Connect with us

Bosznia

Dodik berobbant a TikTokra, és tarol

Dodik nagy példaképe, Orbán Viktor a tavalyi évben kezdte meg a TikTok videók gyártását, így Dodik sem kívánt lemaradni ebben a műfajban a magyar miniszterelnöktől. Ezért születhetett meg az első Dodikhoz köthető kisfilm, ami az Orbán által is képviselt „rövid kérdések – rövid válaszokkal” formátumot követi

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Orbán és Dodik a TikTokon
Orbán és Dodik a TikTokon, Orbán több csatornán is nyomul a TikTokom, például Fidesz vagy Magyar Kormány (Forrás: Screenshot)
A cikk meghallgatása

Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke ahogy azt mondani szokás, berobbant a TikTokra, és egy rövid, de annál velősebb tartalommal örvendeztette meg a szavazótáborát. A kérdez-felelek műfajú kisfilm széles spektrumban érint eltérő témákat, így a példa kedvéért megtudhatjuk a legfőbb boszniai szerbről, hogy ugyanakkora jelentőséget tulajdonít az EU-nak, mint a BRICS-nek, viszont jobban szereti a pálinkát, mint a bort. Aleksandar Vučić szerb elnök – aki Dodik számára egyszerre barát és vetélytárs – tavaly iratkozott fel a Tiktokra, ahol azzal durrantott a legnagyobbat, hogy szerbiai állampolgárságot adott Lord Voldemortnak (Ralph Fiennes), aki az egyik legnagyobb gonosztevő a Harry Potter köré szőtt történetben, pedig tudvalévő, hogy Szerbia a leginkább békeszerető ország a Balkánon, amelytől távol áll minden galádság. Fiennes Az angol beteg ürügyén akár magyar állampolgárságot is kaphatott volna!

Dodik is berobbant a TikTokra

Milorad Dodik azon boszniai politikusok egyike, aki már hosszú évek óta komoly figyelmet szentelnek annak, hogy a saját digitális imázsukat is építsék.

Talán nem túlzás kijelenteni róla, hogy ő jelenleg az egyetlen szereplő a boszniai belpolitikában, aki a közösségi médiaplatformok mindegyikén jelen van, hiszen az általa vezetett Független Szociáldemokraták Szövetségének (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) honlapja mellett saját nevét viselő weboldala, Facebook és Instragram felülete, valamint X-fiókja is van, amelyeken keresztül rendszeresen frissülő tartalmakkal buzdítja a saját szavazótáborát, és hergeli a politikai ellenfeleit.

Dodik a korábbi években komolyan épített az általa is példaképnek tekintett politikusok internetes tevékenységének másolására. Ezeknek a külhonból ellesett fogásoknak az egyik eredménye volt a Dodikot kosárlabdázva bemutató fényképek és rövidfilmek interneten történő terjesztése, ami vélhetően a jégkorongozó és cselgáncsozó Putyin által képviselt sportos vonal implementációja.

Dodik másik nagy példaképe, Orbán Viktor a tavalyi évben kezdte meg a TikTok-videók gyártását, így Dodik sem kívánt lemaradni ebben a műfajban a magyar miniszterelnöktől. Ezért születhetett meg az első Dodikhoz köthető kisfilm, ami az Orbán által is képviselt „rövid kérdések – rövid válaszok” formátumot követi.

Trump vagy Biden?

Az ominózus felvétel jelentőségét attól függetlenül nem szabad alábecsülni, hogy az milyen csatornán került közzétételre, mert több olyan tárgykört is érint, ami miatt a kedélyes hangvételű filmecske alkalmas eszköz volt Dodik számára, hogy azzal a saját szavazóinak is kijelölje a követendő irányvonalat.

A szerb-horvát nyelvben kevésbé járatos olvasók kedvéért alább feltüntetjük a videóban elhangzottak fordítását is:

„Gyerünk, hogy jobban megismerjük egymást a TikTokon!” – kezdi lelkesen Dodik, viszont az ismerkedés lehetőségétől azonnal elzárja a azokat, akik nem ismerik a cirill betűket. A boszniai főszerb nyilván abból a szerb mondásból indult ki, hogy “Pričaj srpski da te ceo svet razume!”, vagyis “beszélj szerbül, hogy az egész világ megértsen!”

De ne ragadjunk itt le, folytassuk a kérdés-felelek játékot!

Kérdés: Nyár vagy tél? Dodik: Mindig nyár.
K: Pálinka vagy bor? D: Pálinka.
K: Sligovica vagy Vilmoskörte? D: Sligovica – nyugtázza a rá jellemző huncut mosollyal Dodik.
K: Sülthús vagy hal? D: Amit elsőre az asztalra tesznek.
K: Disznó vagy birka? D: Csirke!
K: Kosárlabda vagy futball? D: Mindig kosárlabda, de a futballt is szeretem.
K: Zvezda vagy Partizan? D: Partizan, majd Zvezda. Attól függ, mit játszanak.
K: Jokić vagy Teodosić? D: Egyformán kedvelem őket.
K: Moszkva vagy Washington DC? D: Moszkva nagyobb város.
K: TikTok vagy Instagram? D: TikTok.
K: Bakir Izetbegović vagy Denis Bečirović? D: Aki, valamelyiküket szereti, az vigye haza, akit szeret!
K: Trump vagy Biden? D: Trump!
K: EU vagy BRICS? D: Ugyanannyira jók.
K: Boszniai Szerb Köztársaság vagy Bosznia-Hercegovina? D: Mindig a boszniai Szerb Köztársaság.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


5
A politika lassan áttevődik a digitális térbe

Hol követed a politikusokat?

other answer noteIf 'Other' is filled, checked answers are ignored.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava