Kurti hivatalosan a „Krug 99” által szervezett eseményen vesz részt, amelyet a szarajevói városháza nagytermében tartanak. A rendezvényen a koszovói miniszterelnök beszédet mond, és találkozik a...
Anušić miniszter - aki korábban kijelentette, hogy Magyarország ugyanolyan veszélyes Horvátországra, mint Szerbia - kedden reggel azt mondta, hogy "Horvátország és Magyarország két szomszédos és baráti...
A szerb belügyminiszter a nemzetbiztonsági tanács ülését követően: a törvények betartására figyelmeztetünk és szólítunk fel. Mindazok ellen, akik erőszakot alkalmaznak, valamint rendőri vagyont és életeket veszélyeztetnek,...
A választások eredményének ismeretében kijelenthető, hogy a podgoricai előrehozott helyhatósági választások után minden főszereplő győzelmet hirdetett. Fontos hozzátenni a főszereplő szót, ugyanis 13 lista indult el...
A CIA-igazgató szarajevói látogatása ezáltal nem csak Milorad Dodik boszniai szerb vezető számára lehet üzenetértékű, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnök számára is, aki intenzív kapcsolatokat tart...
A montenegrói szerbeket tömörítő Demokrata Néppárt elnöksége ultimátumot intézett a podgoricai kormányhoz, miszerint felfüggeszti Milojko Spajić kabinetjének további támogatását, ha a montenegrói parlament legkésőbb június végéig...
A németországi EB-nek köszönhetően megmutatkozott a Balkán igazi arca: mindennapossá váltak a nacionalista kilengések, így a mostani Európa-bajnokság inkább tekinthető a nacionalizmusok tobzódásának, mint a játékhoz...