Connect with us

Horvátország

PETŐFI ÁLL: A nem egyértelmű magyar öntudat vezetett a Petőfi-szobor ledöntéséhez

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

szenn peter
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc


A horvátországi Harasztiban március 13-án délután négy órakor adják át a nemrég ledöntött, majd helyére visszaállított Petőfi-szobrot. A BALK értesülései szerint az ünnepségen részt vesz Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is, aki beszédet is mond.

Nem magyarellenes cselekedet volt

Éppen egy hónapja, hogy Harasztiban ledöntötték talapzatáról a horvátországi magyarság első köztéri Petőfi-szobrát, amelyet 2014. március 15-én állítottak fel a falu főterén.

Az eset nagy felháborodást váltott ki, és felmerült, hogy a mellszobrot haszonszerzés reményében színesfémtolvajok próbálták meg eltulajdonítani, vagy hogy magyarellenes cselekedetről van szó.

Egyik sem bizonyult igaznak.

Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke a BALK-nak azt mondta, hogy “a horvát rendőrök tették a dolgukat, és nagyon gyorsan kiderítették, hogy egy, nem éppen kielégítő pszichikai állapotban lévő személy volt az elkövető”.

A püspök sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a BALK értesülést, hogy Petőfit egy részeg magyar ember döntötte le a talapzatról.

– Semmiféleképpen nem másik nemzet vagy nép részéről kifejtett gyűlölködés okán történt ez, inkább elmezavarodottság állapotának következtében. A nem egyértelmű magyar öntudat a legnagyobb probléma, mert az itteni emberek közül nem mindenki rendelkezik magyar keresztény értékrenddel

– tette hozzá Szenn Péter.

“Fel kell emelni a fejünket!”

A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke a BALK-nak azt is elmondta, hogy a szobor teste nem sérült meg, a márvány talpazaton történt károsodásokat pedig kijavították.

– Ahogy mondtuk, ez most így is történik, nem március 15-én, hanem március 13-án annak rendje és módja szerint, ahogy eddig is tettük, megünnepeljük március 15-ét, emlékezünk a hősökről, és természetesen ennek a mindenkit megrendítő eseménynek a tanulságait levonva fogjuk ezt az idei ünneplésünket megélni, aminek kell is, hogy legyen egy olyan üzenete, hogy fel kell emelni a fejünket, mert sokkal több, sokkal nagyobb figyelemre van szükség ahhoz, hogy megtartsuk a magyarságunkat

– nyilatkozta Szenn Péter a március 13-i ünnepség előtt, amelyet a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségével szervez.

Az ünnepségen részt vesz Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is, aki várhatóan beszédet is mond, de odavárják Dr. Demcsák Csabát, Magyarország zágrábi nagykövetét is.

A Harasztiban tartandó ünnepségen a hittanos gyerek énekelnek és szavalnak is, hogy megemlékezzenek március 15-ről, és segítsék a Petőfi-szobor ledöntése miatt érzett fájdalom enyhítését.
______________
Fotó: internet

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

Bepirosodott a horvát külpolitikai lakmusz, és a megtalált illúziók

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

anyuci mm
Ursula és anyuci kedvenc Mikimausza (Forrás: X-platform, Andrej Plenković)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Valahol egy okos ember azt mondta, hogy a kis nemzetek nem engedhetik meg maguknak a nagy hibákat. A horvátok úgy tetszik ezt megtanulták, mert ezeket a viharos időket széltől védett zugban igyekeznek átvészelni. Közben ügyesen meglovagolnak minden meglovagolhatót – lásd Ukrajna -, igyekszenek kedvében járni az USA-nak, de lényegében mindenben megtalálják a számításukat.

Már nem illúzió a kínai út

Ennek tükrében, igen érdekes, hogy az Európai Néppárt spliti ülésének időtartama alatt a horvát kormány aláírta a szerződést ugyanazzal a China Road and Bridge Corporationnal, amely a pelješaci hidat építette.

A kormány a kínai vállalat ajánlatát választotta mint gazdaságilag legelőnyösebbet az A1-es autópálya Vučevica összekötő útjának – a D8-as állami út csomópontjának – megépítésére kiírt közbeszerzési pályázaton.

A pályaszakasz, amelynek teljes hossza 6,85 kilométer, magában foglalja a 2,5 kilométer hosszú Kozjak-alagutat és a mintegy 4,3 kilométer hosszú adriai autópályához vezető bekötőutat.

A munkálatok értéke 74,6 millió euró, és a kínaiak vállalták, hogy az alagutat 36 hónap alatt megépítik. A projekt részét képezi még három felüljáró és két viadukt, de ezt a kínaiak csuklóból úgy megcsinálják, hogy közbe szinte észre sem veszik.

Új szelek fújnak

Ennek a világszinten aprócska infrastrukturális projekt jelentőségét az adja meg, hogy a horvátok alá merték írni a szerződést a kínai céggel.

A hosszabb emlékezetű olvasók nyilván még elő tudják kotorni az agyuk valamelyik rejtett zugából, hogy annak idején mennyire rossz néven vették némelyek, hogy a horvátok a kínaiakat bízták meg egy nagy EU-alapokból támogatott projekt (pelješaci híd) kivitelezésével.

Hogy mennyire nem volt szabad még gondolni sem arra, hogy Kínával, illetve kínai cégekkel kössön bárki is üzletet, ott van az ugyancsak horvátországi példa, amikor semmissé nyilvánították a rijekai konténer-terminál kiépítésére vonatkozó tendert, amelyen szintén a kínaiak nyertek, így a megismételt tendert már egy politikailag elfogadható cég, a skandináv Maersk nyerje meg.

illúziók kínai

A horvátok újabb szerződést írtak alá Kínával, az unió már nem akadékoskodik (Forrás: X-platform,
Andrej Plenković)

Más lapra tartozik, hogy ez nem vonatkozott a németekre és franciákra, spanyolokra és olaszokra, azaz a nagy és nagyobbacska nemzetekre, de hát így élünk mi az EU-ban.

Akárhogy is, most úgy tetszik, megváltozott a helyzet, mert nemcsak hogy nagyban folyik Pekingben az európai búcsújárás, de a horvátok is léptek, ami annak jele, hogy ismét szabad a vásár.

Az amerikaiaknak nyilván nem tetszik ez az egész, de a közelgő választások miatt nem érnek rá annyira foglalkozni vele.

Lehet, hogy 2024-et úgy fogjuk majd számon tartani, mint a nagy változások évét, illetve azt az évet, amikor az európaiak rájöttek, hogy a nagy geopolitikai játszmában mindenki nyer, csak Európa veszít. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez távolról sem biztos, csupán elképzelhető.

Hétvégi csemege

Szokásomhoz hívem, ilyenkor a hétvégén igyekszem valamilyen érdekességet felkutatni – az élet közel sem olyan komoly dolog, mint ezt a sok kockafejű hirdeti – ezért beszéljünk a zágrábi Illúziók Múzeumáról.

Azok számára, akik eddig nem hallottak róla, ajánlom, hogy feküdjenek neki a guglinak, mert rendkívül érdekes múzeumról van szó, de visszatérve a hírhez, a zágrábiak ezüstérmet nyertek a brüsszeli European Franchise Awardon (Európai Franchise Nagydíj) a nemzetközi márkák (brandek) versenyében.

illúziók kínai

A megtalált illúziók (Forrás: Muzej illuzija)

Ennek kapcsán derült ki, hogy az Illúziók Múzeuma a világ legnagyobb magánmúzeum-lánca. A világ 25 országában, több mint 40 helyszínnel és 10 millió látogatóval.

Jelenleg új múzeumok megnyitásán dolgoznak Denverben, San Diegóban, Seattle-ben és Koppenhágában.

Teo Širola, a Metamorphosis horvát vállalat igazgatója, amely a franchise tulajdonosa és az Illúziók Múzeuma globális hálózatának vezetője, örömmel látja, hogy az emberek valóban felismerték ennek a projektnek az értékét szerte a világon, miszerint szórakozva is lehet tanulni.

Teó úr ugyanakkor bejelentette, hogy egyre közelebb kerülnek céljukhoz, a kereken 100 múzeum megnyitásához 2026 végéig.

Ha valaki a közeljövőben Zágrábba látogat, és kedve támad felkresni a múzeumot, az illúziókat nem adják ingyen: 1 felnőtt számára a belépődíj 9 euró, gyerekek (5-15 év) 7 euró, míg a családi (két felnőtt és két gyermek) látogatásra feljogosító belépő kerek 30 euróba kerül.

Mit lehet mondani? Kicsi a horvát, de erős.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava