukra a tanítást.
Pavlović személyesen is bepanaszolta a rektort Vučić elnöknél, mert nem volt hajlandó fogadni őt, ugyanakkor dicsérte az államfőt, hogy neki nem zsenáns találkozni velük.
A szerb elnök irányításával működő diákok vezetője elmondta, hogy Đokić diszkriminatív módon járt el, mivel kizárólag a karok blokádját fenntartó hallgatókat támogatta, amivel megakadályozta, hogy más diákok tanulhassanak.
Pavlović szerint a diákok azon része, amelyet ő vezet, nagyon fél, mert nem tudják, hogy teljes egészében pótolhatják-e az elmaradt oktatást, és elkerülhetik-e az akadémiai év elvesztését.
Vladan Đokić a Pionírok Parkjában tiltakozó „tanulni vágyó diákok” csoportjának kérésére, akik azt szeretnék, ha folytatódna a tanítás, azt válaszolta, hogy az oktatás újraindítása attól függ, hogy mikor ér véget az egyetemi blokád.
A rektor hangsúlyozta, hogy a diákok élvezik az egyetem és az egész akadémiai közösség teljes támogatását, és az oktatás mindaddig nem folytatható, amíg a blokádok tartanak. Azok megszüntetéséhez viszont a hallgatói követelések teljesítésére van szükség.
Đokić szerint ez nem a diákokon múlik, hanem azokon, akiknek teljesíteniük kellene a követeléseket. A rektor ennek szellemében felszólította az állami vezetést a diákok követeléseinek teljesítésére, ezért nem csoda, hogy Vučić elnök – így vagy úgy – meg akar szabadulni tőle.
