Szerbia
Csalások és kölcsönös vádaskodások a helyhatósági választásokon két szerbiai községben
A 2024. június 8-án megtartott helyhatósági választásokat Zaječarban és Kosjerićben rendkívüli társadalmi és politikai feszültségek árnyékolták be, amelyeket súlyos visszaélésekkel összefüggésbe hozható gyanús esetek kísértek. A jelek szerint a szerbiai vezetés arra készül, hogy esetleg erőt is alkalmaz a várható incidensek során a „radikális demokráciaértelmezés védelmében”
A zaječari és kosjerići helyhatósági választásokat rendkívüli társadalmi és politikai feszültségek árnyékolják be, számos visszaélésre és szabálytalanságra utaló jelzéssel, amelyek a voksolás tisztaságát megkérdőjelezhetővé teszik. A szerbiai választási törvény 59. cikke szerint az illetékes választási bizottság köteles a szavazóhelyiségek bezárását követő 96 órán belül közzétenni az összesített eredményeket – azonban az események lefolyása már a választás napján számos problémát vetett fel.
Súlyos visszaélésekre gyanakszanak
A választási megfigyelők, civil szervezetek és helyi szereplők számos súlyos visszaélésre gyanakodnak a Zaječarban és Kosjerićben este 8 óráig tartó helyhatósági választások során, a szavazást egyebek között szavazatvásárlás, rendszám nélküli gépjárművek mozgása, szavazók utaztatása, valamint a megfigyelők megfélemlítése jellemezte.
Több forrás egybehangzó állítása szerint is rendszeres volt a más településekről érkező szavazók szervezett mozgatása: az utcákon nagy számban tűntek fel rendszám nélküli vagy más városokból, például Belgrádból, Újvidékről vagy Loznicából érkező járművek, amelyek vélhetően a szavazók utaztatását szolgálták.
A megfigyelők azt mondták, hogy ezek a járművek gyakran igyekeztek elkerülni a sajtó figyelmét, és rejtett módon próbálták mozgatni az utasokat.
A szerb köznyelvben csak teknősöknek nevezett csendőrség is megérkezett Zaječarba
A CRTA megfigyelőmissziója közleményében azt állította, hogy több választóhelyiségben nem voltak jelen teljes létszámban a választási bizottságok tagjai, és a szavazási eljárások nem minden esetben feleltek meg az előírt protokolloknak.
A szervezet két alkalommal azt tapasztalta, hogy a választási bizottság tagjai a szavazóknak előre kitöltött szavazólapokat adtak át, ami súlyosan sérti a szavazás titkosságát és hitelességét.
A CRTA azt is jelezte, hogy több megfigyelőjük fenyegető vagy provokatív telefonhívásokat kapott, és nyomásgyakorlásnak voltak kitéve egyes szavazatszámláló bizottságok elnökei részéről.
Fizikai erőszak
A választási légkört fizikai erőszak is terhelte, Zaječarban és Kosjerićben ugyanis egyaránt feltűnt a kormánypárti aktivisták szervezett jelenléte.
A Zöld–Baloldali Front (Zeleni levi front, ZLF) társelnökét, Radomir Lazovićot egy Kosjerić közeli faluban furgon ütötte el, míg Zaječarban az ellenzéki polgármesterjelölt, Uglješa Đuričković azt állította, hogy Zimony önkormányzatának elnöke bántalmazta.

A Zöld–Baloldali Front társelnökét, Radomir Lazovićot egy furgon ütötte el (Forrás: X platform)
Zaječarban az ellenzéket és az egyetemistákat támogató háborús veteránokat állítottak elő, miután – az Indulj-Változtass (Kreni-Promeni) mozgalom szerint – olyan választási visszaélésekre próbálták felhívni a figyelmet, amelyek a rezsim érdekeit szolgálták. Egy diák, Lazar Stojanović is őrizetbe került, ami tovább növelte a választás napján kialakult feszültséget.
Kosjerić egyik szavazókörében egy megfigyelő állítólag szándékosan széttépte az otthoni szavazásra jogosultak listáját, mivel úgy vélte, hogy az azon szereplő nevek fiktívek vagy manipuláltak lehetnek.
Méhekkel az ellenzékre
Egyes helyeken, például a Kosjerićhez közeli Tubići faluban, a helyi civilek azt állították, hogy egy magánházban szavazatvásárlás történik, és amikor az újságírók és aktivisták a helyszínre érkeztek, a tulajdonos méheket engedett szabadon, hogy elriassza őket, ami elég abszurd fejlemény, de tudjuk, hogy a Balkán bővelkedik abszurditásokban, ezért semmin sem kell meglepődni.
A kormánypárti Politika is beszámolt a különös incidensről, amely során motorosok, diákok, újságírók és aktivisták – blokád alá vonták a gazda házához vezető útszakaszt, majd azzal az indokkal behatoltak a Radovan Božovićnak nevezett férfi portájára, hogy az ingatlanon a Szerb Haladó Párt (SNS) egyik választási központja működik.
Božović a kormánypárti sajtónak elmondta, hogy a csoport akkor lépett be az udvarába, amikor ő maga éppen hazaért a szavazásról, körülbelül 11 óra tájban. A helyi lakos arra kérte a látogatókat, hogy távozzanak, mert aznap tartják a ház védőszentjének ünnepét, ezért szeretné, ha békén hagynák.
A Tanjug tudósítója szerint a rendőrség megérkezését követően a legtöbb tiltakozó felfüggesztette a blokádot, azonban mintegy tizenöt fő – köztük több motoros – a ház előtt maradt, követelve az állítólagos szavazatvásárlási tevékenység azonnali megszüntetését.

Vajon a kormányközeli Prva TV (Első TV) munkatársa megijedt-e a méhtámadástól, vagy őt felismerték a zümmögő állatkák
Miután a helyzet fokozódott – Božović szokatlan eszközhöz nyúlt: szabadjára engedte a méheit.
A belgrádi Politika ironikusan úgy fogalmazott, hogy ezek a „speciálisan kiképzett méhek” láthatóan képesek voltak megkülönböztetni a helyi lakosokat az ellenzéki aktivistáktól, és csak az utóbbiak ellen mutattak „túlzott érdeklődést”, különösen, ha azok a Belgrádi Színművészeti Egyetemről érkeztek.
Vučić az ellenzéket vádolja
A szerb elnök élesen bírálta az ellenzéki pártokat és támogatóikat, akik – állítása szerint – a június 8-i önkormányzati választások napján Kosjerićben és Zaječarban megsértették a választási csendet, zaklatták a lakosságot, és blokád alatt tartották a településeket.
Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, hogy „minden a feje tetejére állt”, és azt állította: az ellenzéki blokádokkal, illetve a választás napján Kosjerićbe vezényelt pártvezetőkkel az ellenzék súlyosan megsértette a választási csendet, amely csütörtök éjféltől érvényben volt.
A szerb elnök azt mondta, hogy az ellenzék „fogva tartotta Kosjerićet”, miközben – elmondása szerint – motorosok, „rockerek” és veteránok lepték el a várost, akik szerinte nem titkoltan megfélemlítő szándékkal érkeztek.
„Ez a banditizmus egyik formája” – jegyezte meg az elnök, majd hozzátette: szerinte ezek az emberek zaklatták a helyieket, és jelenlétük célja nem más volt, mint a választási folyamat befolyásolása és a feszültség fokozása.
Vučić kijelentette: ha mindez nem az ellenzéki oldal részéről történt volna, hanem a kormánykoalícióhoz köthető szervezetek tettek volna valami hasonlót, az Európai Bizottság és más nemzetközi szereplők – köztük Marta Kos (uniós bővítési biztos) – azonnali elítélő nyilatkozatokkal hozakodott volna elő.
„De bármi történjék is, én mindig harcolni fogok az igazságért, a hazugságok ellen, és egy szabad Szerbiáért” – fogalmazott Vučić, hozzátéve, hogy semmit sem hallgatnak el még akkor sem, ha róla terjesztenek hazugságokat, amelyekért senki nem kér bocsánatot, sem a hamisítók, sem azok, akik továbbadták azokat.
A szerb államfő zárásként jelezte: este részletesen beszélni fog arról, mi is történt Kosjerićben és Zaječarban, de – elmondása szerint – azért nem nyilatkozott korábban, hogy ne sértse meg a választási csend szabályait, különösen a nem kormányzati szervezetek (CRTA) tevékenységének értékelése kapcsán.
Ez lehet a parlamenti választások főpróbája?
A választási részvételi arány különösen magas: Kosjerićben délután hat óráig 76%, míg Zaječarban 15 óráig 49,6% szavazott. Ez jelentős eltérés a 2021-es adatokhoz képest, amikor ugyanezen időpontban Zaječarban csak 26,5% volt az aktivitás.
A kiugró részvételt sokan a szavazók tömeges mozgósításának, valamint a külső beavatkozásoknak tulajdonították.
A mostani helyhatósági választások politikai jelentősége meghaladja a két község határait, mivel ezek az első megmérettetések a szerbiai tömegtüntetések kezdete óta, amelyeket az újvidéki vasútállomáson történt tragédia, illetve a kormányzati válaszlépések váltottak ki.
A megfigyelők, az ellenzéki pártok és több civil csoport úgy vélte, hogy a vasárnap történtek súlyosan aláásták a választások integritását, és újabb példái annak, hogy a demokratikus eljárások Szerbiában egyre inkább „választási mesterkedéssé” silányulnak, amit a Szerb Haladó Párt köreiben „izborni inženjering” néven szokás emlegetni.
Elemzők szerint a mostani fejlemények nemcsak a választási gyakorlat hitelességét kérdőjelezik meg, hanem felvetik a kérdést, hogy a jelenlegi szerbiai vezetés képes-e helyreállítani a közbizalmat, és biztosítani a jogállamiság kereteit.

