Szerbia
Egyetemisták tüntettek az állami televízió előtt, visszavitték a pénzt Vučićnak
Az egyetemisták továbbra is az objektív tájékoztatást és a tragédiák körüli felelősségvállalást követelik. Hangsúlyozták, hogy a zajos tüntetések folytatódnak, mindaddig, amíg követeléseiket teljesítik, és a közmédia korrekt tájékoztatást nem nyújt tevékenységeikről
Csütörtök este a belgrádi egyetemisták, aktivisták és az emberek egy csoportja tüntetett a szerbiai állami televízió előtt, hogy felhívják a figyelmet a közszolgálati televízió szerintük elfogult és hiányos tudósításaira az egyetemisták megmozdulásairól. A demonstráció célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a közmédiára és reagáljanak Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentéseire, amelyek szerint az egyetemistákat „kívülről és belülről fizetik”.
Szimbolikus üzenet
A tüntetés 19 órakor kezdődött az állami televízió (Radio Televizije Srbije, RTS) épületénél közvetlenül az esti híradó, vagyis a „Dnevnik 2” előtt, amelyet a demonstrálók sípokkal és más zajkeltő eszközökkel próbálták megzavarni, ahogy egy nappal korábban a szerb elnök „nemzeti sajtótájékoztatójával” tették.
Az egyetemisták két üres zsákot is vittek magukkal, amelyekben szimbolikusan visszavitték azt a pénzt, amellyel Vučić szerint a megmozdulásokat külső és belső forrásokból finanszírozzák.
– Ezeket a zsákokat az RTS épülete előtt hagyjuk. Adják át az elnöknek, és mondják meg neki, hogy a diákok nyilvános bocsánatkérést követelnek. Aláírás: Megsértett egyetemisták
– mondta egy diáklány, aki felolvasta a tüntetők közös nyilatkozatát.

A belgrádi egyetemisták új pénzt hoztak forgalomba
A hallgatók tiltakozását több mint 50 szerbiai egyetemi kar blokádja kíséri, amelyeken napok óta nem tartanak órákat. A megmozdulás célja, hogy felhívják a figyelmet a tragikus újvidéki eseményekre és azok következményeire.
A demonstrálók közölték, hogy a hatóságok továbbra sem teljesítették a követeléseiket, annak ellenére, hogy Aleksandar Vučić saját állítása szerint közel kétszáz dokumentumot mutatott be nyolc adatgyűjtőbe rendezve.
Az egyetemisták hangsúlyozták, hogy a blokádok és tüntetések mindaddig folytatódni fognak, amíg követeléseik nem teljesülnek.
Az állami televízió reakciója
Az RTS „Dnevnik 2” híradója ezúttal röviden beszámolt a tüntetésről, azonban a demonstrálók szerint ez nem elégséges ahhoz képest, hogy az elmúlt napokban szinte teljesen figyelmen kívül hagyták az egyetemi blokád terjedéséről szóló híreket.
A diákok szerint szégyenletes, hogy a közszolgálati televízió elhallgatja az országos tiltakozásokat.
A demonstráció során a résztvevők transzparenseket tartottak, amelyeken többek között az volt olvasható, hogy a diákok követelései nem teljesültek, és hogy a történelmet a diákok írják.
A tüntetés békés volt, az RTS dolgozói közül néhányan pedig telefonjaikkal villogva fejezték ki támogatásukat a demonstrálók iránt.
A Takovska utcában – amelyben az 1999-es NATO-támadás által sújtott tévé épülete áll – a forgalmat mindkét irányban lezárták, az épületet biztonsági őrök védték, de egyenruhás rendőrök nem voltak a helyszínen.
A tüntetők később a Belgrádi Egyetem Rektorátusa elé vonultak, majd visszatértek a blokád alatt tartott egyetemekre.
Az egyetemisták továbbra is az objektív tájékoztatást és a tragédiák körüli felelősségvállalást követelik. Hangsúlyozták, hogy a zajos tüntetések folytatódnak, mindaddig, amíg követeléseiket nem teljesítik, és a közmédia korrekt tájékoztatást nem nyújt az eseményekről.

