Horvátország
KÓDEX: Mit nem kellene csinálniuk az újságíróknak?
A szerbiai tömeggyilkosságokra való tekintettel, valahogy nekem sincs kedvem nagyon viccelődni ma, attól függetlenül, hogy péntek van. Viszont jóleső érzéssel fogadtam a Horvát Újságíró Egyesület (Hrvatsko novinarsko društvo, HND) közleményét, amelyben felhívja a szakma figyelmét a nagyobbára elfeledett erkölcsi szempontokra, amelyekhez újságírói tevékenységük gyakorlása folyamán a kollégáknak tartaniuk kellene magukat. Elöljáróban, a HND emlékeztet arra, hogy egy tragikus esemény részleteinek, az ezzel kapcsolatos ellenőrizetlen információknak, különösen pedig a közvetlen tanúk megdöbbentő, személyes vallomásainak közzététele veszélyes lehet, még akkor is, ha ezt szívesen mondják el. Az egyesület ugyanakkor megismételte, hogy a kiskorúak vezeték- és keresztnevének közzététele sérti a gyermekek jogait.
Kódex van, még akkor is ha kevesen tartják tiszteletben
Mint ezt sokat tűrő feleségem is bizonyíthatja, – sajnos – rendszeresen előfordul, hogy a mennyezetről kell levakarni a férjecskéjét, aki azon őrjöng, hogy mi a rézzel futtatott…, dolgot csinált már megint némely kedves kolléga/szerkesztőség.
Mert nemhogy az újságíró egyesület becsületkódexében foglaltakhoz nem tartják magukat, de nemegyszer az egyszerű emberi jó érzés ellen is vétenek, amikor túllihegik a “szenzációt”.
Visszatérve a felhívásra, a HND arra emlékeztet, hogy Becsületkódexében kiemelt helyen szerepel, hogy különös figyelmet, megfontolást és elszámoltathatóságot igényel az öngyilkosságok, balesetek, személyes tragédiák, betegségek, halálesetek és erőszakos cselekményekről való tudósítás.
Az újságíróknak kerülniük kell az ilyen események által közvetlenül vagy közvetve érintett személyekkel készített interjúkat, és azok bemutatását, kivéve, ha kivételes közérdekről van szó.
– Ebben az esetben az újságíró köteles figyelembe venni azoknak a személyeknek a becsületét, hírnevét és méltóságát, akikről tudósít.
Ugyanakkor a HND felhívásában idézi a Becsületkódex 20. cikkelyét is, amelynek értelmében “az újságíró nem fedheti fel a szexuális zaklatás, az erőszak vagy egyéb bűncselekmény által érintett gyermek vagy kiskorú személyazonosságát, függetlenül attól, hogy a gyermek vagy kiskorú tanú, áldozat, gyanúsított vagy vádlott”.
Az ilyen esetekről szóló média beszámolók nem tehetik lehetővé a gyermek vagy kiskorú azonosítását. A gyermek vagy kiskorú személyazonosságának felfedése csak kivételes esetben megengedett, ha ez közérdeket szolgál, és nem veszélyezteti a gyermek vagy kiskorú jólétét, és csak a gyermek vagy kiskorú szülőjének vagy gyámjának hozzájárulásával lehetséges, illetve ha az állami hatóságok a gyermek érdekében ezt kérik.
A Hrvoje Zovko, a HND elnöke által aláírt felhívásban az újságíró egyesület nyomatékosan figyelmezteti a tagságot arra, hogy olyan tragédiákban, amelyek visszavonhatatlanul elpusztították sok család életét, bármilyen szenzációhajhászás illetve kattintás-hajszolás, a név közzététele nem közérdekű, és nincsen összhangban az újságírói szakma alapvető szabályaival.
– Ahelyett, hogy a médiát elárasztanák azokkal a borzalmakkal, amelyeknek manapság tanúi vagyunk, és amelyek potenciálisan negatív reakciókat válthatnak ki egyesekben, különösen a legfiatalabbakban, a HND felelősségteljes és szakszerű tudósításra szólít fel
– áll a Horvát Újságíró Egyesület felhívásában. Persze Zovko kolléga is tisztában van azzal, hogy igyekezete, lényegében falra hányt borsó, mivel az újságírás is már jó ideje haldoklik, akárcsak a Rock´n´Roll, de akkor is igaza van.
Személy szerint legszívesebben Mihály arkangyalt látnám intézkedni tüzes pallosával az újságíró berkekben, de tudom, hogy ez is csak egy a vágyálmaim hosszú sorában, mert sajnos a világ másként működik.
Bedöglött a Marshall, Milanović nem megy a koronázni
Hogy ne csak moralizálással töltsük az időt, ehhez a horvát köztársasági elnök segített hozzá bennünket. Játékos stílusában arról tudósította a sajtó munkásait, hogy “bedöglött a Marshall”, azaz elromlott a kormány repülőgépe, amelynek Londonba kellett volna repíteni a köztársasági elnököt, így az örömteli eseményt ő most kihagyja.
Zoki Bond leírása szerint úgyis csak protokoll eseményről van szó, amelynek folyamán “öt órát kell ülni egy helyben”, viszont Károly királynak a legjobbakat kívánja – de komolyan – és hogy uralkodása olyan hosszú legyen mint az édesanyjáé.
Ezzel Zoki ismét viccelődött egy kicsit, mert Károly 74 éves korában lép trónra, mondhatni bideni korban, II. Erzsébet pedig kerek 70 esztendeig volt a brit impérium maradékainak királynője.
Szóval eléggé valószínűtlen kívánságról van szó.
Viszont Milanović sajtótájékoztatóján egy kedves ex-jugoszláv anekdotát idézett fel a Marshall erősítővel kapcsolatban, ami anyaországi, és egyéb külhoni magyarok számára teljesen ismeretlen.
Az eset az akkor még szarajevói bandának számító Zabranjeno pušenje (magyarra fordítva: Tilos a dohányzás, ami a délszláv területen eléggé kétértelmű, mert a pušenje egyben orális szexre is utal) együttessel történt meg.
MÁS VOLT A KÓDEX? Nele Karajlić, a Zabranjeno pušenje frontembere szerint a banda dalait nem játszották a rádiók, a zenei szerkesztőt meg kirúgták, ha valamit mégis leadott tőlük
Szóval, hangverseny volt, már nem tudom, hol (Fiuméban) amikor megtörtént a malőr, és kifújt az egyik Marshall (erősítő). A zenebona félbeszakadt, az énekes pedig gyermeki naivitással közölte a közönséggel, hogy “bedöglött a Marshall… (Crko maršal!)”
Most megint magyarázni kell egy kicsit, mert a szóban forgó délszláv nyelveken a “bedöglött” és a “megdöglött” között nincs különbség, így a kinyilatkoztatást úgy is lehetett érteni, hogy “megdöglött a marsall.”
Az államvédelmi szervek pontosan így értették, mármint, hogy a megjegyzés Tito marsallra vonatkozott, és ez pár napig élénk magyarázkodásra adott okot.
Ez, mint a horvát elnök példája is bizonyítja, bevonult a köztudatba, mint valamilyen nem várt eseményt ecsetelő szólás, és él még ma is, annak ellenére, hogy “verbális malőr” Tito (marsall) halálát követően, a nyolcvanas években játszódott le.
Horvátország
Jön az új BMW, kínai-horvát-magyar akkumulátor csomaggal?
A müncheni IAA mobility vásáron történt, hogy a köztudomásúan bajor BMW és a kínai EVE Energy szerződést írt alá, amelynek értelmében a Neue Klasse-t, a híres BMW 3-as vonalának elektromos változatát a kínai gyártó akkumulátor csomagjával látják el. Miután ugyanez a rendezvény folyamán írták alá a horvát Rimac és az EVE együttműködési megállapodását, nem volt nehéz kitalálni, hogy a Neue Klasse-ban nemcsak kínai, de horvát technológiai is lesz. Esetleg magyar is, mert az EVE debreceni akkugyára nyilván benne van a képletben.
Mit gondol a horvátországi tudósító?
A BALK feltűnően mogorva, mondhatni blazírt tudósítója szerint egyértelmű, hogy a brüsszeli hisztérikus regulatíva kijátszása érdekében járják a fátyoltáncot. A BMW, ha játékban, illetve ha egyáltalán életben akar maradni, nem kerülheti meg a kínai beszállítót.
A kvázi horvát-magyar eredetű akkupakkra azért van szükség, hogy félig-meddig európai eredetűnek lehessen feltüntetni a dolgot, ezzel biztosítva lehet, hogy Guy Verhofstadt nem kap sikoltozva szívéhez az Európai Parlamentben. A Rimac természetesen lelkendezik, mert bódító pénzszaga van az egésznek.
Ha valaki kíváncsi rá, a hivatalos nyilatkozat szerint a Rimac 2027-et és az európai akkumulátor-cellagyártás megkezdését látja a két vállalat közötti együttműködés csúcsának.
– Az EVE a cellagyártásra összpontosít, míg a Rimac Technology a nagy mennyiségű akkumulátormodul és cellatároló platform fejlesztésére és gyártására
– áll a nyilatkozatban. Rimacék azt is elárulták, hogy az Eve Energy világszerte a lítium-ion akkumulátorok egyik legfontosabb gyártójaként ismert, és ugyanakkor vezető szerepet tölt be a 46XX hengeres cellaformátum terén, amely számos előnnyel rendelkezik más típusú akkumulátorokkal szemben.
Azok számára, akik egy szót sem értenek a technomaszlagból a horvát cég elmagyarázta, hogy a 46-os szám a hengeres cellák átmérőjére utal milliméterben, az “XX” pedig ezek magasságát jelzi.
A 46xx hengeres cellák egyik legfontosabb előnye, hogy megfelelnek a hőterjedésre vonatkozó változó előírásoknak – a lítium-ion akkuk egyik csúf szokása, hogy üzem közben hőt termelnek, és ezzel összhangban felpuffadnak.
A henger alakú formátum a szakik egybehangzó véleménye szerint alkalmas az optimális hőkezelésre, ami kulcsfontosságú az elektromos járművek biztonsága és megbízhatósága szempontjából.
Az akkumulátorcellákat a Rimac Technology 46xx platformjához használják majd, amely versenyképes áron és teljesen testreszabható konfigurációkkal lehetővé teszi a nagy teljesítményű akkumulátor-rendszerek működését (Forrás: Rimac)
Maga Mate Rimac – a horvát elektromos fősámán, akit hol Nikola Teslához, hol Elon Muskhoz hasonlítanak -, a jövőbe révülve azt mondta, hogy “az EVE Energy az elsődleges lítium akkumulátorok egyik legnagyobb gyártója a világon, és az akkumulátor cellatechnológia terén szerzett óriási tapasztalatát bocsátja a partnerek rendelkezésére.
– A lítium akkumulátorok fejlesztése iránti elkötelezettsége tökéletesen illeszkedik az elektromos járművek ágazatának átalakítására és az energiatárolásra vonatkozó elképzelésünkhöz. Örömmel jelentjük be ezt az együttműködést, amely hosszú távon megbízható partnert biztosít a 46XX platformunk számára
– mondta Mate Rimac, hej regő rejtem.
Apróságok
Miután a fenti téma kimerítettnek tűnik, azon somolyogtam, hogy Vajdaságban (mi echte, tősgyökeres déliek névelő nélkül tituláljuk a világ e szegletét) ezt az egész hercehurcát batribiznisznek tudnák be, mint ahogy Debrecenben, egyebütt az anyaországban, nem akkugyár, hanem batrigyár épül. Ehhez nyilván Balkanac kolléga is hozzá tudna szólni, “telepi dzserekként”, ám attól tartok, hogy ő még mogorvább és blazírtabb mint az alulírott.
Viszont, ha már ilyen ex-jugoszláv vizekre eveztünk, azt is elmondom, hogy ma tudtam meg, hogy a zágrábi Ledo fagyigyár egyidős velem, azaz 65 éves. A korporációs ünnepi maszlagból kiderült, hogy az első Ledo által gyártott fagyi a Snjeguljica, azaz Hófehérke volt, egy príma minőségű pálcikás vaníliafagyi, abszolút utolérhetetlen ízű csokimázzal. (Figyelem! Aki azt merészeli mondani, hogy jégkrém, azonnal ledöföm! Szerk. megjegy.: Hordósi kollégával kellene megbeszélni a párbaj időpontját!)
Különben tiszteletre méltó korán kívül, igen kevés a hasonlatosság köztem és a Ledo gyár között. Ők rengeteg pénzt kerestek, én nem, őket megvásárolta pár évvel ezelőtt egy nagy nemzetközi multi, utánam senki sem érdeklődött üzletileg.
Persze, szeretném azt hinni, hogy nincs az a pénz a világon, amiért megvásárolnának, pláne most, hogy már lassan Kháron számára gyűjtögetem az obulusokat, de hát sose lehet tudni. Ronaldo is elment focizni Szaúd-Arábiába…
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English6 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent