Connect with us

Szerbia

A vörös készültség marad Szerbiában, a miniszterelnök szerint az állam nem hibás

Ha valaki “sehid” (shahid) akar lenni, akkor kész akár az életét is feláldozni az iszlám hitért vagy egy szent ügyért, abban bízva, hogy ezáltal a túlvilágon különleges jutalomban részesül, vagyis némi profanitással szólva a “túlvilági haszon” érdekében cselekszik

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

VÖRÖS KÉSZÜLTSÉG: A szerb miniszterelnök szerint nem az a baj, hogy áttért az iszlám hitre, hanem az, hogy túl messze ment el benne
A szerb miniszterelnök szerint nem az a baj, hogy Miloš (vallási nevén Salahudin) Žujović áttért az iszlám hitre, hanem az, hogy túl messze ment el benne (Screenshot: Blic TV)
Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 1 Átlag: 5]

Hallgasd meg ezt a cikket!

A szerb miniszterelnök nyilatkozata szerint a fokozott biztonsági készültség, azaz a vörös szint egy ideig még érvényben lesz Szerbiában, miközben a biztonsági szolgálatok intenzíven dolgoznak a vallási szélsőséges sejtek felszámolásán. Miloš Vučević a Blic hírportál által indított televízió “Reggel a Blicen” című műsorában beszélt erről, miután korábban Aleksandar Vučić szerb elnök azt ígérte, hogy a hatóságok várhatóan kedden, azaz ma feloldják a vörös fokozatú készültséget az országban.

Még egy ideig vörösben lesznek

A miniszterelnök a vörös biztonsági szint megszüntetésével kapcsolatban újabb időpontot nem említett, szerinte ez a szint egy ideig még érvényben lesz, miközben a biztonsági szolgálatok továbbra is dolgoznak a “szélsőséges vallási sejtek” felszámolásán.

Vučević egész pontosan úgy fogalmazott, hogy az egész ország területén, Koszovó és Metóhia kivételével, folyik az akció a szélsőséges vallási sejtek felszámolására, amivel a fő mondanivaló mellett nem is túlzottan álcázva azt is közölte, hogy Koszovót továbbra is Szerbia részének tekinti, és a szerb rendőrség ott is “szívesen razziázna”, ha a körülmények ezt megengednék.

A szerb miniszterelnök kifejtette, hogy az izraeli nagykövetség előtt szolgálatot teljesítő csendőr elleni támadás végső soron államellenes akciónak tekinthető, miután egy szerb állampolgár lőtt meg meg egy szerb csendőrt.

Vučević a korábban megszólaló belgrádi illetékesekhez hasonlóan terrorista támadásnak minősítette az esetet, mert Miloš (vallási nevén Salahudin) Žujović ugyanis a csendőrség egyik tagjára támadt, a két üzenetet eggyé gyúrva a szerb miniszterelnök mondandója úgy hangzana, hogy “államellenes terrorista támadás” történt.

A műsorban az is elhangzott, hogy a rendőrség és a Biztonsági Információs Ügynökség (Bezbednosna Informativna Agencija, BIA) az illetékes ügyészséggel együttműködve folytatja az akciókat minden olyan szélsőséges vallási szervezet sejtjeinek felszámolására, amelyek a vallást és a hitet politikai és terrorista célok elérésére használják.

Üzent a más vallású lakosságnak

Miloš Vučević az interjúban üzent a más vallású lakosságnak, értsd az iszlám közösség tagjainak, akikkel azt közölte, hogy a hatóságok által végrehajtott akciók nem irányulnak semmilyen etnikai vagy vallási csoport ellen sem.

Vučević arra kérte a muszlim vallásúakat, hogy ne érezzék magukat fenyegetve, ugyanakkor arra szólította fel azokat, akik nem tartoznak ehhez a valláshoz, hogy ne tekintsék veszélyforrásnak a szomszédaikat és honfitársaikat.

A szerb miniszterelnök arról is beszélt, hogy Miloš Žujović, alias Salahudin a radikális iszlám központ tagja volt, és már korábbról ismerték a hatóságok, de azt senki sem tudta volna megjósolni, hogy ilyen cselekményre vetemedik, vagyis hogy – ezt már mi tesszük hozzá – egy nyílpuskával és egy konyhakéssel támad a szerb államra.

Vučević az interjúban egyúttal nem csak a sorok között, hanem konkrétan is kimondva felmentette a hatóságokat a támadással kapcsolatos esetleges felelősség alól, elmondása szerint ugyanis nincs információjuk arról, hogy az állami szervek bármilyen hibát követtek volna el Žujovićtyal kapcsolatban.

Ezt azzal indokolta, hogy álláspontja szerint nem voltak olyan jelek, amelyek alapján támadásra lehetett volna számítani, ezért az nem állítható, hogy bárki is könnyelműen kezelte volna az ügyet, vagy a mulasztással hozzájárult volna a támadás bekövetkezéséhez.

A szerb miniszterelnök szerint a hatóságok nem vadásznak a bosnyákokra

A szerb miniszterelnök szerint a hatóságok nem vadásznak a bosnyákokra (Screenshot)

A szerb miniszterelnök az iskolai hitoktatásról szólva megjegyezte, hogy azt megfelelő módon kell megvalósítani, hogy a vallás ne az intézményeken kívül terjedjen, és arról biztosította a közvéleményt, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő újra.

Vučević ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a vörös szint még néhány napig érvényben marad, és ezzel kapcsolatban kívánatosnak tartotta, hogy a bosnyákok részéről ne hangozzanak el “nem megfelelő nyilatkozatok”, mert a hatóságok nem rájuk vadásznak, hanem a terrorizmus ellen harcolnak.

A szerb miniszterelnök annak a véleményének adott hangot, hogy ez egy elszigetelt eset volt, ám nem tudja garantálni, hogy ez nem ösztönöz másokat is hasonló cselekedetek elkövetésére.

Sehid akart lenni

A szerb kormányközeli Novosti hírportál szerint Salahudin sehid (shahid), vagyis tanú, illetve mártír akart lenni, aki az igaz hitért folyó harcban, vagyis dzsihádban halt meg.

Az iszlám tanítások szerint a mártírok különleges helyet foglalnak el a túlvilágon, és különleges jutalmakban részesülnek az ítélet napján, ezért az iszlám hívők nagy megbecsüléssel tekintenek az általuk hozott áldozatra.

A belgrádi portál szerint a balkáni vahhabista internetes oldalakon terjed egy videó, amelyen az iszlám vallásra áttért Miloš Žujović látható, amint mutatóujjával felfelé mutat, és ezáltal jelzi, hogy Allah az egyetlen isten.

Egy az isten - mutatja Salahudin

Egy az isten – mutatja Salahudin (Forrás: Screenshot)

Salahudin Žujović szavai nem hallhatók, mert az arabul éneklő női kórus elnyomja, amit mond, a kép alatt látható arab üzenet azonban iszlám vallásháborúra, vagyis dzsihádra szólít fel.

Az iszlám tanítások szerint a sehidben elesők különleges helyet foglalnak el a túlvilágon, és különleges jutalmakban részesülnek az ítélet napján.

Tehát ha valaki “sehid” akar lenni, akkor kész akár az életét is feláldozni az iszlám hitért vagy egy szent ügyért, abban bízva, hogy ezáltal a túlvilágon különleges jutalmakban részesül, vagyis némi profanitással szólva a “túlvilági haszon” érdekében cselekszik.

Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 1 Átlag: 5]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



Követés a Facebookon

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Négy nap legjava