Connect with us

Horvátország

SZTÁROLTA MAGÁT: A volt horvát elnök igazi sztár lett az interneten, bár neki közel annyi követője sincs, mint annak, akivel szelfizett

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

kolinda grabar kitarovic dua lipa
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Kolinda Grabar- Kitarović most az internet, és nem a politika felől közelítette meg a horvát és egyéb nyilvánosságot. Először egy világhírű koszovói származású énekesnővel szelfizett, majd azt osztotta meg országgal-világgal, hogy mennyire örül a horvát labdarúgó válogatott győzelmének Oroszország felett, amellyel a horvát gárda közvetlenül kvalifikálta magát a katari világbajnokságra.

Horvát-albán barátság

Kolinda Grabar- Kitarović valamire készül: lehet, hogy vissza szeretne kúszni a horvát vagy netalán más közéletbe, amihez az Instagramot és a Facebookot használja fel, vagyis mindkét alkalommal Mark Zuckerberg zsebét tömi, de nem erre akarunk kilyukadni.

A volt horvát elnök a hétvégén egy fotót osztott meg az Instagtramon, amelyen Dua Lipával látható, aki ugyan már Londonban jött világra, de koszovói, illetve pristinai szülők gyermekeként, majd a függetlenség kikiáltása után egy ideig élt is Koszovóban.

A jelentős NATO-múlttal rendelkező Grabar- Kitarović az Atlantic Council Outstanding Leadership Awards éves díjátadóján találkozott az idei díjazott koszovói albán származású brit énekesnővel, aki nem feledkezett meg származásáról.

A koszovói albán diaszpóránál évtizedek óta bevett, sőt elvárt szokás, hogy támogatják az otthon maradt nemzettársakat, a szerb időkben ennek köszönhetően működött az akkor illegális koszovói albán iskolarendszer, de a pénzből jutott valamikor a Koszovói Felszabadítási Szervezet (UÇK) felfegyverzésére is.

A támogatásnak ma is van létjogosultsága, mert mostanában is van hova tenni a pénzt, hiszen Koszóvóban most sem rózsás a helyzet. Dua Lipa apjával, Dukagjinnel közösen, 2016-ban létrehozta a Sunny Hill Alapítványt, hogy adományokat gyűjtsön a pénzügyi nehézségekkel küzdő koszovói emberek megsegítésére.

– Aláírtunk egy megállapodást a Sunny Hill Művészeti és Innovációs Központ létrehozásáról Pristinában, és nagyon reméljük, hogy a munka jövő nyáron elkezdődik. Ez egy kreatív tér lesz, ahol a fiatalok megismerkedhetnek a zenei produkciók készítésével és azok előadásmódjával

– nyilatkozta az Atlanti Tanács előtt Dua Lipa az alapítvány terveivel kapcsolatban.

A jelentős NATO-múlttal rendelkező Grabar- Kitarović tehát az Atlantic Council Outstanding Leadership Awards éves díjátadóján találkozott az idei díjazott koszovói albán származású brit énekesnővel, aki – mint láthattuk, és mint mondtuk – nem feledkezett meg származásáról, és ez imponált a volt horvát köztársasági elnöknek.

– A legmelegebb üdvözletem minden albánnak és horvátnak szerte a világon. Megtiszteltetés számomra, hogy lehetőségem volt találkozni egy kiváló művésszel és aktivistával, aki a szabadság és a nők erős hangja világszerte

– írta az Instagramon közzétett fotóhoz csatolt angol nyelvű bejegyzésében Kolinda Grabar- Kitarović. Horvátul még hozzátette, hogy Dua Lipa “büszke származására, alázatos a népszerűségében, és jóságos a saját népével szemben”.

kisebb nagy albania

A bejegyzést majdnem 22 ezer ember kedvelte Grabar- Kitarović 320 ezer követője közül. Dua Lipa nem tette ki a volt horvát elnökkel készült közös fotójukat (lásd a legfelső képet!), pedig érdekes lett volna megtudni, hogy hányan lájkolták volna az énekesnő cirka 75 millió követője közül.

Nagy- Albánia térképét például közel 650 ezer ember kedvelte, feltehetően kevés szerb volt/van köztük.

Belpolitikai Facebook

A horvát elnöknek van Facebook-oldala is, amelyet szintén nem fél használni. A Facebookon keresztül nyilván más embereket és korosztályokat ér el Grabar- Kitarović, és ezt a csatornát mintha inkább belpolitikai célokra venné igénybe – bár ez érzés, és nem konstatáció – legalábbis ez lehet a magyarázata annak, hogy a volt elnök a vasárnapi horvát-orosz mecset követően a Facebookon keresztül támadott az alábbi két képpel.

koleinda 1
kolinda 2

Megyünk Kataaaaarba!!!
Köszönöm nektek, Vatreni! ❤️‍?❤️‍?

Ezt a két sort írta Grabar- Kitarović a szpliti pocsolyában történt dagonyázással kapcsolatban, amelyben a horvátok nem tudtak gólt rúgni, de az egyik orosz játékos végül megkegyelmezett nekik, és egy öngóllal kisegítette őket. Amitől fölöttébb jó kedve támadt Kolinda Grabar- Kitarovićnak, aki már Moszkvában megmutatta, hogy mekkora fan, ami sok embernek tetszik, ez a bejegyzés például 26 ezres lájkkal zárta a napot a valamivel több, mint 700 ezer követő körében.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

regionális horvát
A kormányközeli Media Solutions hirtelen megtáltosodott, és elindult megmenteni a tönk szélén szédelgő horvát regionális lapokat
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A Horvát Újságíró Egyesület (Hrvatsko novinarsko društvo, HND) november 23-án, szombaton nyilatkozatot kért a horvát Gazdasági Versenyhivataltól (Agencija za zaštitu tržišnog natjecanja, AZTN) a Glas Slavonije, a Novi list, a Glas Istre és a Zadarski List tulajdonjogának koncentrációjával kapcsolatban. Az újságírószövetség közlésének értelmében a versenyhivatal válaszolt az Istra24 portál megkeresésére, miszerint augusztus 4-én értesítést kaptak a vállalkozások összefonódásának megvalósítására irányuló szándékról, és felkérték a Media Solutionst, hogy egészítse ki a bejelentést, amelyet még nem nyújtottak be az AZTN-hez szeptember 18-án, amikor a regionális napilapok tulajdonjogának konszolidációjáról szóló szöveget közzétették”.

Mi itt a gond voltaképpen?

A Horvát Újságíró Egyesületet egyrészt a Media Solutions tulajdonosi szerkezete aggasztja – a tulajdonosok egyértelműen a kormánypárthoz kötődnek – másrészt az a tény, hogy annak ellenére, hogy a vállalat pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért a Glas Slavonije dolgozóinak fizetése hónapokat késik, és a számlájuk blokkolva van -, most hirtelen terjeszkedésbe kezd.

Ez a horvát kollégák szerint politikai konnotációt kölcsönöz ennek az üzleti tranzakciónak. Arról nem is beszélve, hogy a fúziót a 2024-es szuperválasztási év előtt hajtják végre, amikor megválasztják a kormányt, a köztársasági elnököt és az európai parlamenti képviselőket.

horvát sajtó

Az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosa, Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert (Forrás: LiderMedia)

Gyors vizsgálódásunk eredményeként kiderítettük, hogy az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosai Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert dubrovniki ügyvéd/üzletember és Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának, Vladimir Šeksnek az unokaöccseként látta meg a világot.

A képet – nyilván szándékosan -, még egy kicsit homályosabbá teszi, hogy az üzletben társként rész vesz a szlovák JOJ Media House médiaholding is.

Persze, amíg a Horvát Újságíró egyesület sötét ármányt és cselszövést lát a dologban, Oleg Uskoković a Media Solutions vezérigazgatója egészen másként vélekedik.

Szerinte, a Media Solutions csupa szívjóságból és a polgárok minőségibb tájékoztatását szem előtt tartva vállalkozott a fúzióra.

Oleg Uskoković szerint az akvizíció és a Glas Slavonijevel való jövőbeli egyesülés célja, hogy konszolidálja a regionális napilapokat, miután az elmúlt években számos olyan válsághelyzeten mentek keresztül, amelyek erősen befolyásolták üzleti tevékenységüket, mint például a 2020-as Covid-válság, a papír árának 2021-es rendkívüli emelkedése, és végül az energiaárak 2022-es erőteljes növekedése kétségessé tette fennmaradásukat.

A Media Solutions vezetője valahol július végén, amikor a tranzakcióra sor került, és azt bejelentették a horvát Gazdasági Versenyhivatalnál, hangsúlyozta, hogy a fúzió lehetővé teszi a napilapok számára a gazdasági jövőt egy rendkívül versenyképes környezetben.

horvát sajtó

Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának az unokaöccseként látta meg a világot

Spekuláljunk egy kicsit horvát fejjel!

Minden esetleges félreértés elkerülése végett, a következőket nem tudjuk semmilyen dokumentummal vagy egyéb bizonyítékkal alátámasztani, így akár népmesének is felfogható, amit most mondunk, viszont egyike a valószínű forgatókönyveknek, amelyek szerint az egész lejátszódott.

Az írott sajtót sújtó válságok miatt a regionális lapok igencsak lerongyolódott állapotban voltak, így a választások előtt remek ötletnek tűnt ezek aprópénzért történő felvásárlása.

Erre bármely politikai párt szívesen vállalkozott volna, de Horvátországban az ilyesmit kizárólag csak a kormánypárt tudja végrehajtani.

Természetesen az ügylethez szükséges tőke semmiképpen sem követhető vissza a HDZ-hez, kis millió módja van annak, hogyan lehet pénzt juttatni valakinek akár az állami költségvetésből is, nem beszélve a szövevényes kompenzációkról, ahol valaki megelőlegezi a szükséges pénzt saját számlájáról, hogy máshol igen kedvező feltételek mellett kössön üzletet.

Meg aztán létezik burkolt, vagy szimpla zsarolás, donorhálózat, ígérgetés, fenyegetés, hogy ne soroljuk már tovább a politika eszköztárát.

Akárhogy is volt, az anyagi nehézségekkel küszködő Media Solutions egy pillanat alatt megtáltosodott, és elindult megmenteni – külföldi (szlovák) partnerével közösen :o) – a tönk szélén álló horvát regionális lapokat.

A kérdés most csak az, és lényegében ez áll a Horvát Újságíró Egyesület aggodalmának hátterében, hogy milyen sors vár a most “kézhez vett” regionális sajtóra.

A legjobb esetben hasznos kis fogaskeréknek bizonyulnak, ha a kormánypárt továbbélteti őket némi állami segéllyel, viszont az is előfordulhat, hogy a választások után a felszámolás vár rájuk, bár ez nem lenne bölcs dolog, lévén, hogy ezúton olyan területekre sikerült a kormánypártnak betörnie a Glas Istre és a Novi list révén, mint Fiume, vagy Isztria, ahol az ellenzék volt és van hatalmon.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava