Sport
TENISZEZŐ BOGÁR: Egy újonnan felfedezett rovar a Đoković nevet kapta Szerbiában
Közzétéve:
4 év telt el azóta,a megjelenés dátuma:
Írta
BALK HírekAz ATP-listán a már hetedik helyre visszacsúszó Novak Đokovićról neveztek el egy újonnan felfedezett futrinkafajt Szerbiában, amelyet a nyugat-szerbiai Povlen hegyen fedeztek fel néhány éve. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) és jónéhány szerb hírportál arról számolt be, hogy a barlanglakó, és ennél fogva vak futrinka Duvalius djokovici (Coleoptera, Carabidae, Trechini) nevet kapta, így bátran nevezhetjük „Đoković bogárnak”.
Az indoklás szerint a szerb tudósok nem azért adták a bogarantyúnak a Đoković nevet, mert vak, hanem mert a szerb teniszezőhöz hasonlóan gyors, erős, rugalmas, kitartó, és a zord környezetben is képes fennmaradni.
– A barlanglakó, hosszú lábú, vak futrinka ragadozó életmódot folytat, kisebb rovarokkal táplálkozik
– közölték a tudósok, akik szerint tehát egy igazi ragadozóról van szó a barlangi bogártársadalom szintjén.
A nemcsak „bogaras”, hanem kellő nemzeti öntudattal is megáldott tudósok szerint Novak Đoković sokat tett Szerbiáért, ezért úgy érezték, hogy így hálálhatják meg neki az országért hozott áldozatokat, aztán majd kiderül, hogy a Đoković bogár hogyan viseli magát.
Srećko Ćurčić, a belgrádi egyetem zoológusa – aki először írta le a ragadozóbogarat – azt mondta a szerb nemzeti csatornának, hogy nagyon régi fajról lehet szó, amely valószínűleg még hosszú ideig fennmarad, és mivel csak néhány példányát találták meg, nagyon ritka állatról lehet szó.
– Ez a bogár sehol máshol a világon nem található. Ez egy apró, teljesen vak és depigmentált rovarfaj, hosszú lábakkal és csápokkal
– mutatta be a bogarát a keresztapa, Srećko Ćurčić.
A Duvalius djokovici nem az első állatfaj, amelyet a teniszezőről neveztek el, a közelmúlt egy Montenegróban felfedezett édesvízi békés csigafaj kapta a Travuniana djokovici nevet, így hát a teniszező csiga után most már teniszező futrinka is van.
Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
Pandora visszakacsint, több mint egy korrupciós ügy?
Megszálltság és megszállottság (FEST ’26)
Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Külföldi szavazás: a RIK elutasította a diákok kifogását
A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnokAz Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.
Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség
Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fogDodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról
A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a BalkánraÖt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban
Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat
Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervezA szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el
A Rybar fennakadt a montenegrói hálónA montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget
Magyarország
Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnokAz Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.
Magyarország és Horvátország az Adria-kőolajvezeték kapacitásáról, a krki LNG-terminálról és egy közös gázmezőről tárgyalt Zágrábban. Eközben a MED9 Spliti Nyilatkozata...
Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat
Hét hónap alatt sok minden történhet egy vasútvonallal, különösen akkor, ha közben beiktatnak egy kormányváltást történik az egyik végén, a...
Kiss Ernő utolsó nyolc éve levelei tükrébenEz nem egy szokásos október 6-i megemlékezés, ezúttal megmutatunk valamit, amihez az olvasó máshol sehogy sem férhet hozzá
Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk, Kiss Ernőről azonban ezúttal nem a kivégzés történetét meséljük el. Előkerült egy mindössze ötven...
B.A. Balkanac
Megszálltság és megszállottság (FEST ’26)Usztasa múlt, bojkott és életműdíj: Lordan Zafranović újabb aligátort engedett a balkáni mocsárba
Lordan Zafranović horvát filmrendezőnek sikerült ismét olyan sebeket feltépnie, amelyek a Balkánon sohasem gyógyultak be igazán. A Kozara gyermekei című,...
Marina, Marina, Marina (M. V. végső búcsújára)Egy Marina, egy Viszockij, néhány film és egy Fítyóka – egy világsztár története magyar kitérőkkel
Marina Vlady neve egy egész korszakot idéz: francia filmeket, Cannes-t, Jancsó Miklóst és Mészáros Mártát, mindenekelőtt pedig Vlagyimir Viszockijt. De...
Bolondmese: látod, hallod – vágod? (Bicskei & Bakos a Fonóban)Bolondmese a pusztáról, világzene a Fonóból – Bicskei Zoltán és Bakos Árpád közös estje
Van úgy, hogy a puszta bolondja egészen a budapesti Fonóig gurul, és még csak lábra sincs szüksége hozzá. Bicskei Zoltán...
Szerbia
Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fogDodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról
A szerbiai választások előtt két héttel Milorad Dodik már a győzelmi ünnepségre készül, Aleksandar Vučić pedig a miniszterelnöki széket nézegeti....
A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a BalkánraÖt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban
A montenegrói hatóságok nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva kiutasították Mihail Zvincsukot, a Rybar orosz információs hálózat alapítóját és négy munkatársát. A Belgrádon...
Horvátország
Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervezA szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el
Négy új szemétégető erőművel próbálna rendet vágni Horvátország a rohamosan növekvő hulladékhegyek között. A kormány terve szerint az első létesítmény...
A Janaf nem vész el, csak átalakulHorvátország új energetikai óriást építene, a MOL pedig lassan kénytelen lesz megbarátkozni a gondolattal
Horvátországban lassan összeáll a kép: ha az INA visszaszerzése nem sikerült, akkor építenek helyette valami mást. A JANAF átalakítása mögött...
Bosznia
A Rybar fennakadt a montenegrói hálónA montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget
Az orosz Rybar információs hálózat vezetője, Mihail Zvincsuk a Balkánon forgatott dokumentumfilm-sorozatot, amikor a montenegrói biztonsági szolgálatok úgy döntöttek, hogy...
Boszniai választások: véget ért a Komšić-korszak, a Dodik-korszak viszont tovább tartA boszniai horvátok visszavették a nekik járó elnökségi széket, a szerbeknél fölényes, a bosnyákoknál szoros győzelem született
Bosznia-Hercegovina választások 2026: a vasárnapi választások egyik legfontosabb eredménye, hogy Darijana Filipović győzelmével a horvátok visszaszerezték azt a helyet, amelyet...
Montenegró
Pandora visszakacsint, több mint egy korrupciós ügy?A Pandora-iratok ötödik évfordulóján pezsgőt bonthat a volt montenegrói elnök és fia?
Öt év alatt egy országban kormányok bukhatnak meg, politikai rendszerek alakulhatnak át, és még az Európai Unió kapuja is közelebb...
Montenegró EU-tag lehet 2028-ban, de előbb túl kell élnie 2027-etBrüsszel már 2028-ra készül, Montenegrónak azonban előbb a 2027-es választást kell túlélnie
Montenegró EU-tag lehet 2028-ban, legalábbis Brüsszelben továbbra is hisznek abban, hogy a kis balkáni ország elsőként érhet célba a jelenlegi...
Koszovó
Koszovó az utolsó percekben kerülte el az újabb választástHárom perccel éjfél után lett elnöke Koszovónak, de a jogászok szerint ettől még érvényes lehet a választás
Justina Shiroka-Pula 81 szavazattal lett Koszovó új elnöke, miközben a szavazás eredménye már három perccel az alkotmányos határidő lejárta után...
Vučić beszéde: az Informer szerint ezt várta az egész világVučić New Yorkban a világot igazította helyre, az Informer pedig apukával és anyukával erősített
Aleksandar Vučić talán utolsó nagy elnöki beszédét mondta el az ENSZ-ben. Koszovó, NATO és Horvátország mellett az Informer gondoskodott a...
Szlovákia
Megremegett a kormány Fico kezébenTaraba bukása után már nem egy miniszteri szék, hanem Robert Fico parlamenti többsége került veszélybe
Harminchárom év után ismét megbuktatott egy minisztert a szlovák parlament, Tomáš Taraba távozása azonban csak a látványos rész, aminek súlyos...
Fico fejlesztené az öntözést, de Magyarországtól nem venné el a vizetSzlovák öntözés arab pénzből: a Csallóköz alatt rejtőzik Szlovákia egyik legnagyobb kincse
Robert Fico szerint Szlovákiának a súlyos aszály miatt több vizet kell megtartania, de nem érdeke, hogy a tervezett öntözés miatt...
A Janaf kétmillió tonna kőolajat szállít a MOL-nakMegállapodott a Janaf és a MOL: valamivel több mint kétmillió tonna kőolaj szállításáról írtak alá szerződést
Az egyezség a „take-or-pay” elven működik, vagyis a magyar olajipari vállalat a lekötött szállítási kapacitásért akkor is fizet, ha azt...
Románia
A román államfő elzárkózik az előrehozott választások kihirdetésétőlBukott a Mureșan-kormány, de az államfő még nem engedné az előrehozott választásokat Romániában
Romániában az alkotmány betűje szerint lassan az előrehozott választásokat kellene tartani, az államfő azonban inkább a sorok között olvas. Siegfried...
Románia úton a leminősítés és az előrehozott választások feléSiegfried Mureșan alakítana kormányt Bukarestben, Románia azonban inkább az előrehozott választások felé sodródik
A román államfő csütörtökön jelentette be, hogy Siegfried Muresant kéri fel kormányalakításra, miután a két korábbi miniszterelnök-jelölt nem tudta megszerezni...