Horvátország
LESZ-E BENZIN? Horvátországban több, mint 200 benzinkút zár be a következő napokban
A horvát üzemanyagforgalmazó kisvállalkozók bezárják a benzinkutakat, miután a zágrábi kormány további 14 napra befagyasztotta az üzemanyagárakat Nem hivatalosan forrásokra támaszkodó horvát médiajelentések szerint a kisvállalkozók szerdán vagy csütörtökön zárnak be, egyelőre azonban nem tudni, hogy ez hány kutat érint.
A kicsik mennek a lecsóba
Armando Miljavac az üzemanyagforgalmazó kisvállalkozók szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező napokban mintegy 240 benzinkút nem nyit ki, mert elégedetlenek a horvát kormány döntésével, amellyel nem módosította az árakat.
– Nem igaz, hogy óriási nyereségünk van. A korábbi években lelkiismeretesen működő, bevételt termelő, senkit nem terhelő cégeket vezettünk, idén június 21-től július 5-ig viszont 16,5 millió kuna veszteséget halmoztunk fel, amit dokumentáltunk is, és elküldtünk a gazdasági minisztériumnak
– jelentette ki Miljavac, akinek a számításai szerint rendkívül alacsony jövedelmet termelő iparágat képviselnek a befektetett tőkéhez képest.
– Nagyon sok ember veszíti el az állását ebben az iparágban, ami a benzinkutakat illeti. Mondjuk, hogy ezer ember dolgozik a benzinkutakon. Az én számításaim szerint 50 százalékuknak nem találunk alternatív munkát, és ezért el kell őket bocsátani
– nyilatkozta Miljavac, aki szerint a kisdisztribútorok tevékenysége ellehetetlenül, miután a horvát kormány érintetlenül hagyta a két héttel ezelőtt bevezetett benzinárakat, amiről itt írtunk.
Horvátországban nincs árrés
A két héttel ezelőtti rendelkezés lényege az, hogy két féle benzinárat vezettek be, alacsonyabb szinten rögzítették a legmagasabb kiskereskedelmi árakat azokon a kutakon, amelyek nem az autópályák mentén vannak.
Nyilvánvaló, hogy az árak alacsony szinten történt befagyasztása leginkább a pályán kívül működő kisvállalkozókat érinti, ezért ők azt kérték a kormánytól, hogy az üzemanyag árát a piaci mozgásoknak megfelelően szabályozza.
– Arra is szeretnénk figyelmeztetni, hogy ezek a kormányzati intézkedések üzemanyaghiányt is okoznak, ami a turisztikai szezonban semmiképpen sem jó
– mondták „a legerősebb ütőkártyát előhúzva” a kisforgalmazók, akik arra is panaszkodtak, hogy a kormányrendelet szerint „a nagykereskedelmi árak elérhetik a kiskereskedelmi árakat, de nem lehetnek annál magasabbak”, ami eleve meghiúsítja, hogy a kiskereskedők árrést valósítsanak meg.
– Ez a fajta szabályozás azt jelenti, hogy a kisforgalmazók egyazon áron vásárolják és adják el az üzemanyagot, és ez további veszteségeket jelent számunkra, mert nincsenek belekalkulálva a költségeink, elsősorban az üzemanyag-szállítás ára
– állítják a kisforgalmazók, akiknek Davor Filipović gazdasági- és fenntartható gazdaságfejlesztési miniszter azzal vágott vissza, hogy az INA az utóbbi két hétben nem emelte a nagykereskedelmi árakat, és hogy a kisvállalkozók eddig a tartalékaikat értékesítették, ezért csak arról lehet beszélni, hogy „nem kerestek annyit, amennyit szerettek volna”.
A miniszter hozzátette, az INA a következő két hétben sem emeli az árakat, hogy a kisforgalmazók könnyebben tudjanak működni.
Ez, akárhogy is nézzük, azt jelenti, hogy a benzinárak tekintetében a horvát állam leginkább az INA vállára rakja a terheket, vagyis – képletesen szólva – az INA hátán „vágja a fát”, a következő két hétben biztosan.

