Szerbia
Vučić mindenkit levált, aki nem védi a rezsimjét
A helyzet abszurditását jól mutatja, hogy a Radar értesülései szerint a rendőrségi dolgozók fizetését az utóbbi hónapokban részben az országos energiaszolgáltató (EPS) számláiról, részben pedig fogadóirodákból származó forrásokból fedezték, vagyis a koszovói szerb maffiamódszerek Szerbiára is átterjednek

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke Leskovácban tartott szombati beszédében kemény üzenetet fogalmazott meg a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás felé: közölte, hogy leváltják mindazokat a rendőröket és ügyészeket, akik nem hajlandók aktívan védeni a rendet és a törvényt.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
Kézivezérlés
A szerb elnök országjáró körútja során – ami a nehezen megszületni akaró új mozgalmával hozható összefüggésbe – Leskovacon járt, ahol elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az ügyészség szabadon engedte az előző napi niši tojásdobáló megmozdulás egyik résztvevőjét, mivel a hivatal szerint „nem történt bűncselekmény.”
A szerb elnököt az háborította fel, hogy az ügyészség a niši rendbontás egyik legfőbb elkövetőjét helyezte szabadlábra, aki megfogalmazása szerint „Koszovó függetlenségéért és a Boszniai Szerb Köztársaság megszüntetéséért” száll síkra – tehát az elnöki stigma szerint nemcsak tojásdobáló, hanem nemzetáruló is.
A színházba vonult vissza a szerb elnök, nem szervezett már nagygyűlést Leskovácban(Forrás: X platfrom)
Vučić szerint ez a hír azért is rémisztő, mert az eljáró ügyész nem kért sem börtönt, sem előzetest, mert „valószínűleg azt gondolta, hogy itt semmiféle (bűn)cselekmény nem történt, hogy a tojásdobálás megengedett, és minden lehető eszközt fel lehet használni a közrend megsértésére, mert az Istennek tetsző cselekmény”.
A szerb elnök hangoztatta, hogy az ilyesmit azok követik el, akik már régóta államellenes cselekményeket folytatnak, ami a szégyenletesnél is szégyenletesebb cselekedet.
Amíg nincs reform, marad a fenyegetés
Az államfő megjegyezte, hogy az „ügyészség önálló, de nem független szerv”, a történtek pedig jól érzékeltetik, hogy milyen reformokra van szükség az igazságszolgáltatásban.
A szerb elnök itt arról beszélt, hogy hat személy súlyosan megsérült, egy nőt – nem tojással, hanem kővel – dobtak fejbe, amiből azt a következtetést vonta le, hogy az „alattvalóknak” minden pillanatban és minden helyszínen reagálniuk kell a jogrend és a törvények védelme érdekében.
– Azokat a rendőröket, akik erre nem hajlandók, lecseréljük. Ugyanez vonatkozik azokra az ügyészekre, akik nem teljesítik a feladataikat
— jelentette ki Vučić, amit a leskovaci színházteremben jelen lévő „válogatott közönség” vastapssal fogadott.
Nem sokkal az elnöki beszédet követően ismét őrizetbe vették Mateja Nikolićot, a niši Közgazdaságtudományi Kar egyik hallgatóját.
Az elnöki figyelmeztetést követően a rendőrség tehát összekapta magát: a belügyminisztérium közleménye szerint ugyanis eddig tizenegy személlyel szemben intézkedtek a közrend megzavarása miatt, vélhetően köztük van egy M.N. iniciáléval megjelölt Nikolić is.
Fentről intézkedtek
Miközben Vučić a helyi színházban tartotta beszédét, amelyben reformot hirdetett az igazságszolgáltatásban, a közelben több tucat tüntető gyűlt össze, akik hangosan skandálták az „Odlazi!” (Távozz!) és „Pumpaj, pumpaj!” (Pumpálj!) jelszavakat.
A leskovaci tüntetők eredetileg azért vonultak utcára, mert egy helyi lakos elveszítette az állását a nyugdíjalapnál (PIO), miután nyíltan támogatta a diáktüntetéseket, ami arra utal, hogy a szerb államfő már ezen a téren is erősíti az elnyomást és a félelemkeltést.

Az utasítás fentről jött
Aleksandar Drašković az ellenzéki Nova TV-nek elmondta, hogy közvetlen felettesei igyekeztek megakadályozni az elbocsátását, de tudomása szerint határozott parancs érkezett felülről, a belgrádi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Pénztár igazgatójától, Reljo Ognjenovićtól, hogy el kell őt bocsátani.
Ez nem az első ilyen eset: az elmúlt négy hónapban, amióta Szerbiában diákblokádok zajlanak, számos tanár és közalkalmazott veszítette el az állását, mert nyilvánosan támogatta a diákokat és a követeléseiket.
A szerb államfő a múlt vasárnapi, hírhedtté vált kormányülésen kiadta az utasítást, hogy el kell távolítani az iskolákból azokat, akik tartósan nem akarnak dolgozni az oktatásügyben, mert szerinte a munkaügyi hivatalban 3500 tanár vár munkára – értsd: van kivel lecserélni őket. Az állítás igazságtartalmát lehetetlen ellenőrizni. Az elnök nem kért azonnali intézkedést, de szerinte ezt – elnöki tanácsként (!) – fontolóra kell venni.
A leskovaci színház környékén összegyűlt tüntetők egyébként azt skandálták a rendőrök felé, hogy ők kit is védenek valójában: a népet vagy a rendszert. Ez a kérdés már más helyszíneken is felmerült, de általában megválaszolatlan maradt.
A rezsim iránti rendőri lojalitás hiánya
A kormányzattal egyáltalán nem szimpatizáló Radar hetilap is kereste már a választ arra a kérdésre, hogy mennyire támaszkodhat a belgrádi rezsim a rendőrségre – merthogy „pánik és félelem” uralkodik a hatalom falai között, a repedező propaganda-kupola alatt.
Ennek tudhatók be azok a nyilvánosan már elhangzott kijelentések, miszerint „színes forradalom már behatolt be a biztonsági szolgálatokba is”. Erre utalnak a biztonsági szektorban zajló tisztogatások is, amelyek által a hatalom megpróbálja visszaszerezni elvesztett legitimitását.
A rezsim számára hatalmas problémát jelent a rendőrség motivációjának hiánya: a biztonsági erők ugyanis vonakodnak fellépni saját népük ellen.

A rezsim tagjai a rendőrség háta mögé bújnak, mint például Nisben is
Éppen ezért a hatalom számára szükségessé válthat olyan incidensek előidézése, amelyek ürügyként szolgálhatnak a széles körű rendőri beavatkozásra. A belgrádi elnöki palota előtti parkban felállított kvázi egyetemista megmozdulás a propaganda célok mellett az elnöki palota védelmét is szolgálja.
A hatalom egyidejűleg erőt demonstrál és igyekszik megtisztítani a sorait. Azok a tisztek, akik a december 28-i, Slavija téri gyűlés után lojalitásukat elég meggyőzően bizonyították, pozíciójukban maradhattak – kivéve Zoran Stojković vezérőrnagyot, akit nyugdíjaztak.
Az elnök legutóbbi kijelentései, amelyek a „színes forradalom” beszivárgásáról szóltak a biztonsági erőkbe, egy újabb tisztogatási hullám előhírnökei, és egyúttal fenyegetések azok számára, akik szimpatizálnak a diákmozgalommal – akár a rendőrség soraiban is.
Mindeközben az állami rendezvényeken már nem csupán éljenzés hallatszik, hanem füttyögés, zajkeltés és tiltakozás, újabban pedig már tojásdobálás és parittyázás is.
Božo Prelević, egykori belügyminiszter szerint a helyzet súlyosabb, mint valaha: a hatalom kénytelen a rendőrséget még a legkisebb vidéki látogatásai során is védelmi pajzsként használni, de alig van már olyan rendőr vagy katona, aki a jelenlegi vezetésért áldozatot hozna.
A helyzet abszurditását jól mutatja, hogy a Radar értesülései szerint a rendőrségi dolgozók fizetését az utóbbi hónapokban részben az országos energiaszolgáltató (EPS) számláiról, részben pedig fogadóirodákból származó forrásokból fedezték, vagyis a koszovói szerb maffiamódszerek Szerbiára is átterjednek.
A Radar forrásai szerint amennyiben a rezsim a provokált incidensek útján kíván megoldást találni a helyzetre, annak ára súlyos lehet: a szervezőkre ugyanis börtön vagy száműzetés vár – ami egy idő után robbanáshoz vezethet.

- Románia6 nap telt el azóta
Öngólok, avagy ki menti meg a Mentsétek meg Romániát a dilletantizmustól?
- Horvátország7 nap telt el azóta
Decemberben jön a kötelező katonai szolgálat Horvátországban
- Bosznia7 nap telt el azóta
Újabb cég lobbizik Dodiknak az Egyesült Államokban
- Szerbia6 nap telt el azóta
Piszkos energia: Szerbia szénnel csinálja az áramot