Szlovénia
KVÁZI FÜGGETLENEK: A szlovén elnökválasztáson Anže Logar és Nataša Pirc Musar a második fordulóban
A szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága alapján egyik jelölt sem aratott elsőkörös győzelmet a vasárnap rendezett szlovén elnökválasztáson; a második fordulóba a Janez Janša jobboldali Szlovén Demokrata Pártjának (SDS) támogatását élvező, de független jelöltként induló Anže Logar és a szintén függetlenként induló, baloldali Nataša Pirc Musar jutott be.
A szlovén választási bizottság adatai szerint a vasárnapi első fordulóban Logar a voksok 33,93, míg Pirc Musar a szavazatok 26,89 százalékát szerezte meg.
Az elsőkörös győzelemhez a voksok legalább ötven százalékát kellett volna elnyerni, aminek még a közelébe sem került egyik jelölt sem.
A harmadik helyen futott be a voksok 15,42 százalékával Milan Brglez volt házelnök, a Szociáldemokraták (SD) jelenlegi európai parlamenti képviselője.
Brglez a szocdemek és a legnagyobb kormányzó párt, a Robert Golob vezette Szabadság Mozgalom közös jelöltje volt, de ez sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a második fordulóra kvalifikálja magát. A többi jelölt ennél jóval kevesebb voksot szerzett.
A november 13-án tartandó második fordulóban tehát a legtöbb szavazatot szerző két jelölt, Logar és Pirc Musar mérkőzhet meg egymással.
Logar újságíróknak elmondta: érdemi vitára számít a második forduló előtt.
– Köztársasági elnökként minden állampolgár elnöke leszek, és a második körben is így közelítek a kampányhoz
– tette hozzá eléggé közhelyízűen a jobboldali jelölt, de ennél “egy árnyalattal sem volt jobb” a baloldali vetélytársa sem.
– Várom a második fordulót, várom a döntőt
– hangsúlyozta Pirc Musar, aki szerint “eljött az ideje, hogy Szlovéniának női elnöke legyen”.
Robert Golob kormányfő az elnökválasztással kapcsolatos kijelentésével maga is indulhatna a politikai közhelybajnokságon, miután azt hangoztatta, hogy “minden választás a demokrácia ünnepe, és a vasárnapi is az volt, de végül a választók döntenek”, stb, stb.
A választási bizottság adatai szerint az első fordulóban a szavazásra jogosultak 50,97 százaléka, vagyis 863 601 ember járult az urnákhoz, vagyis a választópolgárok fele elment szavazni, a másik fele viszont otthon maradt.
Horvátország
Szlovénia ellenőrzést vezet be a horvát határon a megszaporodott migránsok miatt
A szlovén 24 óra, azaz a 24ur kiszimatolta, hogy a szlovén rendőrség az ellenőrzések fokozása végett ellenőrző pontokat létesít a szlovén-horvát határon, miután idén drámaian megugrott az országba érkező illegális migránsok száma. A szlovén belügy szerint, az év elejétől augusztus végéig a rendőrség 36 137 illegális határátlépést észlelt Szlovénia és Horvátország között, szemben a tavalyi 13 601 illegális behatolással.
Szárnyas kapu á la Szlovénia
Boštjan Poklukar szlovén belügyminiszter nyilatkozatában ezt felkerekítette 40 ezerre, azt ígérve, hogy a rendőrség az operatív tervek szellemében jár el. Ennek értelmében máris fokozták a munkát a horvát határ legkritikusabb részein. Jelenleg ezek a Novo mesto és a Koperi Rendőrkapitányság azon területei, ahol az adatok és elemzések a legnagyobb terhelést mutatják.
Mint ahogy annó az osztrák sógorok sem kerítést, hanem csak “szárnyas kaput” telepítettek a határra, Poklukar szerint sincs arról szó, hogy belső ellenőrzést hoznának létre: ezek kizárólag “kompenzációs intézkedések” amelyeket “fokoznak” a horvát határ menti területeken.
– A rendőrök tevékenysége továbbra is az embercsempészek és a határokon átnyúló bűnözés felderítésére összpontosít
– mondta Poklukar, vastag ecsetvonalakkal vázolva a helyzetet. Még nem teljesen világos, hogy miért kerülnek a “szárnyas fejvadászok” a szlovén-horvát határ közelébe, ugyanis nyolc nappal ezelőtt a szlovén kormány még azt mondta, hogy nem fontolgatja a határellenőrzés bevezetését a horvát határon. Egészen pontosan ezt Marko Štucin, a szlovén külügyminisztérium államtitkára jelentette ki a ljubljanai kormány ülése után.
Úgy tűnik, időközben valami történt, mert hirtelen meggondolták magukat.
Egy szlovén rendőr figyel a horvát határ mentén lévő Rigoncéban, ahova közúton és vasúton is érkezhetnek a migránsok (Forrás: Dnevnik.si)
A horvátok nyugodtan fogadták a hírt
A szlovén és a horvát kormány úgy tetszik egyeztetett az intézkedések bevezetése előtt, mert a horvát fél nyugodtan fogadta a hírt. Davor Božinović horvát belügyminiszter például így kommentálta Szlovénia lépését:
– Az, hogy Szlovénia rendőrségi ellenőrző pontokat vezetett be a horvát határ mentén, nem a schengeni övezet megszüntetését jelenti, hanem fokozott megfigyelést az embercsempészek tevékenysége miatt.
Božinović szerint a határforgalom az ellenőrzés ellenére, továbbra is a schengeni rendszer szerint, fennakadás nélkül folytatódik.
A horvát belügyminiszter elmondta, hogy Horvátország is hasonló rendszert vezetett be a határátlépések megszüntetése után életbe léptetett kompenzációs intézkedésekkel, amelyek a forgalomban lévő járművek szúrópróbaszerű ellenőrzését jelentik.
Gordan Jandroković, a horvát parlament elnöke – aki éppen az Európai Néppárt spliti ülésén vett részt -, úgy találta, hogy ez nem a bizalmatlanság jele szlovén részről, hanem az Európát fenyegető jelenségre adott válasz.
A renitens polgárok által kizárólag Nyónyónak – Njonjo – titulált házelnök úr azt is el tetszett mondani, hogy ez az intézkedés várható volt, és csakis ideiglenes jellegű, de ugyanakkor nincs semmi gáz, mert ezzel nem állt le az emberek és áruk szabad áramlása.
Jandroković ugyanakkor azt is elárulta, hogy a horvát fél beszélni kíván szlovén kollégáival és barátaival, akikkel “nyílt párbeszédet” folytatnak.
– Nem titkolunk el semmit egymás elől, van egy közös problémánk, amit együtt kell megoldanunk. Horvátországban több mint 6000 rendőr van a határokon, meglátjuk, szükség van-e a határellenőrzés fokozására
– jelentette ki Nyónyó, akinek van becsületes neve is, de azt már föntebb említettük.
Rendkívüli körülmények, drasztikus megoldások
A horvát házelnök arról beszélt, hogy ezek rendkívüli körülmények, ezért úgy gondolta, hogy a mostani intézkedések ideiglenesek, és addig tartanak, amíg nem állítják meg ezt a megnövekedett migrációs hullámot.
Jandroković hozzátette, hogy a közelgő európai választások mindenképpen szerepet játszhatnak az újkeletű intézkedések meghozásában, a hatóságok ugyanis egyértelműen meg akarják mutatni az állampolgároknak, hogy “szilárdan kézben tartják az irányítást”.
Nyónyó hangsúlyozta, hogy ma az illegális migráció ellenőrzése sokkal szervezettebb mint 2015-ben. Ám a migrációs nyomás ismét erősödik, amiért is Jandroković szerint nem kizárt, hogy amennyiben ez szintet lép, “drasztikus megoldásokat” kell foganatosítani.
– Európának meg kell védenie magát, biztosítani a túlélését, meg kell védenie az értékeit. Az ideérkező embereket szocializálni kell. El kell fogadniuk az európai értékeket, nem változtathatják meg Európát ezek lerombolásával. A bevándorlókat be kell fogadni, de ennek a mikéntjére nincs gyors és egyértelmű válasz.
Ehhez mi csak annyit tennénk hozzá, hogy: No, ugye!
-
Koszovó7 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac2 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?