Bosznia
KÍSÉRTETHÁZ: Fegyveres bűnözők török migránsokat fosztottak ki Boszniában
Két krajinai bűnöző lőfegyverrel rabolt ki négy török migránst Velika Kladuša környékén, a horvát határ közelében, ahol a gyakran „kísértetházként” emlegetett épületben tartották fogva őket. Rendőrségi közlés szerint a migránsokat megkötözték, majd 700 eurót és mobiltelefonokat vettek el tőlük, mielőtt a „rossz szellemek tanyájaként” számon tartott épületbe vitték őket.
A bűncselekmény
Az Avaz.ba boszniai hírportál szerint az eset úgy tudódott ki, hogy az egyik migránsnak sikerült megszöknie a Todorovo település közelében található épületből, és egy helyi lakos segítségével értesítenie a rendőrséget.
A helyszínre érkező rendőrök megtalálták a rabul ejtett migránsokat, és elfogták az egyik gyanúsítottat, a másikat viszont keresik.
Az elfogott támadó tagadta a vádakat, de a rendőrök a környék átvizsgálása során egy gázpisztolyt találtak, amelyet a támadók használtak.
Az elfogott elkövető ezt követően beismerte, hogy a migránsokat autóval kivitték szinte a horvát határig, ahol fegyverrel, illetve fegyvernek látszó tárggyal kényszerítették őket értékeik átadására, majd egy másik településre, az említett épületbe szállították őket
Az eseményről a rendőrség értesítette az Una- Sana kanton ügyészségét, amely szerint a fent leírt események „rablás bűncselekményének” elemeit tartalmazza.
Hivatalos közlés szerint mindkét támadó korábbról ismert a rendőrség előtt, a Velika Kladuša-i és a cazini rendőrkapitányság munkatársai még vizsgálják az esetet.
A kísértetház
A történet érdekessége maga az elhagyatott épület, ahol a migránsokat a bűnözők fogva tartották, Todorovo lakói ugyanis évek óta rettegnek, mert a „kísértetházból” állítólag ijesztő hangok, sikolyok és iszonyatos nyögések hallatszanak éjszakánként.
A szájhagyomány szerint a „kísértetház” egy régi temető helyén épült, és ezzel magyarázható a szellemek megjelenése. A digitális technika előrehaladtával számos videó jelent meg a különböző internetes csatornákon az épületről.
Az ENSZ menekültügyi ügynökségének (UNHCR) legfrissebb adatai szerint Bosznia- Hercegovinában mintegy 2500 migráns tartózkodik, a Szerbiát, Koszovót, Bosznia- Hercegovinát, Albániát, Montenegrót és Észak- Macedóniát magában foglaló balkáni útvonalon pedig majdnem tízezer személy halad.
Általános tapasztalat, hogy az UNHCR adatai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, ennél jóval több migráns van mozgásban a térségben, akiknek a haladási iránya az utóbbi időben a boszniai-horvát határról a szerb-magyar határra tevődött át.

