Connect with us

Szerbia

Pásztor távozását követelik a politikából, mert a VMSZ is megszavazta a radikális polgármesterhelyettest

Pásztor Bálint nemcsak azért került célkeresztbe, mert pártjának képviselői igent mondtak Újvidék polgármesterének és polgármesterhelyettesének megválasztására, hanem a Vajdasági Deklaráció miatt is

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Hány is az óra? A történészszakma megcsúfolása, ha egy történész azt kéri, hogy Slobodan Miloševićről utcát nevezzenek el
Hány az óra? A történészszakma megcsúfolása, amikor egy történész - történetesen Đurađ Jakšić - kezdeményezi, hogy Slobodan Miloševićről utcát nevezzenek el (Forrás: Screenshot)
Cikk meghallgatása

A VMSZ nem kifogásolta annak a szerb radikális politikusnak a polgármesterhelyettessé választását Újvidéken, aki szerint az egyetemisták “ökrök”, Slobodan Miloševićről pedig utcát kellene elnevezni a városban. A Vajdasági Magyar Szövetség mindettől függetlenül szó nélkül megszavazta Đurađ Jakšićnak, a Šešelj-féle Szerb Radikális Párt magas rangú tisztségviselőjének megválasztását Újvidék alpolgármesterévé.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői vita és sokszor felszólalás nélkül megszavaznak mindent, amit koalíciós partnerük csak elképzel, így tulajdonképpen azon sem lepődtünk meg, hogy a VMSZ tagjai a képviselő-testületben a polgármesterválasztás kapcsán is csak bólogattak.

A VMSZ egyébként más településeken is szó nélkül ellene szavaz olyan döntéseknek, amelyek a polgárok egyértelmű érdekeit szolgálnák. Így nem hagyta jóvá az ellenzék javaslatát, hogy Szabadkán szakmai bizottságot hozzanak létre a Belgrád-Budapest vasútvonalon történt építkezések és felhúzott építmények vizsgálatára.

Mindezt az újvidéki tragédiát követően kérte az ellenzék, hiszen Szabadkán több felül- és aluljáró is épült, amelyek minőségét még maga az építésügyi minisztérium is kifogásolta.

Miután Újvidék polgármesterét zárt ajtók mögött, az ellenzék jelenléte nélkül, rendőri védelem alatt megválasztotta a hatalom, többen élesen bírálták a Vajdasági Magyar Szövetséget.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) – Vajdaságiak pártszövetség például úgy értékelte, hogy “Pásztor Bálint és pártja teljes mértékben eltávolodott nemcsak a vajdasági magyaroktól, hanem Vajdaság összes polgárától is”.

Emlékszünk-e arra, ki az a Šešelj?

Az ellenzékből politizáló pártok szerint a mindent és bármit támogató VMSZ esetében ez azért különösen problémás, mert a Szerb Radikális Pártot az a Vojislav Šešelj vezeti, aki a kilencvenes években “nyíltan ellenséges volt a kisebbségi közösségekkel szemben”.

A radikális vezető a kilencvenes évek elején számos fenyegető kijelentést tett a vajdasági magyar kisebbséggel szemben is. Egyik hírhedt megjegyzése szerint, amikor majd deportálják a vajdasági kisebbségieket, megmutatják, hogy milyen emberségesen bánnak velük:

– Szépen kikísérjük őket az állomásig, és kapnak szendvicseket az útra. A magyaroknak fejenként egy szendvics jár, mert az ő anyaországuk közel van

– mondta a szerb csetnikvajda, aki akkortájt Aleksandar Vučić közvetlen főnöke volt.

Háborúellenes tüntetés Bácskossuthfalván,

Háborúellenes tüntetés Bácskossuthfalván, más településeken is tüntettek a magyarok a Slobodan Milošević által kiprovokált háború ellen, például Zentán, Adán, Óbecsén és Oromhegyesen (Forrás: VMMI Adattár)

A magyar közösség – élén az akkori VMSZ-szel – képes volt a nyomásokkal szemben fellépni, és Vajdaság más polgári és demokratikus erőivel együtt megakadályozta a magyar közösség eltűnését a térségből, fogalmaznak a mostani ellenzékiek, akik szerint minderre “köpött” most Pásztor Bálint azzal, hogy pártja megszavazta a radikális polgármester-helyettes megválasztását Újvidéken.

– A mostani VMSZ és Šešelj radikálisainak politikája oda vezetett, hogy a vajdasági magyarság lélekszáma 400 ezerről 186 ezerre csökkent

– emlékeztetnek az ellenzékiek.

Pásztor vonuljon ki a politikából!

A két említett párt „Vučić inasának” nevezi Pásztor Bálintot, és azt követeli, hogy kérjen bocsánatot a vajdasági polgároktól, és vonuljon ki a politikából, mert tevékenységével a tartomány érdekei ellen dolgozik.

Azt a fajta szolgalelkűség, amit Pásztor a szerb elnök iránt tanúsít, valamint a bűnöző Vojislav Šešeljjel kötött szövetség, szavaik szerint olyan szégyen, amit nem lehet lemosni.

Pásztor Bálint nemcsak azért került célkeresztbe, mert pártjának képviselői igent mondtak Újvidék polgármesterének és alpolgármesterének megválasztására, hanem a vajdasági deklaráció, kiáltvány miatt is.

Sebők Róbert, a Szabadság és Igazságosság Párt tartományi frakcióvezetője szerint Pásztor “már az elítélt háborús bűnös, Vojislav Šešelj pártjával megkötött választások előtti koalícióval előre támogatást nyújtott minden olyan ártalmas deklarációnak, ami ezeknek a Vajdasággal kapcsolatos eszméjén alapul”.

Az ellenzéki politikus megfogalmazása szerint „ezt a tényt a VMSZ megerősítette az újvidéki képviselő-testület vitatott ülésén is”, amelyen pártja megszavazta Đurađ Jakšić „kiemelkedő” radikális politikus alpolgármesteri megbízatását.

Sebők azt is sérelmezi, hogy Pásztor egyetemi tanár létére nem reagált akkor sem, amikor Ana Brnabić és Stevan Bakić, Szabadka polgármestere a professzorokat sértegette.

Az elmúlt tizenkét évben egyébként hetvenezerrel csökkent a Vajdaságban élő magyarok száma. Sebők Róbert szerint “arról az időszakról van szó, amely alatt az említett politikusok, a radikálisok és az átvedlett radikálisok (haladók) szövetségeseként” Pásztor azt állította, hogy “a magyar közösség érdekeit szolgálja”.

A párt tartományi frakcióvezetője szerint Pásztornak ezért “nincs legitim joga arra, hogy a vajdasági magyar nemzeti közösség védelmezőjeként nyilvánuljon meg”.

Kicsoda Mićin és Jakšić, polgármesterhelyettes?

Žarko Mićin, Újvidék most megválasztott polgármestere 1982-ben született Újvidéken. Itt szerzett jogi diplomát. Mićin a Szerb Haladó Párt színeiben volt már az Újvidéki Városfejlesztési Intézet ügyvezető igazgatója, a Spens sport- és üzletközpont igazgatója, valamint a Városrendezési Vállalat ügyvezető igazgatója.

Miloš Vučević polgármestersége idején a polgármesteri kabinet vezetője volt. Mićin azon politikusok közé tartozik, akiket Miloš Vučević magával vitt Belgrádba, miután védelmi miniszter lett.

Vagyonbevallása szerint 2013-ban egy kétszobás lakás 50 százalékos tulajdonjogával és egy autóval rendelkezett. Tíz évvel később egy félszobás és egy kétszobás lakás, két szántóföld, egy garázs és egy tárolóhelyiség van a nevén, valamint kizárólagos tulajdonosa két másik garázsnak. Hazai és külföldi bankokban, illetve pénzügyi szervezetekben rendelkezik betétekkel.

Jól tojtak a tyúkok, nem éppen vegán konyha Újvidéken

Jól tojtak a tyúkok, az ellenzéki tanácsnokokat nem engedték be a rendőrök az ülésterembe, a tüntetők ezért tojással és joghurttal dobáltak meg őket, majd lisztet szórtak rájuk a polgármesterválasztáskor (Forrás: X platform)

Egy 2020-as kutatás szerint Mićin négy év alatt több mint 5,8 millió dinárjába “került az államnak”, ami 50 ezer eurónak felel meg, de azt nem tudjuk megítélni, hogy ez sok vagy kevés, mert nem tudjuk, hogy ez a szám pontosan mire vonatkozik.

Đurađ Jakšić alpolgármester a horvátországi Drnišben született, de az általános iskolát és az egyetemet is már Újvidéken fejezte be. Történész végzettséggel rendelkezik, a Műemlékvédelmi Intézet munkatársa volt 2005 és 2016 között. Négy gyermeke van.

Mint arról már írtunk, Jakšić azzal a 2012-es kezdeményezésével írta be a nevét a történelembe, hogy nevezzenek el utcát Slobodan Milošević volt szerb és jugoszláv diktátorról, a volt Jugoszlávia területén dúlt öldöklés egyik főbűnöséről.

Jakšić egyébként a tüntető egyetemistákat az elmúlt időszakban „ökröknek” nevezte.

Az újvidéki radikálisok első embere, aki nem mellesleg korábban arról beszélt, hogy Újvidéken a „végrehajtói és építkezési maffia uralkodik, amióta Miloš Vučevićet kinevezték polgármesternek“.

Az akkori hatalmat több mint tíz évvel ezelőtt “korrumpáltnak és rablónak” nevezte. 2012-ben, amikor a haladóknak sikerült átvenniük az irányítást az országban, azt mondta, hogy a radikálisok semmilyen körülmények között nem működnek együtt a Szerb Haladó Párttal, még a legvadabb álmaikban sem. Ilyet hallottunk már másoktól is, az idők azonban változnak.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7