Connect with us

Bosznia

AKCIÓBAN: Zoki Bond szerint Amerika „terrorizál” egy boszniai horvát politikust, akit Horvátországnak meg kell védenie

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

ZOKI BOND Amerikától sem fél
Cikk meghallgatása

Az Egyesült Államok magára haragította Zoran Milanović horvát köztársasági elnököt, aki BALK-os fedőnevéhez híven azonnal Marinko Čavara védelmére kelt, mert hogy szerinte itt igazságtalanság történt. Az amerikai pénzügyminisztérium indoklása szerint Čavara – a szintén szankciók alá vont boszniai szerb egészségügyi miniszterhez hasonlóan – veszélyeztette a régió stabilitását a daytoni békemegállapodás és a demokratikus folyamatok vagy intézmények aláásásával.

Kikelt magából

Milanović egyelőre csak közleményben kelt ki magából, viszont írásban sem válogatta meg szavait. Szerinte a bosznia-hercegovinai Föderáció, vagyis a bosnyák-horvát entitás elnöki posztját betöltő Čavara „a bosznia-hercegovinai horvát nép törvényes képviselője”, akit Horvátországnak meg kell védenie az Egyesült Államok „arrogáns terrorizálásától”.



Zoki Bond úgy véli, hogy a szankciók megindoklása, mint például az, hogy Čavara aláássa a daytoni megállapodást, „politikai írástudatlanságra vall és nagyon cinikus megállapítás, mert az amerikai diplomácia is aláásta és aláássa ma is a megállapodás betűjét és szellemét a bosznia-hercegovinai főmegbízottak által”. Vagyis Milanović nem csak az Egyesült Államoknak ment neki, hanem Christian Schmidtnek is, amiben nagyon hasonlít Milorad Dodik boszniai szerb vezetőhöz.

A horvát elnök megjegyzésének különös aktualitást ad, hogy a nemzetközi közösség főképviselői posztját betöltő Christian Schmidt éppen most vette elő a „bonni felhatalmazásokat”, és nyúlt bele a bosznia-hercegovinai belpolitikába, hogy megakadályozza a boszniai horvátokat az októberre tervezett választások elszabotálásában.

– Ha valaki védelmezi Bosznia- Hercegovina daytoni alkotmányát és a valóban demokratikus folyamatokat képviseli – amelyek magukban foglalják a törvényes választási és képviseleti rendszert –, akkor azok éppen a bosznia-hercegovinai horvátok képviselői, akiknek a jövőjét anélkül alakítják a nemzetközi gyámok már évek óta, hogy bármit is kérdeznének tőlük, most pedig megfenyegetik és szankcionálják őket

– foglalta össze véleményét a horvát köztársasági elnök, akinek előbb vagy utóbb szintén kinézhet a szankciós megrovás, ha az amerikaiak ilyen sebességgel folytatják az ilyen jellegű politikájukat.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap