Bosznia
Dodik tüntetéssel, gázcsap elzárással és amerikai díszvendéggel hangolt a mai ítélethirdetésre
Az RTRS a délután négyre összetrombitált, Dodikot éltető tüntetéssel egyidőben adta hírül, hogy a nyilvános Flights Radar weboldalon is órák óta követhetően köröz Banja Luka felett egy brit felségjelzésű felderítő repülőgép
Milorad Dodik az ellene folyó per lezárása előtt egy nappal, a tőle megszokott bel- és külpolitikai nyomásgyakorlás mellett, egy kisebb parádéval felérő tömegdemonstrációt szervezett a boszniai szerbek politikai és gazdasági központjának számító Banja Lukába.
A legfőbb boszniai szerb, bevárva a Trump-adminisztráció megalakulását és a mára beharangozott ítélethirdetést, elérkezettnek látta az időt, hogy külföldi és hazai szövetségeseivel karöltve kíséreljen meg befolyással lenni az ellene tavaly november óta fokozódó nyomásgyakorlásra.
Dodik rendszere repedezik
A tegnapi napon ismét komoly fordulatszámot ért el a bosznia-hercegovinai belpolitika. A boszniai Szerb Köztársaság elnöki tisztségét betöltő Milorad Dodikkal szemben még a Biden-adminisztráció alatt megkezdett nyomásgyakorlás újabb szakaszához érkezett azzal, hogy a legfőbb boszniai szerb ellen, a még 2023 augusztusában indult büntetőeljárás keretében ma kihirdetésre kerül az elsőfokú ítélet.
A BALK-on korábban részletesen beszámoltunk az eljárás körülményeiről, amelyben Dodikkal és a szerb entitás hivatalos lapját kiadó Miloš Lukićtyal szemben a boszniai alkotmány egyes rendelkezéseinek szándékos megszegése a vád.
Dodik és állítólagos tettestársa ugyanis a vád szerint veszélyeztette Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjét azzal, hogy 2023 augusztusában az OHR-t vezető Valentin Inzko által a boszniai büntetőtörvénykönyvbe – a népirtás tagadása kapcsán – iktatni tervezett jogszabály-módosítást nem írták alá, illetve nem tették azt közzé a szerb entitás lapjában.
A tisztánlátás végett fontos kiemelni, hogy az elsőfokú döntés ellen a boszniai szerb nép Miléje 15 napon belül fellebbezéssel élhet, így az ma még nem lesz jogerős. Dodik maga jelezte a korábbi napokban tett nyilatkozataiban, hogy nem megy el a tárgyalásra.
Bár a mostani események középpontjában változatlanul maga Dodik áll, a belpolitikai adok-kapok során tegnap reggel a Dodik pártjának számító Független Szociáldemokraták Szövetsége (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) által a boszniai kormányba delegált miniszterek elleni bizalmatlansági szavazással rajtolt a boszniai parlament alsóháza.
A Srđan Amidžić pénzügyminiszter és a Staša Košarac külkereskedelmi miniszter elleni szavazást a képviselők elsöprő többsége támogatta, így az indítvány a felsőház elé kerül a közeljövőben.

Ekkora tömeget sikerült „összeutaztatni” Banja Lukába, ez sem két fillérbe került (Forrás: X platform)
Ott ugyan Dodiknak lejt a pálya, tekintettel arra, hogy az etnikai kvótákkal terhelt boszniai törvényalkotásban elég, ha az SNSD képviselői nem jelennek meg a szavazáson, mert távollétükkel már megszűnik a felsőház döntéshozatali képessége.
Ettől függetlenül az indítvány nagyfokú támogatottsága jól mutatja, hogy Dodik ugyan erős a szerb entitás jelentős részében, azonban komoly erők lépnek ellene szövetségre az országos politikában, ha erre lehetőségük van.
A közelmúltban ugyanígy szavazta meg a boszniai parlament alsóháza Nebojša Radmanović (SNSD) elmozdítását a testület alelnöki posztjáról, ergo az ad hoc szerveződő Dodik elleni szövetség már korábban is bizonyította, hogy a képviselőházban övék a többség.
Buszoztatták a demonstrálókat
Az SNSD komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a párt apraját-nagyját mozgósítani tudja. Pár nappal korábban a mindig jól értesült szarajevói Klix hírportál adott közre egy cikket arról, hogy a trebinjei SNSD alapszervezet elnöke Viber-csoportot szervezett, és a tagokat arra kérte, hogy minél szélesebb körben terjesszék: a dél-boszniai városból szervezetten, buszokkal viszik a demonstrálókat a Dodik által a saját maga melletti kiállás szimbólumaként szervezett tüntetésre.
A megmozdulás kapcsán a boszniai szerb sajtó jelezte, hogy a tegnap délután kezdődött demonstráció ma délutánig tart. A boszniai szerb köztelevízió funkcióját betöltő RTRS csatorna számos felvételt tett közzé a demonstrálókról és a kemény magról, amely a parkokban verte fel a sátrakat.
Az eseménycunami a reggeli parlamenti szavazást követően komoly fordulatot vett Szarajevóban. Az EU-tagállamok nagykövetei Željka Cvijanovićtyal, a boszniai államelnökség szerb tagjával tárgyaltak. Majd kora délutánra Christian Schmidt, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője hirdetett sajtótájékoztatót.

Eltanulta belgrádi barátjától, buszokkal utaztatja a csápolókat a támogató nagygyűlésre
A Dodik által rendre csak „svábnak” titulált főképviselő – aki egyben a Daytoni Egyezmény felett őrködő Peace Implementation Council (PIC) vezetését is ellátja – hétperces beszédében rövid és tömör üzenetet fogalmazott meg a boszniai lakosoknak.
A lényegi üzenet annyiban foglalható össze, hogy a „nemzetközi közösség” nem hagyja, hogy bárki veszélyeztesse Bosznia-Hercegovina területi integritását és szuverenitását.
A PIC-cel való konzultációra hivatkozva Schmidt jelezte, hogy a lakosok megnyugodhatnak, mert a nemzetközi színtéren nincsenek tárgyalások Bosznia-Hercegovina jövőjéről: az ország EU- és NATO-integrációs erőfeszítéseit továbbra is támogatják.
Valamint mindenkit (és nem csak Dodikot) felszólított, hogy tartsa magát távol az állami szervekkel szembeni nyomásgyakorlástól.
Zoki is szót kért
A szomszédos országok vezetői közül a leggyorsabban Zoran Milanović – a BALK-on már csak Zoki – reagált a boszniai eseményekre. A horvát államfő a korábbi években sem volt rest kiállni a boszniai szerbek jogai mellett, és több alkalommal védelmébe vette Dodikot.
Milanović mostani nyilatkozatában a banja lukai eseményeket és a Dodikkal szembeni eljárást egy arra irányuló kísérletnek nevezte, hogy a boszniai szerbek demokratikusan megválasztott vezetőjét a „kolonizátor” (Christian Schmidt) kipenderítse a pozíciójából.
Szerinte, ami most Dodikkal történik, az fog holnap megtörténni a boszniai horvátokkal is. Aki pedig azt gondolja, hogy ez megrémiszti a szerbeket, az téved, és a szerbek bosszút fognak állni.
A „kolonizátor” meghatározására sem kellett sokat várni, mivel Zoki élesen bírálta Christian Schmidt OHR-vezetőt, akit „rég nyugdíjazott német politikusnak” titulált.
Dodik amerikai támogatóval erősített
A tüntetésen tegnap délután felszólaló helyi politikai szereplők közül lényegében senki sem mondott olyat, amit a boszniai belpolitikával foglalkozók eddig ne hallottak volna. A szokásos jelmondatok, mint „Isten óvja a boszniai Szerb Köztársaságot és annak elnökét”, mellett egy új kifejezést is megtanulhattunk: a Trump-kampányból kölcsönzött „Tegyük újra naggyá a boszniai Szerb Köztársaságot” (Make RS Great Again).
A felszólalók között komoly meglepetést keltett Rudolph Giuliani, korábbi New York-i polgármester, aki Trump elnök régi barátjaként mutatkozott be a tömegnek. Giuliani a beszéde elején maga is láthatóan meglepődött, amikor többen a „Rudy” nevet skandálva üdvözölték – utóbbi a republikánus politikai körökben a beceneve.

Valószínűleg Rudy Giuliani sem ingyen blamálta magát
Az amerikai belpolitika 80 éves veteránja maga is ráerősített a Dodik által hangoztatott szlogenre, miszerint az USA új kormányának is az az álláspontja, hogy újra naggyá kell tenni az RS-t.
Büszkén viselte a feliratos sapkát, amelyet Dodiktól kapott, és jelezte, hogy azt New Yorkban is hordani fogja, mert – állítása szerint – banja lukai tartózkodása alatt megállapíthatta, hogy Közép-Európában ma is sokat ér a szabadság és a tisztelet. Ezek pedig azok az értékek, amelyeket szerinte Trump elnök is biztosítani akar mindenki számára.
Ezután Giuliani utalt arra, hogy a first lady egy másik közép-európai országból származik. Szerinte az RS-nek „csodálatos vezetése van”, akikkel a következő négy évben az USA-adminisztrációnak építenie kell a baráti kapcsolatokat.
Majd beszéde zárásakor Giuliani sejtelmesen megjegyezte: „Még vissza fogok térni”, vagyis elképzelhető, hogy a jövőben szerepe lesz a boszniai belpolitikai folyamatok alakításában.
Dodik bevetette a gázfegyvert
A napi belpolitikai nyilatkozatháború lezárásaként az RS vezetői a gázfegyver bevetésétől sem riadtak vissza. Este fél hét körül a Klix.ba weblapon közzétett rövid hír ugyanis nemes egyszerűséggel rögzítette, hogy a bosnyák-horvát Föderáció gázellátásáért felelős SarajevoGas szakemberei nyomáscsökkenést észleltek.
A nekik a gáz továbbadásáért felelős boszniai szerb Gas RS pedig jelezte, hogy „műszaki problémák miatt” csütörtökig nem megy gáz a nagyobbik boszniai entitásba.
Korábban több cikkben taglaltuk a BALK-on, hogy Bosznia-Hercegovina gázhálózata egy betáplálási ponttal rendelkezik Szerbia felől, ahonnan a gázt a boszniai szerb entitás gázszolgáltatója veszi át, majd továbbértékesíti a bosnyák-horvát Föderációban működő SarajevoGas cégnek.
A SarajevoGas és maga a bosnyák-horvát országrész nem rendelkezik gáztározó kapacitással, így a csapok elzárása esetén kizárólag annyi gáz marad, amennyi a csőben van. A téli fűtési szezonban ez a mennyiség nem elégséges több napra.
Az USA-t a britek válthatják
A majd egy hete Szarajevóból távozott Michael Murphy amerikai nagykövet komoly lépéseket tett a Dodik vezette szerb entitás különutas politikájának daytoni mederben tartására, amelyek általában nem tetszettek a szerbeknek.
A mostani nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy az illetékes boszniai rendteremtő szerepe Julian Reilly brit nagykövetre testálódott, aki nyilatkozatában bírálta a Dodik által szervezett megmozdulást, és mindenkit higgadt magatartásra intett.
A britek közben nemcsak a politikai kommunikáció, hanem a felderítő repülések terén is váltani kényszerülhettek az amerikai partnereket. Az RTRS ugyanis a délután négyre tervezett megmozdulás alatt adta hírül, hogy a nyilvános FlightsRadar weboldalon is követhető módon órák óta köröz Banja Luka felett egy brit felségjelzésű repülőgép.

KÉMKEDÉS TÍZEZER LÉPÉSNYI MAGASÁGBÓL: A jelek szerint a britek váltották az amerikaiakat a levegőben
A KSTRL24 jelzésű gép legutóbb idén január 9-én hajtott végre átrepüléseket a boszniai szerbség központja felett. Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy az amerikai légierő nem túlzottan titkolt módon folytathat információszerző repüléseket Bosznia-Hercegovina légterében.
A brit fellépés ezen a téren több mint jelzésértékű, ugyanis arra enged következtetni, hogy az USA légiereje felhagyott ezzel a tevékenységgel a Nyugat-Balkán egyik befagyott konfliktusövezetében, és ezt a szerepet vélhetően a Dodik által mostanában olyannyira gyűlölt britek vehették át tőlük.
