Connect with us

Szerbia

Acélos barátság: hogyan működnek a kínai cégek Szerbiában?

A China Global Investment Tracker országszintű kimutatásában Magyarország is szerepel, 2007 és 2024 között ugyanis tizenhét szerződéskötés történt kínai cégekkel, „mindössze” 14,49 milliárd dollár értékben. A szerződések számában Magyarország ugyan elmarad Szerbia mögött, a szerződések átlagos értékének tekintetében azonban több, mint „fél lóhosszal” vezet

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Miloš Vučević - azóta már levitézlett szerb miniszterelnök tavaly június 15-én Li Ming kínai nagykövet kíséretében megtekintette az Újvidék-Ruma (Árpatarló) közötti gyorsforgalmi út építési területét. A rendezvényen részt vett néhány más vezető is, mint például Goran Vesić, azóta már félretett építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, valamint Milan Đurić, szintén visszahúzódó újvidéki polgármester is, tehát szép kis társaság
KÍNAI ALAGÚT: Miloš Vučević, azóta már levitézlett szerb miniszterelnök, tavaly június 15-én Li Ming kínai nagykövet kíséretében megtekintette az Újvidék-Ruma (Árpatarló) közötti gyorsforgalmi út építési területét. A rendezvényen részt vett néhány más vezető is, mint például Goran Vesić, azóta már félretett építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, valamint Milan Đurić, szintén visszahúzódó újvidéki polgármester is, tehát szép kis társaság (Forrás: CRBC)
Cikk meghallgatása

Szerbiában a hatalom számára már régóta nem kérdés, hogy Oroszország vagy az Európai Unió felé orientálódjon-e az ország, de sokkal összetettebb helyzetben találhatja magát, ha az Egyesült Államok vagy Kína között kell választania. Egyre valószínűbb, hogy ebben a geopolitikai játszmában már nem lesz lehetőség két széken ülni.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Hogyan alakul tovább ezeknek a kapcsolatoknak a fejlődése? Ez csak egy újabb ismeretlen tényező a már így is túl sok rejtélyt tartalmazó geopolitikai térképen, különösen Kínával kapcsolatban.

A kínai vállalatok ugyanis kivitelezőként dolgoznak számos olyan infrastrukturális projekten, amelyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűként tartanak számon. Az azonban nem nyilvános adat, hogy mennyibe is kerül valójában az „acélos barátság”. A NIN magazin utánajárt, mennyit keresnek a leggyakrabban emlegetett kínai vállalatok Szerbiában.

Az American Enterprise Institute – amely a külföldi befektetéseket követi nyomon- legfrissebb adatai szerint a kínai beruházások és építési projektek értéke világszerte meghaladták a 2,5 milliárd dollárt 2005 óta.

A kínai cégek tevékenysége 2005 és 2024 között

A kínai cégek tevékenysége 2005 és 2024 között (Forrás: China Global Investment Tracker)

Az Egyesült Államok továbbra is fenntartásokkal kezeli a kínai befektetéseket, míg Nagy-Britannia az élen végzett a nyugati világban. A China Global Investment Tracker az egyetlen átfogó, nyilvánosan elérhető adatbázis, amely dokumentálja a kínai befektetéseket és építési projekteket világszerte.

A Szerbiára vonatkozó adatok szerint 2013 és napjaink között Kína mintegy 20 milliárd dollárt fektetett be az országban, főként infrastrukturális fejlesztések és építkezések formájában. Ugyanakkor ezek a beruházások nem klasszikus értelemben vett befektetések, hiszen a pénz visszakerül a kínai cégekhez különböző hitelek által és szerbiai állami vállalatok közvetítésével.

A leggyakrabban emlegetett kínai vállalatok

Az utóbbi időben leginkább a CRIC és a CCCC vállalatokat emlegetik, vagyis a China Railway International Co. Ltd és a China Communications Construction Company Ltd cégeket.

Ez a konzorcium nyerte el a Belgrád–Szabadka gyorsvasút egyes szakaszainak felújítását és modernizációját, valamint az újvidéki vasútállomás rekonstrukcióját, ahol a 2023. november 1-jén történt tragédia következtében 15 ember vesztette életét, és ketten súlyosan megsérültek.

A Pelješaci hidat is a kínaiak építették

A Pelješaci hidat is a kínaiak építették (Forrás: CRBC)

A China Railway International Co. Ltd. 2017 óta működik Szerbiában, és a legutóbbi, 2023-as adatok szerint 585,4 millió eurós bevételt könyvelhetett el, ami 111 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Tiszta nyeresége több mint 39 millió euró volt, ami 92 százalékos növekedést mutat.

A vállalat hivatalosan vasútépítéssel és metróépítéssel foglalkozik. Az importált áruk pontos listája nem nyilvános, de logikus feltételezés az, hogy főként építőanyagokat hoznak be. 2024-ben 30 millió euró értékben importáltak árukat Kínából, míg 2023-ban ez az összeg 125,3 millió euró volt.

A kínai vállalatokat gyakran érik kritikák az átláthatóság hiánya miatt. A China Railway International Co. Ltd ellen 2021 óta 22 pert indult, amelyek összértéke 73 millió dinár (kb. 624.000 euró).

A másik nagy vállalat, a China Communications Construction Company Ltd. sem rendelkezik nyilvánosan elérhető tenderadatokkal. Ez a cég 69 ellene indított jogi eljárásban érintett, 154 millió dinár (kb. 1,3 milliárd euró), míg ő maga mindössze négy pert indított összesen 200.000 dinár (kb. 1.700 euró) értékben.

Titkos szerződések és állami megállapodások

A kínai cégek szerbiai működését államközi megállapodások szabályozzák, amelyek lehetővé teszik, hogy nyílt közbeszerzési pályázat nélkül kapjanak megbízásokat. Ez azt jelenti, hogy a legjobb ajánlattevő kiválasztásának folyamata teljesen kimarad, és minden szerződés közvetlen megállapodásokon alapul.

A kínai jelenlét Szerbiában számokban kifejezve

A kínai jelenlét Szerbiában számokban kifejezve, 2023-ban különösen sok szerződés köttetett

A China Road and Bridge Corporation (CRBC Serbia) például egyike annak a két kínai vállalatnak, amelyről elérhető néhány szerződéses adat.

Ez a vállalat egy konzorcium tagjaként vett részt egy több mint 4 milliárd dináros (kb. 36 millió eurós) projektben, amelyet a szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium finanszírozott.

A szerb-kínai gazdasági kapcsolatoknak politikai dimenziója is van. Szerbia számára Kína támogatása Koszovó ügyében rendkívül fontos, míg Peking számára Szerbia földrajzi elhelyezkedése, mint Európa kapuja, stratégiai jelentőséggel bír.

A kínai cégek titkos szerződései, az államközi megállapodások és a közbeszerzési átláthatatlanság miatt azonban sok kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy valójában mennyire előnyös ez a kapcsolat Szerbia számára. Míg a kínai vállalatok óriási bevételeket termelnek (maguknak), addig a szerb fél továbbra is jelentős pénzügyi, jogi és egyéb kockázatokkal néz szembe.

Kínai cégek Magyarországon

A China Global Investment Tracker országszintű kimutatásában természetesen Magyarország is szerepel, 2007 és 2024 között ugyanis tizenhét szerződéskötés történt, „mindössze” 14,49 milliárd dollár értékben.

A szerződések számában Magyarország ugyan elmarad Szerbia mögött, a szerződések átlagos értékének tekintetében azonban több, mint „fél lóhosszal” vezet.

Magyarország a kisebb szerződésszámmal arányaiban véve jobban eladósította magát, mint Szerbia, amely negyven szerződést kötött kínai cégekkel 20,05 milliárd dollár értékben, vagyis átlagban egy szerződésre a szerbek vonatkozásában 500 millió dollár esik, Magyarország esetében ez az összeg szerződésenként 852 millió dollár.

A Magyarország és Kína között kötött szerződések, amelyekről a  China Global Investment Trackernek tudomása van

A Magyarország és Kína között kötött szerződések

Fent már megmutattuk a Szerbiát érintő táblázatot, itt a Magyarországgal kötött szerződések láthatók, amelyekről a China Global Investment Trackernek tudomása van, lehet ízlelgetni a témát!

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel


A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7