Magyarországon már a számok is hazudnak: egyik felmérés szerint bukik a kormány, a másik szerint simán nyer. A közvélemény-kutatások így lassan nem tükröt tartanak, hanem alternatív...
Aleksandar Vučić és Milorad Dodik ismét összeült, hogy megvitassák a „szerb nép sorsát” – és persze gyorsan találtak is egy újabb fenyegetést. A hivatalos közlemény szerint...
Ismét merényletkísérletről beszélnek Szerbiában. A hivatalos közlés szerint Vučić és családja volt a célpont. A történet azonban túlmutat a büntetőjogi dimenzión: a fenyegetettség narratívája a szerb...
„Megvédték a hazát” – mondta Aleksandar Vučić a lebontott sátortáborról, ahol diákoknak álcázott egyének hónapokon át birtokolták és bitorolták Belgrád egyik közterét. Most, hogy a politikai...
Nemcsak az utcán, hanem a közösségi médiában is frontvonal nyílt Szerbiában. ahol egymás után némultak el azok az Instagram- és TikTok-profilok, amelyeket a hallgatók a tüntetések...
„Szerbia akarja, a rezsim nem” – ezzel a mondattal foglalta össze a szerb ellenzék Kaja Kallas uniós főképviselőhöz intézett üzenetét. A találkozón egyértelművé tették: a társadalom...