Connect with us

Szerbia

Lehet, hogy Szerbiát nem Vučić, hanem Vulin képviseli a kazanyi BRICS-csúcson?

Vulin szerint “senki sem gyűlölte Szerbiát, aki Oroszországot szerette, viszont mindenki, aki utálta Oroszországot, utálta Szerbiát is, ezért Szerbia jövőjét az Oroszországgal, Kínával és a más, Szerbiát zsarolás és feltételek nélkül elfogadó szabad országokkal fenntartott kapcsolatok jelentik

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Vajon hol kap helyet Szerbia, lent vagy fent?
Vajon hol kap helyet Szerbia, lent vagy fent? (Forrás: Screenshot)
Cikk meghallgatása

Aleksandar Vulin szerb miniszterelnök-helyettes lassan többet tartózkodik Oroszországban, mint Szerbiában, most éppen Szentpéterváron bukkant fel, ahol a RIA Novosztyi újságírójának nyilatkozott. Vulin ez alkalommal röviden, két-három szóban megerősítette, hogy Szerbia részt vesz az BRICS idei csúcstalálkozóján, amelyet Kazanyban rendeznek meg. Vulin az orosz hírügynökségnek röviden úgy nyilatkozott „el fogok menni”, amit úgy is lehet értelmezni, hogy Szerbiát ő, és nem Vučić képviseli a BRICS-csúcson. Az információt több orosz és szerb portál is átvette.

A medve zsibbasztása 2.0

Vulin jelenleg Szentpéterváron tartózkodik, ahol részt vesz a BRICS Plusz formátum keretében szervezett biztonsági csúcstalálkozón. Ez az esemény magas szintű diplomáciai találkozók sorozatát foglalja magába, amelyen a BRICS tagországai, valamint partnereik vesznek részt. A találkozó fókuszában a globális és regionális biztonsági kérdések állnak.

Vulin korábban, a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A találkozó során Putyin kifejezte azon elvárását, hogy Aleksandar Vučić, szerb elnök vegyen részt a kazanyi BRIKS-csúcstalálkozón, és jelezte, hogy a meghívást már elküldték számára – mint később kiderült, 10-12 nappal korábban, viszont szerb részről nem érkezett rá válasz.

Vučić ezt követően megerősítette, hogy megkapta a meghívót, ám egyelőre nem közölte egyértelműen, hogy el tud-e utazni Kazanyba, ezt lehetne “diplomáciai lebegtetésnek” nevezni.

Egyes szerb médiajelentések szerint ez a kijelentés összhangban van Vučić korábbi nyilatkozataival, miszerint “a nemzetközi események és diplomáciai találkozók fontossága mellett az ország belső ügyeit is prioritásként kezeli”.

Akkor a BALK-on azt írtuk, hogy a szerb elnök egy olyan kísérletbe kezdett, amit a “medve zsibbasztásának” lehetne nevezni, cáfolta ugyanis, hogy visszautasította Putyin nyilvánosan elhangzott meghívását a kazanyi BRICS-csúcsra, és annak kísérő rendezvényeire, viszont konkrét választ nem adott.

Nos, az összevissza kommunikáció és a verbális lebegtetés által a “medve zsibasztása” folytatódik, és vélhetően egészen október 10-éig tart, merthogy Vučić akkora ígért választ.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az oroszok mintha sürgősen be akarnák terelni az egész nyugatellenes világot a BRICS-be, erre utalhat Szerbia és feltételezhetően Törökország meghívása is, Szerbia viszont maga sem tudja, hogy hova tartozik, ugyanakkor Milorad Dodik boszniai szerb vezető még reménykedhet, hogy ő is kap helyet egy pótszék pótszékén, az ő hovatartozásához ugyanis nem fér kétség.

Vulin szívesen megy Kazanyba

Éppen két éve van annak, hogy Aleksandar Vulin – akkor belügyminiszterként – kijelentette, hogy Szerbiának nem az Európai Unióban van a helye, és annál jobban jár az ország, már mint Szerbia, ha ezt minél előbb felismeri.

A kormánypárti – de szocialista beállítottságú – Novostinak adott terjedelmes interjúban a “szerb világ” propagálójának számító Vulin úgy fogalmazott, hogy az Európai Uniónak nevezett szövetség a múlté, a politikai függetlenség elvesztésével ugyanis az EU-tagországok “államok helyett területekké váltak”, és kezdik elveszíteni gazdasági potenciáljukat is, ami eddig az EU vonzerejének számított.

Vulin akkor megjegyezte, hogy “senki sem gyűlölte Szerbiát, aki Oroszországot szerette, viszont mindenki, aki utálta Oroszországot, utálta Szerbiát is. Szerbia jövőjét ezért az Oroszországgal, Kínával és a más, Szerbiát zsarolás és feltételek nélkül elfogadó szabad országokkal fenntartott kapcsolatok jelentik.

A szerb miniszterelnök-helyettes, aki nemrég virágot helyezett Sztálin sírjára, azt ismételgeti, hogy a BRICS olyan eszköz, amellyel megszüntethető az amerikai és a nyugati dominancia, és több pólusúvá tehető a világ. Pártjának két parlamenti képviselője az előző ciklusban, egészen pontosan tavaly augusztus 28-án indítványt nyújtott be a szerbiai parlamenthez, és kezdeményezte, hogy Szerbia csatlakozzon a BRICS-hez.

A bosznia szerb elnök a kazanyi lányok társaságában

A bosznia szerb elnök a kazanyi lányok társaságában. Dodik februárban már járt Kazanyban, de most ís szívesem menne

De nem csak a belgrádi vezetés gondolkodik így, hanem a “szerb világ” más tájain is ez a vélemény, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Milorad Dodik a Vlagyimir Putyinnal folytatott legutóbbi találkozó alkalmával felvetette, hogy miután idén Oroszország tölti be a BRICS elnöki tisztségét, az orosz elnök vizsgálja meg a boszniai Szerb Köztársaság részvételét a szervezet munkájában, természetesen a bosnyákok, vagyis Bosznia-Hercegovina, mint olyan, kihagyásával.

A helyzet a jelen pillanatban az, hogy akit hívnak, az Vučić, de neki most éppen nem akaródzik menni, viszont akit egyelőre nemigen hívnak, vagyis Dodik, ugyanakkor szívesen ott lenne. Vulin pedig a Jolly Joker, aki örömmel helyettesítené Vučićot, mert akkor legalább addig államfőnek érezhetné magát, de attól mindenkit mentsen meg az Isten! Az sem elképzelhetetlen, hogy Vulin meghívásával az oroszok Vučić végtelen hiúságára játszanak.

Vulin jelenlétéből ugyanakkor Dodik is hasznot húzhat, mert nem is olyan régen a boszniai Szerb Köztársaság szenátorának nevezte ki a szerbiai politikust, aki rossz esetben cirka másfél országot képviselhetne Kazanyban, de lehet, hogy csak másod vagy harmadhegedűs lesz, ha mindkét szerb vezető elmegy a csúcsra.

Szerbia csatlakozása a BRICS-hez jelentős stratégiai fordulatot hozhatna az ország külpolitikájában és gazdasági együttműködésében, ami most nem valószínű a Franciaországhoz és Németországhoz történő dörgölődzés miatt, de mit lehessen tudni, mikor jön még jól, addig meg csak hadd folytatódjon a “medve zsibbasztása”.

Moszkvában is járt

Aleksandar Vulin szerb miniszterelnök-helyettes és tárca nélküli miniszter mostani szentpétervári jelenése előtt hétfőn Moszkvában járt, ahol találkozott Szergej Sojguval, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárával.

Vulin megköszönte Sojgunak a meghívást a kazanyi BRICS-találkozóra és a partnerországok magas biztonsági képviselőinek szentpétervári találkozójára, amelyet az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsa szervezett.

Vulin virul a boldogságtól, hogy ismét Sojgu kezét szorongathatja

Vulin virul a boldogságtól, hogy ismét Sojgu kezét szorongathatja. A kép balalsó sarkában van egy géppisztoly is, de az most csak dísz, és nem kellék (Forrás: szerb kormány)

Vulin kabinetjének sajtóközleménye szerint a Jolly Joker tájékoztatta Sojgut a jelenlegi “koszovói és metohiai” helyzetről, és hozzátette, hogy szerinte a térség a konfliktus szélén áll. Egyúttal rámutatott, hogy a pristinai hatóságok célja a „dél-szerbiai tartomány etnikai megtisztítása a szerbektől”.

A közlemény szerint Vulin háláját fejezte ki az Orosz Föderációnak, amiért következetesen tiszteletben tartja Szerbia szuverenitását és területi integritását, ami a szokásos mantrák egyike, ezekre viszont nem pocsékoljuk tovább senkinek sem az idejét!

Szerző

  • Varga Szilveszter

    1989-1991: az Újvidéki Rádió munkatársa, a BBC magyar adásának és a Magyar Rádiónak a tudósítója. 1991-2000: a Magyar Rádió munkatársa, 1993-1996: a Magyar Rádió belgrádi tudósítója. 1997-2005: a Beta Hírügynökség budapesti tudósítója, 2003-2018: a Hír Televízió munkatársa, 2018-tól Aegon Prémium, megtakarítási tanácsadó, privátbankár, 2019-től a BALK főszerkesztője

    View all posts
Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Cukorkabolt

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!