Connect with us

Belpolitika

NÉGYEK BANDÁJA: Kemény szóváltás volt a szerbiai elnöki hivatalban, de végül senkit sem kaptak pofán

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

 
Kisebb incidens történt a szerbiai elnöki hivatalban, ahol pénteken délelőtt Vuk Jeremić pártelnök vezetésével megjelent a Néppárt több fontos tisztségviselője, hogy farkasszemet nézzen Aleksandar Vučić szerb elnökkel. Végül egyetlen pofon sem csattant el, de akár ez is előfordulhatott volna.

Lincselni indultak

A négy néppárti politikus azután „tette tiszteletét” az elnöki hivatalban, hogy a szerb elnök csütörtökön név szerint felszólította az ellenzéki párt vezetését, hogy „menjenek, és próbálják meg meglincselni”, mert – mint fogalmazott – ő akár ötükkel is elbír.


Az ellenzéki pártban azonban nem tudnak ötig számolni, mert csak négyen mentek.

A négy ellenzéki figura az őrségnél jelezte, hogy fogadást kér Aleksandar Vučićnál, ám a szerb elnök megjelent a bejáratnál, aminek az lett a vége, hogy súlyos szavak hangoztak el.

Az incidens mindössze néhány percig tartott, és „eszkaláció nélkül” fejeződött be.

Egy falusi kocsmában már biztosan egymásnak mentek volna a legények, de ez most elmaradt, pedig világraszóló hír lett volna belőle, amely még a pedofiltörvényt is letaszította volna a trónról.

A harcos hős szeretne lenni

A szerb elnök csütörtökön az „ellenzéki revansizmussal” kapcsolatos kérdésre válaszolt, amikor név szerint sorolta fel, hogy ki legyen az az öt néppárti politikus, akivel hajlandó kiállni.

– Arra kérem ennek a pártnak a teljes vezetését, hogy mivel nagyon erősek, hagyjanak mindenkit békén, jöjjenek mind az öten rám. Ti öten, lincseljetek meg engem, hadd lássam, hogy fogjátok ezt kivitelezni


– mondta a szerb elnök, aki legénykedett már korábban is a szavak szintjén. Május közepén felszólította Radoje Zvicert, a kavači bűnözői csoport vezetőjét, hogy menjen, és ölje meg őt, mert addig nem mozoghat szabadon, amíg ő él.

– Miért teszem ezt? Mert harcos vagyok, és mert szeretem a hazámat. Azért mert nem tudom elviselni, hogy bárkiből is csevapot készítsenek. Mert én kész vagyok bármit kockáztatni


– indokolta meg akkortájt a viselkedését a szerb elnök, aki a néppárti vezető szerint most a primitív utcagyerekek szótárát használta.


A bitangok sört ittak

Vuk Jeremić az incidens után kijelentette, hogy a szerb elnök a képébe mászott, sértegette őt, miközben káromkodott is. Vučić viszont tud ötig számolni.

– Négy biztonsági emberével jelent meg, és kiabálni kezdett velünk. Egyáltalán nem volt kellemes. Majd sarkon fordult, és távozni akart. – Hova szöksz? – kérdeztük tőle, amire visszajött, folytatta a sértegetést és a káromkodást. Azt kértem tőle, hogy csak egy kérdésre válaszoljon, hajlandó-e a tévékamerák elé kiállni velem, amire nemet mondott

– jelentette ki Vuk Jeremić.

Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton, egy vidéki látogatás alkalmával visszafogottan nyilatkozott a péntek délelőtti incidensről, szerinte a „normális és jólnevelt” Szerbia nem fél a verekedő hajlamú személyektől.

Vučić úgy fogalmazott, hogy az ellenzéket nem lehet hibáztatni a szóban forgó politikai performance-ért, viszont valakinek a tudtukra kellett adni, hogy lesz, aki ennek útját állja.

– Semmi rosszat nem tettek, politikai performance, függetlenül attól, hogy sikeres-e vagy sem, az emberek majd megmondják a választásokon. Ha újra eljönnének, újra kimennék

– mondta a szerb elnök, aki csak azt sajnálta, hogy nem hívta be a „vendégeket” egy kávéra.

Közeli munkatársai azonban kevésbé voltak ennyire megértők, egyikük-másikuk szerint a támadók „alkoholos befolyásoltság” alatt cselekedtek.


Vladimir Orlić, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja a Twitteren azt írta, hogy Vučić helyre tette a „bitangokat”, akik néhány sör után indultak az elnöki hivatalhoz, és útközben azzal fenyegetődztek, hogy mennek, és megverik a szerb elnököt.

Az incidensről először beszámoló nagyon, de nagyon kormánypárti Pink TV a történteket úgy írta le, hogy az ellenzékiek bementek be az elnöki hivatalba, mint valami oroszlánok, viszont úgy jöttek ki, mint az egerek.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap