Szerbia
FEGYVERSZÜNET: Szerbia fél évre felfüggesztett minden közös hadgyakorlatot, a belaruszokat nem értesítették

Befagyasztja közös hadgyakorlatait Szerbia a következő fél évre – erről döntött a belgrádi kormány szerdán, így már az Oroszországgal közös fehéroroszországi műveletben sem vesz részt.
Aleksandar Vulin védelmi miniszter közölte, ez minden országra vonatkozik, vagyis a keleti és a nyugati tömb országaira, a NATO-ra, az Egyesült Államokra, Oroszországra és Kínára is.
A tárcavezető közlése szerint azért volt szükség erre a lépésre, mert az Európai Unió hatalmas nyomást gyakorolt Szerbiára az Oroszországgal és Fehéroroszországgal tervezett közös hadgyakorlat miatt.
Az orosz és a szerb katonai egységek szeptember 10. és 15. között vettek volna részt a közös hadgyakorlaton, ám Fehéroroszországban jelentős tiltakozások zajlanak a sok éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka elnök ellen.
Szerbia a katonai semlegesség mellett áll ki, ám az utóbbi években több Oroszországgal közös hadgyakorlatban is részt vett, ugyanakkor tagja a NATO Partnerség a békéért programjának is.
Minszki közlés szerint Fehéroroszország még nem kapott hivatalos értesítést Szerbiától arról, hogy nem vesz részt a „Szláv Testvériség 2020” közös orosz-belorusz-szerb hadgyakorlaton Bresztben.
– Nem kaptunk hivatalos dokumentumokat arról, hogy Szerbia elutasította a közös gyakorlaton való részvételt
– mondta a belorusz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Gremeskevics a TASS-nak.
A Szláv Testvériség gyakorlaton hagyományosan orosz, szerb és belorusz katonák vesznek részt. Először 2015-ben tartották meg Oroszországban, és azóta a három országban felváltva rendezik meg.

Szerbia
Ahogy a szerb udvari sajtó látta: a KFOR elgázolta a védtelen szerb népet

A szerbiai udvari lapok most sem okoztak csalódást Szerbia főszerkesztőjének, Aleksandar Vučićnak. A Srpski Telegraf szerint a „Kfor elgázolta a védtelen embereket”, a Novosti pedig azt írja, hogy a koszovói különleges rendőrség, a ROSU (Regional Operations Support Unit) tagjai a szerbeket lőtték, amihez a „KFOR-osok” asszisztáltak.
A „meztelen kezű nép”
A szerb udvari sajtó a kilencvenes évek „uszító stílusában” számolt be a koszovói eseményekről.
A szerbiai lapok mind címoldalon tudósítottak arról, ami hétfőn Koszovó északi részént történt, ezért ezt többször külön nem is említjük.
A belgrádi Novosti azt írja, hogy „vér hullott Koszovóban”, majd hatalmas betűkkel közli, hogy a ROSU a szerbeket lőtte, amihez a KFOR-osok” asszisztáltak.
Az alcímben az olvasható, hogy a katonai misszió, tehát a KFOR, előszőr a védtelen népre csapott le, amit a szerb politikai propagandában a „goloruki narod” szókapcsolat jelez, ez szó szerinti fordításban a „meztelen kezű nép” megfelelője.
A Srpski Telegraf nevet viselő szennylap a címoldalán arról számolt be, hogy dráma játszódott le Koszovóban, ahol a KFOR és az albánok a szerbeket lőtték.
Érdemes figyelni a szavak sorrendjét, és a betűk nagyságát, bár a „szerb igazság” a kisebb betűs három sorból derül, amely szerint a ROSU kalasnyikovokból tüzelt, a KFOR pedig „eltaposta a meztelen kezű embereket” és villanógránátokat (sokkbombákat) dobált.
A még kisebb betűs négy sor pedig arról tudósít, hogy két szerb megsebesült, az egyiknek az életéért küzdenek az orvosok.
Az Informer is kitett magáért
A nagyon udvari Informer is kitett magáért de önmagához képest ezúttal egészen visszafogott volt.

A címlapon Vučić kedvenc lapjánál az szerepel, hogy a „KFOR és a szkipetárok (šiptari)” megtámadták a szerbeket, aminek következtében Dragiša Galjakot egy golyó hátba találta, az orvosok alig tudták megmenteni az életét.
Az Informer tudósítása szerint több, mint 50 szerb sérült meg Zvecsánban (Zvečan), amikor a KFOR könnygázzal és villanógránátokkal támadta meg a szerbeket az önkormányzat (községháza) előtt.
Az Informer is azt írja, hogy a szkipetár rendőrség automata fegyverekből nyitott tüzet, nyilván ugyanabból a forrásból szerzi be az információkat, mint a Srpski Telegraf.
Az Informer azonban méltó a küldetéséhez, miszerint a „legudvaribb lap”, ezért arról is beszámol, hogy Aleksandar Vučić az éjszakát a katonákkal töltötte az „adminisztratív vonal” mentén, amin a koszovói-szerb határt kell érteni.

Ez körülbelül olyan „költői kifejezés”, mint a különleges hadművelet az orosz propagandában.
A szebb napokat is megért belgrádi Politika nagy betűkkel számol be arról, hogy „a KFOR és a koszovói különleges rendőrök a szerbekre támadtak”, valószínűleg a hír forrása ezúttal is ugyanaz, mint a másik három lap esetében.
A kisebb, piros cím szerint Pristina kiprovokálta az erőszakot Koszovó északi részén, ami talán a legközelebb áll a valósághoz ebből a sok hablatyból, amit a szerbiai udvari sajtó tálal fel.
A helyzet és annak médiamegjelenítése kísértetiesen hasonlít a korai kilencvenes évekre, amikor a szerb sajtó mindenki ellen uszított, aki nem lélegzett egyszerre a nagy vezérrel.
És hogy most miért van megint így, azon nem kell csodálkozni, hiszen Szerbiában ismét a kilencvenes évek politikusai és főszerkesztői vannak hatalmon, ráadásul a két fogalom gyakran egybemosódik.
-
English5 nap telt el azóta
Hungary to participate in 11 Serbian hydroelectric power plants, causing a significant uproar in Serbia
-
B A Balkanac5 nap telt el azóta
Lábakelt Piroska és az ő színes társasága
-
Szerb Köztársaság6 nap telt el azóta
Dodik szerint Putyin nem a háború barátja, a szerbeknek ad templomot és konzulátust
-
Szerbia3 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát