Connect with us

Szerbia

Ünnepek sötétben, hidegben – Szerbia télvíz idején
Szinte lehetetlen áttekinteni, mennyi gondot okozott a tél Szerbiában

Miközben több mint tízezer háztartás maradt áram, fűtés, telefon és internet nélkül az ortodox karácsony idején, Szerbia vezető politikusai az Informer televízió élő adásában szórakoztak. A válságtörzs csak egy héttel a havazás után ült össze, miközben az érintett térségekben emberek ezrei küzdöttek a hóval, faggyal és a teljes elszigeteltséggel. A hatalom önelégült kommunikációja és a valóság közti szakadék talán még sosem volt ennyire látványos

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Belgrád a vízen és a hóban ünnepek idején
Belgrád a vízen és a hóban ünnepek idején (Forrás: Slavija info)
Cikk meghallgatása

A hétvégén még harminc, a hét elejére már “csak” tíz községben volt érvényben a rendkívüli helyzet Szerbiában, ahol több mint tízezer háztartás maradt áram nélkül az ortodox karácsonyi és újévi ünnepek idején. Ráadásul nemcsak áram nem volt, egyes településeken ahol több mint egy hétig nem volt áram, de fűtés, telefon és internet sem.

Hétfőre a helyzet valamennyire rendeződött, de továbbra is több mint 13 ezer háztartásban nincs áram, ezért több helyen megszüntették a rendkívüli helyzetet, máshol viszont új problémák merültek fel. A nagy mennyiségű hó és a jegesedés után félő, hogy az olvadás okoz majd bajokat, habár a válságtörzs szerint árvízre nincs kilátásban.


A kormányfő járja a hegyvidéket

Szerbiát továbbra is hó borítja. Rendkívüli állapot van érvényben Valjevóban, Loznicában, Osečinában, Krupanjban, Mali Zvornikban, Sjenicában, Majdanpekben, Prijepolje egy részén, Lučaniban és Ivanjicában több mint 6 000 háztartás van jelenleg áram nélkül.

Đuro Macut szerb miniszterelnök a zlatibori körzetben tett látogatást hétfőn, csaknem egy héttel azután, hogy a falvak áram nélkül maradtak. A kormányfő elmondta, hogy “látogatásuk megelőző jellegű volt”, de hogy hat nappal a “havazás” után, és azt követően, hogy napokig nem volt áram, nem igazán világos, hogy ezzel mit akart kifejezni, illetve megelőzni, majd elment megtekinteni a távvezetéket és megállapította, hogy minden rendben.

Loznicában több mint egy hét után jött meg az áram, hétfőn szűnt meg a rendkívüli helyzet

Loznicában több mint egy hét után jött meg az áram, hétfőn szűnt meg a rendkívüli helyzet

Az áramszolgáltatás helyreállítását egyébként valóban nehezítette a nagy hó, a szél, az ónos eső, bár a helyi villanyszolgáltatóknál dolgozók a terepen voltak, de nem minden esetben jártak sikerrel.

Szerbiában egyébként a helyzet helyreállításáért a gazdasági minisztérium és az energetikai minisztérium felelős, amely az áramszolgáltatóval közösen oldja meg ezeket a problémákat.

Összeült a válságtörzs

A köztársasági válságtörzs hétfőn délben ülésezett Belgrádban – tulajdonképpen egy héttel azután, hogy leesett a hatalmas hó, és elkezdődtek a problémák az áramszolgáltatással. Az ülést Ivica Dačić belügyminiszter vezette, aki karácsonykor többed magával élő adásban mulatozott az Informer televízióban.

Luka Čaušić, a rendkívüli helyzetek szektorának vezetője kiemelte, hogy a készültségi szint nem csökken: a belügyminisztériumhoz tartozó tűzoltók, mentők, rendőrök és a csendőrség tagjai folyamatosan jelen voltak az érintett és kritikus területeken, megelőző jelleggel is, valamint segítséget nyújtottak a lakosságnak, különösen a veszélyeztetett személyek mentése és evakuálása, illetve az alapvető létfenntartási eszközök eljuttatása terén.

Összesen 38 személyt kellett kimenteni és evakuálni, tette hozzá. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) igazgatója, Jugoslav Nikolić szerint Szerbiában január 14-től fokozatos stabilizálódik az időjárás, nem tartanak árvizektől, ugyanakkor az akkumulációs létesítmények feltöltődése várható.

Tizenháromezer háztartás van áram nélkül

Arról, hogy hétfőn továbbra is 13 603 háztartásban nem volt áram, vagy akadozott az ellátás, Adrijana Mesarović gazdasági miniszter beszélt, aki azt mondta, hogy legkésőbb kedden mindenkinél visszatér az áram, azt azonban nem árulta el, hogy mire alapozza ezt az optimista kijelentést. A 13 603 fogyasztó az össz fogyasztók 0,35 százaléka.

A főbb utak egyébként egészen jól járhatók, az autópályák mindegyike száraz és tiszta, gondok inkább a városokban vannak, ahol sok helyen megolvadt majd megfagyott a hó az utakon.

Az újvidéki sürgősségi központban az elmúlt 12 napban 650 helyi lakost láttak el, mert elcsúsztak a jeges útakon

Az újvidéki sürgősségi központban az elmúlt 12 napban 650 helyi lakost láttak el, mert elcsúsztak a jeges utakon (Forrás: Danas)

Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter szerint Szerbiában valamennyi állami út járható és biztonságos a közlekedők számára. Két járhatatlan szakasz volt még a hétvégén: a Donji Milanovac–Majdanpek útvonal, valamint a Goliján található Straža–Brezovica szakasz – ez hegyvidék, hétfő óta azonban ezek is tiszták voltak már.

Ezt úgy sikerült elérni, hogy a Szerbia Útjai Közvállalat 24 céggel együttműködve, 175 ponton, 815 munkagéppel, 338 egyéb járművel és 2 329 alkalmazottal éjjel-nappal a készültség negyedik fokozatában dolgozott. Az elmúlt napok hóviharai során Szerbiában mindössze két alkalommal szakadt meg a vasúti közlekedés.

Ellenzék: A rendőrség ráért, amikor az egyetemistákat kellett verni, hol voltak most?

A Szerbia Központ (SRCE) parlamenti képviselője, Petar Bošković az N1-nek arról beszélt, hogy 2018 óta Szerbiának nincs rendkívüli helyzetekre vonatkozó stratégiája.

„Csendőrséget küldenek a falvakba fotózkodni és apró segítségeket nyújtani. Hol van a hadsereg? Mi van a rendőrséggel, amely nagyon aktív amikor diákokot, polgárokat, újságírókat kell verni… Csak a belügyminisztériumnál 50 ezer egyenruhásról beszélünk. Minden községnek és falunak rendelkeznie kellene válságstábbal, rendkívüli helyzetekkel foglalkozó ülésekkel, felmérésekkel” , mondta a képviselő, majd hozzátette, éjjel nappal ülésezni kellene, nem pedig hét nap elteltével összehívni az ülést.

A házelnök szerint az áramszünetekért is a tüntetők a felelősek

Miközben a válságstáb ülésén az illetékes miniszter több mint 13 ezer háztartásról beszélt, amikor az áramhiányról szólt, Ana Brnabić, a parlament elnöke a Pink TV-ben kilencezer háztartást emlegetett, szerinte mindent kézben tartanak.

Párhuzamként elmondta, hogy Franciaországban január elején mintegy 380 000 háztartás volt érintett az áramkimaradásban, míg jelenleg Nagy-Britanniában körülbelül 57 000 áramkimaradást jelentettek.

Ana Brnabić házelnök a Szent György-szalaggal kidekorált Vojislav Šešelj csetnikvajda társaságában, ilyen társaságban könnyű volt radikalizálódnia a házelnöknek

Ana Brnabić házelnök a Szent György-szalaggal kidekorált Vojislav Šešelj csetnikvajda társaságában

Bírálta a polgárokat, akiknek a földjén nagyfeszültségű vezetékek haladnak át, és nem engedélyezték, hogy megelőző fakivágásokat végezzenek, így az áramszünet most ezeknek “az aktivistáknak” köszönhető.

“A blokádokat tartók nem engedik, hogy transzformátorállomások épüljenek, így végül mégis az állam a hibás.”

Minderről ő is csak hétfőn nyilatkozott, miután elmúltak a karácsonyi ünnepek, amelyeket többek között az Informer Televízió élő adásában töltött, a többi miniszterrel, és egy gyilkosságért elítélt. és 12 évet raboskodó harmonikással együtt, ő húzta élőben nekik a nótát. Vučić is ott volt, de egy majd két órás interjú után elhagyta a fedélzetet, nem maradt vacsorára, így csak a bejáratnál találkoztak.

Az élő közvetítést viszont legalább megúszta Szerbia egy része: azok, akik nem kapcsolták be a tévét, és azok, akik napokig áram és fűtés nélkül töltötték a karácsonyt.

Vučić szerint gyorsabbak, mint Berlinben

Aleksandar Vučić január 5-én arról beszélt, hogy „Szerbiában a havat sokkal gyorsabban és sokkal korábban eltakarítják, mint New Yorkban és Washingtonban. Nem beszélve Berlinről.

“Mi vagyunk az egyetlen ország, amely már a havazás idején megkezdi az intézkedéseket: egyszerre történik a sózás és a legfőbb utak tisztítása. Szinte egyetlen másik ország sem teszi ezt”, vélekedett az államfő.

Így másztak le a szurkolók a holland-szerb vízilabda-mérkőzés után a Belgrádi Aréna havas lépcsőin

Mondhatnánk azt is, hogy ha ezt a rengeteg sületlenséget, amit az állam első emberei összehordtak, megenné a kutya, biztosan elpusztulna. Elég csak kimenni az utcára, végigsétálni a szabadkai korzón, vagy elmenni a fővárosba, ahol küzdenek az emberek, mint malac a jégen, csaknem szó szoros értelmében.

Miközben a fővárosban éppen zajlik a vízilabda Európa-bajnokság, és a Belgrádi Arénából csúszva jönnek ki a szurkolók – erről videófelvétel is készült vasárnap este. A polgárok viszont ezt is elviccelték: “a lépcsők ugyan tiszták, csak ez nem látszik a hótól”, “a helyzet sokkal jobb, látnák csak a lépcsőket New Yorkban”.

Voltak, akik szorult helyzetükben azzal poénkodtak, hogy “mindent megtisztítottunk, csak a lépcsőket nem” – (utalva itt Aleksandar Vučić kijelentésére az újvidéki tragédia után, amikor arról beszélt, hogy mindent felújítottak, csak a leomlott előtetőt nem (utóbb kiderült, nem mondott igazat – a szerk.megj.).

„Eltelt 15 másodperc és senki sem esett el a lépcsőkön. Képzeljék el Berlinben mi minden történt volna…” Hát igen, ha nem lenne humorok a szerbeknek, de ezt másképp kibírni már képtelenség.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap