Horvátország
HOCI NESZE! Németország a Szlovéniától beszerezett tankokat szállítaná le Ukrajnának, és miért nem segítenek a horvátok?

A horvát nemzeti hírügynökség (HINA) értesülései szerint a nagy nemzetközi nyomás alatt lévő Németország úgy tesz eleget a sürgős fegyverszállítással kapcsolatos ukrán követeléseknek, hogy elcseréli a német Marder és Fuchs 2 gyalogsági harci járműveket a szlovénok jugoszláv gyártmányú M-84-es tankjaiért. Ezek a harckocsik az eredeti T-72-es orosz harckocsik némileg felfejlesztett változatát képezik, és így megfelelnek a célnak, mert az ukránok különösebb átképzés nélkül tudnák használni őket.
Vasat vasra cserélnek
Tehát tankokat csereberélnek a különböző országok, hogy az ukránok olyan járműveket kapjanak, amelyeket azonnal be tudnak vetni.
Miután tudomásunk szerint Szlovénia esetében tartalékban lévő, konzervált eszközökről van szó, lehet, hogy az ügyletben majd a horvátok is szerepet kapnak, ugyanis a szlavónbródi Đuro Đaković fémipari konszern éppen ilyen típusú járgányok karbantartására szakosodott.
Ez nem csupán annyit jelent, hogy a volt szövetségi állam idején Szavónbródban bütykölték a jugoszláv tankokat, a Đuro Đaković ugyanis a horvát tankok felújítását, korszerűsítést is végezte, illetve végzi, a horvát M-84-esek jelenleg az ötödik “frissítésnél” tartanak.
A korszerűsítés pontos mibenléte természetesen hadititok, de annyit lehet sejteni, hogy jobbára az elektronikával kapcsolatos.
A közösségi hálón terjedő hírek szerint Szlovénia elégedetlen azzal, hogy Németország csak Marder és Fuchs járműveket akar adni nekik cserében, miközben ők Leopard 2-t, Pumát és Boxert szeretnének.
Miért nem adnak a horvátok is harckocsikat?
Ahogy a régi viccben van, a faluban elsősorban azért nem harangoznak, mert nincs harang. Magyarán. Horvátországnak nincs felesleges harckocsija – a szakértők már jó ideje figyelmeztetnek arra, hogy a haderő e összetevőjét sürgősen fel kell újítani, és csak abban az esetben küldhetné őket Ukrajnába, ha helyettük nyugati harckocsikat kap.
Ilyen jellegű konzultáció nyilván folyik, de nem a németekkel, mert ezek nem tudnak semmit sem cserébe felkínálni. Az ásatag Leopard I-esek, szóba sem jöhetnek, már a hidegháború idején sem tartották őket a szovjet páncélosok méltó ellenfelének.
A Leopard 2-est viszont szívesen látnák ugyan Horvátországban, de ezekből már réges-régen nem maradt raktáron, az újakra meg több évet kell várni. Ha valamilyen kombinációt fontolgatnak, az csak az Egyesült Államokkal lehetne elméletileg megvalósítani, ahol viszonylag nagyszámú Abrams harckocsi szabadult fel a tengerészgyalogság készleteiből.
Persze, megint kérdés, hogy ez jó bolt volna-e a horvátoknak. Ugyanis, az Abramsok utólagos korszerűsítése roppant drága – csak a gyártónál, az Egyesült Államokban lehet elvégezni – továbbá karbantartásuk is komplikált és ugyancsak kóstál, a gázturbinás hajtómű miatt.
Nem beszélve arról, hogy az Abrams egy nehéz, “bazi nagy tank”, amely a horvát hegyvidéken nem a legmegfelelőbb típus (ahogy a Leopard 2 sem, ha már témánál tartunk). Szóval csak akkor lehetne szó a cseréről, ha ez nagyon kedvező feltételek mellett játszódna le, ami viszont nem túlzottan valószínű: Uncle Sam nem kifejezetten az altruizmusáról ismert.
S végül, de nem utolsósorban, Horvátország már így is meglehetősen az oroszok bögyében van, nem igazán érdeke tovább hergelni a medvét, a történelem MacDonaldsos oldala ide-vagy oda
Fizetőkapuk a horvát autópályákon
Végezetül egy szolgálati információ – egyik olvasónk érdeklődésére tegnap éjjel azt mondtam, hogy a horvátok már az idén bevezetik az elektronikus autópálya matricát, de ez, sajna nem igaz. (Nyugodj meg, Rókus! A “fake news” nem jutott el az olvasóig.)
Mint ezt a közlekedésügyi minisztérium megerősítette, erre legkorábban 2024-ben kerül sor. Így a fizetőkapuk még legalább két évig keserítik a tengerpartra igyekvő turisták életét.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében