Connect with us

Magyarország

Szerbia mégis bevásárolná magát Paksba, 2026-ban lesz vasút Budapest és Belgrád között

Végül, de nem utolsó sorban a szerb elnök és a magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Horgos-Röszke határátkelőt olyan modern és kulturált átjáróvá alakítják át, amilyen eddig még nem volt Európában

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Jószomszédok
Jószomszédok (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)
Cikk meghallgatása

A szerb elnök nem hozta el Budapestre a miniszterelnökét, pedig az egész kormány itt volt. Miloš Vučevićnek fontos találkoznivalója volt az iráni nagykövettel, délután pedig pártelnöki funkciójából kifolyólag rendet kellett tennie a čačaki helyi szervezetben. A jelenlegi információk alapján nem áll rendelkezésre nyilvános adat arról, hogy Miloš Vučević, szerb miniszterelnök, miért nem vett részt a mai budapesti eseményeken. A szerbiai sajtóban nem találhatóak olyan hírek vagy közlemények, amelyek magyarázatot adnának távollétére, a magyarázat azonban egyszerű: Aleksandar Vučić maga akart tárgyalni Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, nem kellet neki a másodhegedűs.

A Kisfarkast otthon hagyták

Aleksandar Vučić szerb elnök vezetésével magas szintű szerbiai delegáció érkezett Budapestre, hogy részt vegyen a Magyarország és Szerbia között zajló Stratégiai Együttműködési Tanács ülésén. Miloš Vučević miniszterelnök távolléte ugyan találgatásokra adott okot, de egyelőre távolmaradására nincs elfogadható magyarázat, viszont most végképp bebizonyosodott, hogy Vučevićnek túl sok köze nincs a saját munkájához.


A belgrádi kormánypárti média beszámolói szerint a budapesti tanácskozáson Vučić elnök bejelentette, hogy a Belgrádot Budapesttel összekötő gyorsvasút 2026 márciusára várhatóan elkészül, ami jelentős előrelépésként szolgál a régió közlekedési hálózatának fejlesztésében.

Az új gyorsvasút mindössze 2 óra 40 percre rövidíti majd a két főváros közötti utazási időt, ami várhatóan fellendíti a kereskedelmet, a turizmust és az üzleti kapcsolatokat a két ország között.

Két csapat

Két csapat (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)

Az új vasútvonal várhatóan a Belgrád és Budapest közötti városok, például Szabadka és Újvidék számára is gyorsabb elérést biztosít, így előnyös lesz a két ország gazdasági szereplői számára is, a lakosságról nem is beszélve, bár kérdés, hogy ezért most az újvidékiek mennyire lelkesednek.

Szerbia részesedést kér a paksi atomerőműből

Vučić kiemelte, hogy Szerbia elkötelezett az energiaforrások diverzifikálása mellett, és bejelentette, hogy a szerb kormány komolyan fontolóra vette a részvételt a magyarországi Paksi Atomerőműben.

Ennek érdekében Vučić tárgyalásokat folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és Szerbia hajlandó akár teljes árat is fizetni egy 5-10%-os részesedésért az erőműben.

A szerb elnök szerint a közös atomenergia-termelés nagyban hozzájárulna az ország energiabiztonságához, mivel Európa számos országában jelenleg is komoly kihívásokkal szembesül az energiaellátás.

A magyar "kapitány"

A magyar „kapitány” (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)

A paksi együttműködés lehetősége Szerbia számára nemcsak stabilabb energiaellátást biztosítana, hanem hosszú távon csökkenthetné a függőséget más energiaforrásoktól, különösen a fosszilis energiahordozóktól.

Vučić hangsúlyozta, hogy ez a lépés része egy szélesebb körű energiabiztonsági stratégiának, amely Magyarország és más régiós partnerek segítségével kívánja garantálni Szerbia energiaellátását.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy Magyarország pozitívan bírálja el a kérelmet, amire szavai szerint ígéretet is kapott, hiszen mindkét ország számára előnyös lenne a közös nukleáris energiahasznosítás.

Közös gáztárolás és a Pán-európai Energia Tőzsde

A tárgyalások során szó esett a régiós gázellátás diverzifikálásáról is. Szerbia az elmúlt időszakban egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít a gázellátás biztosításának és bővítésének, és ennek érdekében Vučić és Orbán megállapodtak a Magyarországon található gáztárolók szerb részről történő részleges használatáról.

Vučić elnök elmondta, hogy Szerbia továbbra is bérelni kíván tárolókapacitásokat Magyarországon, hogy megelőzze az esetleges gázellátási hiányokat, különösen a téli időszakban.

Vučić kijelentette, hogy a Magyarország és Szerbia közötti olajvezeték megépítéséről is tárgyaltak, és miután a projekt elkészült, most dolgoznak a megvalósíthatósági tanulmányon, amelyet december 10-ig fejeznek be. Egyúttal azt is elárulta, hogy elosztották a költségeket, ebből 150 millió euró körül lesz a szerbek részesedése.

Hét dokumentumot írtak alá

Hét dokumentumot írtak alá (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)

Vučić elnök bejelentette, hogy hamarosan megalakul a régiós közös energiabörze, amelyben Magyarország, Szlovénia és Szerbia is részt vesz. Ez az új tőzsde várhatóan lehetővé teszi az országok közötti szabad energiakereskedelmet, amely hatékonyabb energiapiacot teremt, és hozzájárul az árstabilitáshoz a régióban.

Az elnök kiemelte, hogy ez az energiabörze lehetőséget biztosít a szerb gazdasági szereplők számára az energiafelhasználás optimalizálására és az árak stabilizálására, ami különösen fontos a jelenlegi nemzetközi energiaválság idején.

Biztonsági és katonai együttműködés

Vučić a katonai együttműködés és a biztonságpolitikai kérdések fontosságát is hangsúlyozta. Elmondta, hogy a két ország közötti szoros katonai együttműködés különösen fontos a jelenlegi világpolitikai helyzetben, amely számos kihívást tartogat a régió számára.

Szerbia és Magyarország már korábban is együttműködött különböző katonai gyakorlatokon és technikai programokon, és Vučić reményét fejezte ki, hogy a közös katonai tevékenységek a jövőben tovább bővülnek.

A szerb elnök rámutatott, hogy a szorosabb katonai és védelmi kapcsolatok mindkét ország biztonságát szolgálják, és egyértelműen kifejezték aggodalmukat a világban zajló folyamatokkal kapcsolatban. Szerbia számára különösen fontos, hogy Magyarország támogatását élvezze a nemzetközi szervezetekben és a globális intézményekben.

Vučić úgy fogalmazott, hogy a közös katonai gyakorlatok és a technikai együttműködés nemcsak a két ország kapcsolatainak erősítésére, hanem a régió biztonságának növelésére is irányulnak.

Összenéztek

Összenéztek (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)

Szerb befektetések Magyarországon

Vučić a két ország gazdasági kapcsolatait is kiemelte, külön hangsúlyt fektetve a magyarországi szerb befektetések fontosságára.

Az elnök elmondta, hogy egyre több szerb vállalkozás érdeklődik a magyar piac iránt, mivel Magyarország hozzáférést biztosít az Európai Unióhoz, amely vonzóvá teszi az országot a szerb befektetők számára.

Az együttműködés nemcsak a gazdasági növekedés előmozdítására, hanem a két ország közötti gazdasági szinergiák kihasználására is irányul.

A két ország kapcsolatai az elmúlt években jelentős fejlődésen mentek keresztül, amit Vučić történelmi csúcspontnak nevezett.

Az elnök kiemelte, hogy Magyarország és Szerbia ma már kölcsönös bizalmon alapuló stratégiai partnerek, és ez a partnerség a gazdasági kapcsolatokon túlmutat, kiterjed a politikai, katonai és infrastrukturális együttműködés területére is.

A szerbek ugyanúgy gazdagodjanak, mint a magyarok!

A magyar miniszterelnök a magyar-szerb sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a „mai napon két ambiciózus nemzet találkozott”, bár ő csak a magyarok nevében beszélt, de ahogy a szerbeket elnézi, ott is van épp elég ambíció.

Hozzátette, hogy a szerbek és a magyarok még sok mindent akarnak a világtól, és sok igazságtalanságot szeretnének kijavítani, hiányzó egyensúlyokat kell megteremteni és történelmi lehetőségeket kell bepótolni, ezért nem szabad belenyugodni abba a sorsba, amit a XX. század adott a két népnek.

Orbán úgy fogalmazott, hogy „egy jó szomszéd felértékeli az ember saját telkének az értékét”, így egy sikeres Szerbia erősebbé teszi Magyarországot is, ezért Magyarországnak az az érdeke, hogy a szerbek ugyanúgy elégedettek és sikeresek legyenek, és gazdagodjanak, mint a magyarok.

Orbán úgy fogalmazott, hogy az amerikai elnökválasztással a világban „új realitás” jött létre, miközben Európában megjelent a patrióták és szuverenisták képviselőcsoportja, ezáltal ideát is új helyzet állt elő, és sikerre törnek az eddig elnyomott erők.

A magyar miniszterelnök szerint ehhez az új realitáshoz mindenkinek igazodnia kell, és ezért a szerb elnökkel folytatott találkozó valóban kihívásokkal volt teli, mert tisztában kell lenni azzal, hogy a szerbek és a magyarok miként reagálnak ezekre a realitásokra.

Első sor

Első sor (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)

Orbán szerint erre a szerb-magyar együttműködés elmélyítése a válasz, és olyan területekre is ki akarják szélesíteni az együttműködést, amelyek eddig nem voltak a fókuszban, és ha ebben az új realitásban a biztonság felértékelődik, s ha Európában az energia kérdése erősödik, akkor a magyaroknak és a szerbeknek ezekben a kérdésekben kell együttműködniük.

A magyar miniszterelnök megjegyezte, hogy ha Európa a blokkosodásra protekcionizmussal válaszol, akkor növelni kell a kodektivitást, és még inkább fokozni kell az összekapcsolódást. Orbán szerint ezért folytak a magyar-szerb tárgyalások a szorosabb együttműködésről, főleg miután Magyarország energiaellátása egyre inkább Szerbia irányából biztosított.

Orbán hozzátette, hogy Magyarország számára nincs fontosabb ország Szerbiánál, vagyis Szerbia kulcsország Magyarország számára, ezért döntöttek új projektekről a kőolaj- és gázellátás terén. A magyar miniszterelnök szintén elmondta – amit az őt követő szerb elnök is kifejtett -, hogy 2026 elejéig befejeződik a Belgrád-Budapest gyorsvasút kiépítése.

Végül, de nem utolsó sorban a szerb elnök és a magyar miniszterelnök külön-külön is beszélt arról, hogy a Horgos-Röszke határátkelőt olyan modern és kulturált átjáróvá alakítják át, amilyen eddig még nem volt Európában. De talán csak nem kínai pénzből készül?





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap