Connect with us

Magyarország

ORSZÁGOS KARANTÉN: Magyarország területére a jövőben csak a magyar állampolgárok léphetnek be

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

orban aprlament rendkivuli
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc
[responsivevoice voice=”Hungarian Female” {rate: 1.3} buttontext=Hallgasd!]A koronavírus-járvány miatt lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak – jelentette be a magyar miniszterelnök az Országgyűlésben mondott napirend előtti beszédében. Orbán Viktor hozzátette, hogy ezért a jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére.

Világjárvány.

Orbán Viktor az országgyűlésben mondott beszédében kifejtette, hogy a kínai koronavírus világjárvánnyá vált.

Az eddig ismert járványokkal szemben sokkal gyorsabban terjed, nincs ellene vakcina, és ha sikerül is kifejleszteni, a forgalomba hozatalig hosszú hónapok telnek majd el

– mondta a magyar miniszterelnök, aki közölte, hogy a világszerte zajló kutatásokat egy magyar virológusokból álló munkacsoport figyelemmel kíséri, és ahol tud, be is kapcsolódik.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/619722251908876/

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a jelenlegi ismeretek szerint Iránból, Olaszországból és Izraelből jutott be Magyarországra a vírus.

A járvánnyal szemben globális megoldás sincs, ezért minden ország maga dolgoz ki védekezési stratégiát, de ez nem ismeretlen, így volt ez például a gazdasági és a bevándorlási válságnál és az árvízhelyzetnél

– jelentette ki.

Konzultálunk, de mi döntünk.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy a védekezés során Magyarország mindenkivel konzultál, mindenekelőtt a szomszédos országokkal, de minden EU-tagállammal közvetlen a kapcsolat.

Azonban a felelős döntéseket nekünk kell meghoznunk.

Különösen fontosnak nevezte az együttműködést Ausztriával, mert az szomszédos a koronavírus európai gócpontjának számító Olaszországgal is, ezért az osztrák intézkedéseket igyekeznek a leggyorsabban átültetni a magyar gyakorlatba.

Sokszor kerültünk nehéz helyzetbe, a legutóbbi tíz évben is jó néhányszor. Azt megtanultuk: bármekkora is a veszély, a legnagyobb esélyünk akkor van, ha összefogunk. Most is ezt kell tennünk. Arra kérek mindenkit, hogy ebben a helyzetben a közös cselekvés és a összefogás útját járjuk. A lehető legszélesebb nemzeti együttműködésre van szükség

– mondta egyebek között Orbán Viktor parlamenti felszólalásában.[/responsivevoice]

Szerb Köztársaság

ÖSSZEÖLELKEZTEK: A boszniai szerb elnök Ankarában fotózkodott Orbán Viktorral

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Ankara
EGYMÁSBA KAPASZKODTAK: Orbán Viktor és Milorad Dodik egymásba kapaszkodott az ankarai beiktatási ünnepségen (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A boszniai szerb elnök is részt vett Recep Tayyip Erdoğan ankarai beiktatásán, és ebből az alkalommal találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amit a Twitteren szorgalmasan dokumentált. A magyar miniszterelnök a Facebookon számolt be a beiktatási ünnepségről, ő viszont nem posztolt fotót arról, hogy összeölelkezett Milorad Dodikkal.

A „békepárti” Erdoğan

A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott a Facebookon, hogy Magyarországnak és általában is nagyon kellett Erdoğan győzelme, mert ő Orbán megfogalmazása szerint a kihívójával, a „háborúpárti” Kemal Kılıçdaroğluval ellentétben az újraválasztott elnök „békepárti” politikus.

Ebből már világossá válik, hogy Orbán melyik oldalra szurkolt, és hogy a továbbiakban is változatlanul „jól fejlődnek” a török magyar kapcsolatok.

Akárcsak a magyar-boszniai szerb kapcsolatok, bár erről nem a magyar miniszterelnöktől értesülhettünk, hanem Milorad Dodik boszniai szerb elnöktől, aki általában a Twitteren közli „magvas” gondolatait.

Most azt írta, hogy mindig szívesen találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akit a boszniai Szerb Köztársaság barátjának nevezett, miután Ankarában találkozott vele.

Ankara

CSALÁDI FOTÓ: A képen látható szőke hölgy nem Dodik felesége (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

A Dodik mellett látható „szőkített hölgy” nem a boszniai szerb elnök felesége, hanem Dodik „politikai dalárdájának” lelkes énekese, név szerint Željka Cvijanović, a boszniai államelnökség 1/3 tagja a szerbek képviseletében.

Orbán az 1/3 taggal az európai közösség moldovai találkozóján is elbeszélgetett, amit viszont már a magyar miniszterelnök dokumentált a Facebookon közzétett videóban.

Orbán a moldovai csúcson Balkán-napot tartott, Cvijanović mellett megbeszélést folytatott a horvát miniszterelnökkel, valamint a szerb elnökkel és a macedón miniszterelnökkel is. Erről mindről van fotó, de már nem fért ide.

Dodik és a törökök

A boszniai szerb elnöknek nem lehetett ilyen „sűrű napja” Ankarában, legalábbis erre lehet következtetni az internetre kiakasztott fotókból.

Ankara

Milorad és Mevlüt erősen vigyorognak Ankarában az örökkévalóság kedvéért (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

Ezek azt igazolják, hogy Dodik a magyar miniszterelnökön csak Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel futott össze a folyosón, amit a boszniai szerb elnök az interneten találkozóként emlegetett, Çavuşoğlu viszont nem tartotta szükségesnek, hogy a világhálón (Twitter és Facebook) eldicsekedjen a Dodikkal folytatott „folyosói beszélgetésről”.

Milorad Dodik a dodik.net címen található internetes honlappal is erősíti médiajelenlétét, ez olyan, mint ha a magyar miniszterelnöknek lenne egy orban.net vagy orban.hu oldala.

A boszniai szerb elnök ezen is beszámolt ankarai útjáról, és magáról a beiktatási ünnepségről. Az ott készült fotón jól látható, hogy Dodik és Cvijanović egy sorral a magyar miniszterelnök előtt ült.

Ankara

Ankarában Dodik egy sorral hátrébb kapott helyett, mint Milorad Dodik (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

A fotóhoz csatolt bejegyzésben a boszniai szerb elnök gratulált a török államfőnek, ha úgy tetszik, akkor a „török szultánnak”, a hatalom átvétele alkalmából, ami helyesebben mondva a hatalom továbbvitelét jelenti.

A boszniai szerb tévécsatornáknak nyilatkozva (Una, RTRS) Dodik visszalapozott a múltban, és felidézte azokat az időket, amikor a boszniai államelnökség szerb tagjaként találkozott Erdoğannal.

– Szerintem egy komoly elnökről van szó. Természetesen nincsenek illúzióim, de tény, hogy lehetőség van a párbeszédre (tudunk beszélni), és minden partnernek kijár a tisztelet

– mondta az őt meginterjúvoló újságíróknak a boszniai szerb elnök, aki a Twitteren ehhez még hozzátette, hogy a daytoni békemegállapodáshoz nyújtott eddigi határozott támogatás Erdoğan részéről kulcsfontosságú a jó együttműködés folytatásához.

A dodik.net által közölt cikk címe szerint Erdoğan minden partnerét tiszteletben tartja, és a (belső) megállapodást támogatja Bosznia-Hercegovinában, és amint ezt a fenti mondatból láthattuk, mindezt a daytoni szerződés szellemében teszi.

Dodik gyakran hozakodik elő a daytoni szerződésre utaló frázisokkal, amivel magát – függetlenül a szecesszionista törekvésektől – a boszniai békét megalapozó dokumentum védelmezőjeként igyekszik feltüntetni, azokat viszont rendszeresen kiosztja, akik nem követik az ilyen-olyan boszniai békét megteremtő és szavatoló dokumentum általa értelmezett iránymutatását.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava