Connect with us

Szerbia

A szerb kormány & Šešelj is támogatja, hogy Trump veje Belgrádban építkezzen

Ha a törvények mást mondanak, akkor módosítják a törvényeket, ha a városrendezési tervek más megoldásokat tartalmaznak, akkor átírják a terveket, mindezt a beruházó kívánsága és utasítása szerint. Egy szerb építész szerint, ma minden azon múlik, hogy a kormány mekkora nyomást gyakorol a városrendezési intézményekre, ami szerinte törvénytelen és erkölcstelen

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A volt jugoszláv vezérkar és védelmi minisztérium épülete már nem műemlék, így hamarosan megkezdődhet a bontása
A volt jugoszláv vezérkar és védelmi minisztérium épülete már nem műemlék, így hamarosan megkezdődhet a bontása (Fotó: BALK)
Cikk meghallgatása

A szerb kormány megfosztotta kulturális örökségi státuszától az egykori jugoszláv vezérkar és a védelmi minisztérium belgrádi ikerépületét – amelyet a NATO 1999-ben bombázott szét –, amivel megnyílik az út az új amerikai elnök veje, Jared Kushner előtt, hogy megkezdje az építkezést a szerb kormány tőszomszédságában lévő telken, körülbelül száz méterre Gavrilo Princip szobrától. Az erről szóló határozat 2024. november 14-én jelent meg a szerbiai hivatalos közlönyben, és nyolc napon belül lép életbe, vagyis a döntés értelmében az épületek bontása 2024. november 22-én kezdődhet meg.

Közös érdek

Donald Trump veje egy luxusszálloda építését tervezi Belgrád egyik legdrágább telkén. Az építkezésről szóló szerződést 2024 májusában írták alá, a megállapodás részleteit azonban elzárták a nyilvánosság elől.



Az üzlet megkötésével kapcsolatban több szerbiai és nemzetközi szervezet is vizsgálódik, különös tekintettel arra, hogy Kushner ellen pénzügyi visszaélések gyanúja miatt az amerikai szenátus bizottsága is nyomozást indított.

A szerb kormány lépése egyértelműen üzleti érdekeket szolgál, figyelmen kívül hagyva az építészeti örökség megőrzésének fontosságát, illetve a romos épület történelmi jelentőségét.

Az épület kulturális státuszának eltörlése példátlan döntés, amelyet még a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) és a műemlékvédelemmel, vidék- és várostervezéssel foglalkozó páneurópai nonprofit szervezet, az Evropa Nostra is élesen bírált.

Az épület védettségének megszüntetése miatt lemondott tisztségéről Olivera Vučković és Dubravka Đukanović, akik a kulturális örökség védelméért felelős belgrádi és szerbiai szervezetet vezették. Helyükre egyéves átmeneti jelleggel olyan vezetők kerültek, akik készek megtenni, amit várnak tőlük.

A szakma ellenzi a bontást

Az építészeti szakma is határozottan ellenezte a bontást. Nemzetközi szervezetek, köztük az ICOMOS és a DOCOMOMO, valamint számos szerbiai és külföldi intézmény nyilatkozatban tiltakozott az ikerépület romjainak eltávolítása ellen.

A belgrádi Vreme beszámolója szerint Dr. Borislav Stojkov, a tiltakozó szakmai nyilatkozat egyik megfogalmazója rámutatott, hogy a döntést kizárólag politikai és gazdasági érdekek motiválták. Szerinte a szerbiai kormányzat készen áll bármilyen törvény vagy várostervezési szabályzat megváltoztatására, ha az a befektetők érdekeit szolgálja.

Érdekes egybeesés, hogy az építkezés által egy platformra került Donald Trump veje és Vojislav Šešelj csetnikvajda, akit a Hágai Törvényszék jogerősen elítélt embertelen cselekedetek miatt.

Šešelj a Pink Televízió egyik műsorában – amelyben Aleksandar Vučić szerb elnök is igen gyakran megfordul – támogatta a szerb kormány döntését, amely alapján a bontás megkezdődhet. Szerinte ugyanis az épület „nem képvisel semmilyen valódi kulturális értéket”, viszont előnyt jelentene Szerbia számára az amerikai építésű szálloda, mert gazdasági fellendülést hozna, és elősegítené a belgrádi városközpont rendezését.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap