Harminchárom év után érkezett ismét kínai külügyminiszter Horvátországba, de Vang Ji szerint a hosszú szünet éppen a jó kapcsolatok bizonyítéka: nem volt mit elsimítani. Zágráb azért...
Aleksandar Vučić hónapok óta ígérte, most pedig valóban megnyitotta a belgrádi SDS Technologies üzemét, ám a szokásos gyáravató ezúttal elmaradt: újságírókat nem hívtak, a pontos helyszínt...
Zelenszkij szombati belgrádi látogatása mögött egy olyan üzlet körvonalazódhat, amely alaposan átírná Szerbia helyét az ukrajnai háború körüli geopolitikai térképen. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Belgrád...
Aleksandar Vučić már tavasszal megnyitotta volna a még nem létező közös izraeli–szerb dróngyárat, amiből ugyan egyelőre nem lett semmi, de Belgrád és Tel-Aviv kapcsolata így is...
A boszniai védelmi miniszter többször is a „ruszki kampovi”, vagyis az "orosz táborok" kifejezést használta a tavalyi ominózus leleplezésével kapcsolatban. Azt is bejelentette, hogy négy fajta...