Szerbia
PALICSBA TAVAT: Egyelőre nem ugorhatunk fejest a Palicsi-tó medencéjébe
Az ötlet 2022-ben merült fel először. Tavaly, amikor a kormány először beszélt az „Ugrás a jövőbe – Szerbia 2027” nevű projektről, Aleksandar Vučić szerb államfő rögtön megemlítette, hogy Pásztor István felvetése nyomán medencét építenének a Palicsi-tóba

Az idei év végére ígérte Aleksandar Vučić szerb elnök, hogy megvalósítja azt az ötletet, amiről korábban a Vajdasági Magyar Szövetség azóta elhunyt vezetője, Pásztor István beszélt, mégpedig, hogy medencét építenének a Palicsi-tóba: ha már a vize úgysem alkalmas a fürdésre, és nem is nagyon akaródzik megoldani, hogy az legyen, bele kell tenni egy medencét. Valójában a medence a tóban nem lenne egyedi Szerbiában, ugyanis hasonlót már csinált valaki Palánkán, a Kudreč-tónál. Igaz, az tulajdonképpen a tó partján van, s egy hasonló ötlet az újvidéki strand kapcsán is felmerült. Egy tavalyi tervezet szerint a Dunába egy 12×30 méteres ponton medencét helyeznének el, különböző kísérő tartalmakkal. S van hasonló megoldás máshol is a világban, például Amerikában is, miért ne lehetne Szerbiában is.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
Dunára vizet, Palicsba tavat
Az ötlet 2022-ben merült fel először. Két évvel ezelőtt, az azóta már kiépült és használatba vett palicsi aquapark építkezésén hangzott el először, hogy mintegy ideiglenes megoldásként, amíg a tó vize nem lesz alkalmas a fürdésre, medencét építenek a tóba.
Ez műszakilag lehetséges, hangzott el akkor. Nem világos viszont, hogy miért inkább ezen kezdtek el gondolkodni, miután a németországi Kfw Bankkal közös projekt keretében kiépítették Palics település szennyvízhálózatát, és védősávot telepítettek a tó körüli földterületek határába.
Egy csaknem egy évtizeden át Szabadkán és Palicson élő német szakember, Michel Rohman folyamatosan követte a tó vizének minőségét, és megállapította, hogy az invazív halfajok lehalászásával és odafigyeléssel, a tó tulajdonképpen revitalizálható.
A szakember végül nem tudta megvalósítani a projektet, annak egyszer csak vége szakadt, Rohman visszament Németországba, a szélvédő sávok fái kiszáradtak, a tó vize pedig továbbra is katasztrofális állapotban van.
Szabadka évek-évtizedek óta nem képes megküzdeni ezzel a kérdéssel: a monarchiás fürdőváros, a magyar szecesszió egyik gyönyörű oázisa, Palicsfürdő, már a “maga lényegét tekintve” nem létezik.
A részletes rendezési tervbe is bekerült
Palics gyógyfürdő részletes rendezési tervét tavaly nyáron tették közszemlére. A dokumentum szerint a meglévő szállodák épületeit kibővítenék – elsősorban a Park és a Tó szállodáét. Mindkettőt az Elitte Palics működteti, amelyik a palicsi aquaparkot is.
A terv szerint bővülne az állatkert, valamint új szálláshelyek, medencék és sportpályák is épülnének. A Bagolyvárhoz átlátszó anyagból, üvegből vagy lexánból építenének hozzá, vas- vagy alumínium konstrukcióra.
A rendezési terv alapján a Női strand épülete mellett, de különálló egységként, a tóban egy 4700 négyzetméter felületű medencét építenének, platókkal, mólókkal, vízicsúszdákkal körülvéve.
Mi a baj a Palicsi-tó vizével?
A Palicsi-tóban a hetvenes, nyolcvanas években ezrével fürödtek a szabadkaiak és a környékbeliek. A mai fiatalok irigykedve nézik azt az életet, ami a tó partján zajlott, ahogyan szüleik, nagyszüleik eltöltötték a nyári hónapokat ezen a kedvelt üdülőhelyen.
A város (vezetése) azonban egy hatalmas hibát követett el, mégpedig azt, hogy a szennyvizet tulajdonképpen tisztítatlanul ömlesztette bele a tóba évtizedeken keresztül. Ennek következményeként a víz állapota leromlott, és a szerbiai vízminőségi index szerint a legrosszabb, ötös kategóriába sorolható.
A tóban ugyanis elszaporodtak a mérgező algák, amelyek miatt 2008 óta sötétzöld, nyálkás és fürdőzésre alkalmatlan a Palicsi-tó vize. Palics most egy “okafogyott fürdőváros”, sétányokkal, szállodákkal, parkkal, gyönyörű, bár néhol málladozó épületekkel, csak éppen fürödni nem lehet a tóban.
Az új víztisztító, amelyből 2012 óta megfelelő tisztaságú víz folyik a tóba, hozzájárult ugyan némi javuláshoz, de a tó vize idén sem volt alkalmas fürdésre. Ha csak a bakterológiai mutatókat néznénk, akkor az az elmúlt években javuló tendenciát mutat, de a fizikai, vegyészeti, valamint hidrobiológiai adatok miatt mégsem felelt meg az előírásoknak.
Sötét zöld színe miatt egyáltalán nem átlátszó, ami balesetveszélyes, ráadásul sok benne a cianotoxin is. Ez a kékmoszatok által termelt anyagok neve, amelyek különösen veszélyesek, ha a szennyezett vizet közvetlenül fogyasztják, vagy ha fürdés, sportolás során közvetlen érintkezésbe kerülnek vele, mert károsíthatják a májat, az idegrendszert, vagy más szerveket.
Vučić is megígérte
Tavaly, amikor a kormány először beszélt az „Ugrás a jövőbe – Szerbia 2027” nevű projektről, Aleksandar Vučić szerb államfő rögtön megemlítette, hogy Pásztor István ötlete nyomán medencét építenének a tóba.
A bejelentéskor nemcsak távoli, utópisztikus ötletként beszélt Vučić a medencéről, hanem be is jelentette, hogy 2024 decemberéig megépítik a medencét, 300 millió dinárból. Azóta azonban egy szó sem esett erről a projektről.
Az N1-nek az illetékes Park Palics Kft.-nél azt mondták, hogy jelenleg az adatgyűjtés zajlik, amely szükséges az ötletterv kidolgozásához. Miután ez meglesz, egy hónapon belül megépülhet a medence.
Nekünk nem marad más, csak a remény, hogy mindebből, mint egy rémálomból, felébredünk. S ébredés után nem azzal szembesülünk, hogy az „elit” lubickol a tóban épült medence vizében, amelyben a lexánnal „megkoronázott” Bagolyvár képe tükröződik vissza.

- Szerbia4 nap telt el azóta
Donald Trump Jr. Belgrádban, találkozott Vučić elnökkel
- Bosznia6 nap telt el azóta
Az EUFOR erősít Boszniában, a magyarokat kihagyják
- Bosznia7 nap telt el azóta
A boszniai alkotmánybíróság felfüggesztette Dodik törvényeit
- Szerbia4 nap telt el azóta
A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai