Connect with us

Szerbia

A három fehér furgon rejtélye és a „szombati nagy zúgás”

Képzeljük csak el, hogy egy egyszerű haladó kísérletet tenne arra, hogy leálljon az elnöki hivatal előtt, vagyis Aleksandar Vučić munkahelyének bejárata mellett, és még le is szerelné a rendszámtáblát – vajon hány másodperc alatt vinné el a rendőrség? A három furgon öt napja áll ott

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A három fehér furgon titka
A három fehér furgon titka (Forrás: Vreme)
Cikk meghallgatása

A belgrádi Milán király utcában, közvetlenül az elnöki palota épülete mellett, amely szigorúan őrzött terület, már napok óta három rendszámtábla nélküli fehér furgon vesztegel.

Fehér furgonok

Ez a belgrádi Vreme című hetilap internetes kiadásának tűnt fel, ahogyan az is, hogy a járművek már ott voltak a „szombati nagy zúgás” idején is. Vajon valamilyen különleges műveletben vettek részt?



Az autók körülbelül tíz méterre állnak az elnöki palotától, a híres-neves Kobra egység azonban öt nap alatt sem csapott le rájuk.

Képzeljük csak el, hogy egy egyszerű földi halandó kísérletet tenne arra, hogy leálljon az elnöki hivatal előtt, vagyis Aleksandar Vučić munkahelyének bejárata mellett, és még le is szerelné a rendszámtáblát — vajon hány másodperc alatt vinné el a rendőrség?

Éppen ezért különös, hogy nem egy, hanem három fehér furgon is napok óta rendszámtáblák nélkül parkol az elnöki palota mellett.

A Vreme forrásai szerint sem a szerb elnököt védő Kobra egység, sem a belügyminisztérium emberei nem veszik le a rendszámtáblákat még titkos akciók során sem.

Viszont néhány nappal a tüntetés előtt életbe lépett egy módosítás a különleges rendőri egységekkel kapcsolatban, amely lehetővé teszi, hogy az ottani készenléti rendőrség civil gépjárműveket és terepjárókat is használhasson rendőrségi jelzések és rendszámok nélkül.

Tanúk és hullámok

A három fehér furgon ott állt a tömegben annak a baljós zúgásnak az idején is, amely 2025. március 15-én, szombaton 19:11-kor söpört végig a Milán király utcán, a csend pillanataiban.

Akkor is rendszám nélkül álltak ott a járművek, bár az egyik furgonra valaki felragasztott egy „pumpálj” (pumpaj) feliratot.

– A furgonok ott voltak, egymás után a járdán. Mellettük alig maradt hely a gyalogosoknak, mögöttük pedig egy rendőrkordon zárta el az utat az elnöki palota felé

— írta le a helyzetet az egyik tüntető a Vreme számára, miután neki úgy tűnt, mintha a rendőrség fizikai akadályként használta volna a zárt furgonokat.

A Vreme szerkesztőségéhez forduló emberek, akik szombat este furcsa tüneteket tapasztaltak, szintén észrevették a furgonokat és a rajtuk halványan látható feliratokat.

Egy francia áruházlánc és a szerb belügy

A Vreme szerkesztősége minden nap lefotózta a három fehér Peugeot-t, amelyeket március 20-áig, a Vreme cikkének megjelenéséig senki sem mozdított el. A Kobrákat nem zavarták a gazdátlan járművek.

A feliratmaradványok a francia „E.Leclerc” áruházlánc logóját mutatják, amelynek legközelebbi üzlete Szlovéniában található. A járművek valószínűleg használt autók, hiszen a logó eltávolításának nyomai látszanak rajtuk.

A furgonon még látszanak a régi felirat nyomai

A furgonon még látszanak a régi felirat nyomai

A furgonok éppen a szerb elnöki palota előtt vezető gyalogos átjárót zárták le, amely folyamatos megfigyelés alatt áll, ami ezáltal rájuk is kiterjed.

Az elnöki palotát a Kobra egységek mellett a rendőrség is védi, ellentétben a mellette lévő polgármesteri hivatallal, ahol kizárólag a belügyminisztérium (MUP) emberei látják el a védelmi feladatokat.

A MUP eddig nem válaszolt a Vreme kérdéseire, miként lehetséges, hogy rendszám nélküli járművek parkolnak az elnöki palota előtt, illetve hogy ki engedélyezte ezek jelenlétét ezen az érzékeny helyszínen.

Titkos akció?

A Vreme forrásai szerint a belügy soha nem távolítja el a rendszámtáblákat, és ha titkos műveletet hajtanak végre, akkor is közönséges rendszámokkal ellátott autókat használnak.

Azonban a legújabb rendeletmódosítást követően március 12-én a hatóságok lehetővé tették, hogy a készenléti rendőrség bármilyen járművet használhasson, akár rendszámok nélkül is — ez a joghézag szürkezónát teremt.

– Az állam, amely 2020 óta rendeletekkel módosítja a jogrendet, most potenciálisan lehetővé teszi, hogy például a terepjárók rendszámtábla nélkül közlekedjenek

— magyarázta a biztonsági törvények meg nem nevezett szakértője a Vremenek.

Rendszám nélküli járműveket először a 2014-es választási napon láttak, és azóta is gyakran felbukkannak a választási szabálytalanságokat dokumentáló beszámolókban.

Božo Prelević korábbi belügyminiszter azt mondta a Vremenek, hogy ő soha nem látott rendőrségi járművet rendszámtábla nélkül, és ez egyáltalán nem szokás.

Szerinte a belügynek van megjelölt járműflottája, és ha titkos akcióról van szó, akkor is normál rendszámokat használnak.

A volt belügyminiszter szerint ezek inkább magánszemélyek járművei lehetnek, amelyeket adott esetben a hatalom a huligánok szállítására használ. Az állam látja őket az ablak alatt, de nyilvánvalóan nem foglalkozik velük.

A legnagyobb rejtély az, hogy mikor jelent meg a három fehér furgon a Milán király utcában. Az X közösségi oldalon, valamint számos médiatartalomban és fotón látható, hogy a furgonok március 14-én még nem voltak ott.

A magunk részéről azon sem lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy a járművek más célt is szolgáltak, nemcsak az elnöki palota előtti átjáró elállását.



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap