Connect with us

Szerbia

A belügyminisztérium és a BIA segítette a legfőbb szerb drogbárót, de ki az az Oskar?

Szerbiában a kormányzat politikai szolgálólányává alacsonyította az igazságszolgáltatást, az utóbbi időben egyre gyakoribbak azok az esetek, amelyekben különféle erőszakcselekményeket elkövető személyek ússzák meg a felelősségre vonást, vagy pártutasításra sikálják el a bűncselekményekbe hajló események vizsgálatát

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A KRIK ezzel a képpel indította legújabb leleplező cikkét, amely szerint a szerbiai hatalom legfelsőbb köreihez vezetnek a szálak a szervezett bűnözés támogatását illetően. Ezzel kapcsolatban megjelenik egy titokzatos Oskar nevet viselő személy is, aki felülről támogatta a korábban aktuális drogbárót. A KRIK állításait alátámasztják a korábbi szivárogtatások és fejlemények
A KRIK ezzel a képpel indította legújabb leleplező cikkét, amely szerint a szerbiai hatalom legfelsőbb köreihez vezetnek a szálak a szervezett bűnözés támogatását illetően. Ezzel kapcsolatban megjelenik egy titokzatos Oskar nevet viselő személy is, a KRIK állításait alátámasztják a korábbi szivárogtatások (Forrás: KRIK)
Cikk meghallgatása

A szerb rendőrség azonosította az állam két befolyásos képviselőjét, Nebojša Stefanović volt rendőrminisztert és Marko Parezanović magasbeosztású titkosszolgálati vezetőt, akik segítették Darko Šarić drogbárót, de a szervezett bűnözésért felelős ügyész nem indított eljárást ellenük – derül ki a Šarić-ügyből származó egyik rendőrségi dokumentumból, amely két évig egy fiók mélyén szundikált. Ezt a KRIK szerbiai oknyomozó hírportál írja, a dokumentum legkritikusabb részét is bemutatva. A nyomozás szerint Stefanović két rendőrtársát rendelte Sarić mellé, hogy segítsék a klánt, de személyesen is eljuttatott bizalmas információkat a csoporthoz. A bűnözők Parezanovićon keresztül jutottak el egy Oskar nevű befolyásos vezetőhöz, akit sokan a szerb elnökkel azonosítanak, de erre csak utalások történnek az általunk ismert szerbiai sajtóban, konkrétan (egyelőre) senki sem írja le. Stefanovićon és Parezanovićon kívül Sarićnak egy erős ember segített, akit a bűnözők Nikola P-nek, alias Dollárnak hívtak, és akit sem a rendőrség, sem az ügyészség nem azonosított be. A néven nevezett személyek sorra tagadnak.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Alcímek

A Sky telefonok titkai

A KRIK szerint az említett személyek érintettségére azt követően derült fény, hogy a francia rendőrség megfejtette a Sky telefonok titkos kódját, és a Szerbiára vonatkozó eddig lefejtett adatok (egy részét!) megküldte a szerbiai nyomozóhatóságoknak. Az üggyel foglalkozó más portálok megjegyzik, hogy az adatok átadásának lehetnek politikai összefüggései is annak mértékében, hogy a párizsi vezetés mekkora nyomást akar gyakorolni a belgrádi hatalmi elitre, vagyis francia részről ez lehet zsarolási potenciál.

Edo = Nebojša Stefanović, Marcus = Marko Parezanović

Edo = Nebojša Stefanović, Marcus = Marko Parezanović – ezt tartalmazza a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséghez intézett bűnügyi feljelentés

A belgrádi oknyomozó portál szerint a szerbiai rendőrség a francia kollégáktól kapott adatok alapján két személyt azonosított be, akik az Edo és Markus álnevek mögé bújtak: az egyik Nebojša Stefanović volt belügyminiszter, a másik pedig Marko Parezanović, a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA egyik volt vezetője. Ez pedig abból a bűnügyi feljelentésből derül ki, amelyet a rendőrség 2022. április 15-én nyújtott be a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséghez, az ügyészség azonban a füle botját sem mozdította. A rendőrség ugyanakkor nem azonosította be a Nikola P. és az Oskar álnevet használó személyeket, ezzel kapcsolatban egyelőre csak találgatások léteznek.

Az ügyészség a Darko Šarić szerbiai drogbáró és társai ellen folyó eljárás során olyannyira nem vette figyelembe a Stefanović és a Parezanović elleni feljelentést, hogy a nevüket sem említi meg a vádiratban.

A feljelentést azonban érdemes komolyan venni, mert hogy Dijana Hrkalović volt belügyi államtitkár – akit a BALK-on korábban az „alvilág múzsájaként” is emlegettünk – egy 2022. júniusi interjúban beszélt arról, hogy Nebojša Stefanović a Sky alkalmazáson Edo álnéven kommunikált és üzletelt a bűnözőkkel. Hrkalović akkor azt a kérdést intézte az ügyészséghez, hogy „önök, uraim, véletlenül nem kaptak-e valamilyen anyagot a Sky-ról, és hogy abban vajon szerepel-e egy Edo néven emlegetett magas rangú bűnöző”.

A most nyilvánosságra került dokumentummal kapcsolatban Stefanović nem válaszolt a KRIK megkeresésére, Parezanović pedig közölte, hogy soha nem rendelkezett Sky telefonnal, és hogy nem tartott fenn kapcsolatot a Šarić-féle csoporttal, a saját tevékenységéről pedig rendszeresen értesítette Bratislav Gašićot, aki akkor a BIA vezetője volt, jelenleg még belügyminiszterként funkcionál, és Vučić elnök szűkebb köréhez tartozik.

A bűnöző testvérpár, Duško és Darko Šarić levelezéséből az is kiderül, hogy Duško elégedett volt a mellé kirendelt két rendőr tevékenységével, az egyiket Atosnak (Danilo Dača Stojanović), a másikat pedig Portosnak (Milutin Mika Radovanović) nevezték. A két említett rendőr ellen – láss csodát! – 2022-ben vádat emeltek, mert hivatali felhatalmazásukkal visszaélve szolgálatokat tettek a Šarić-féle bandának.

Darko Šarić a legfelsőbb körökbe van/volt bekötve

Darko Šarić a legfelsőbb körökbe van/volt bekötve (Forrás: KRIK)

A bűnözői csoport olyannyira elégedett volt Stojanović és Radovanović tevékenységével, hogy legalább 50 ezer euró „jutalomban” részesítette őket, és ez csak a juttatások egyik része volt, a rendőröket drága ruházati cikkekkel is ellátták, de állítólag Nebojša Stefanovićnak is jutott az ajándékokból.

A BIA egyik vezetőjeként tevékenykedő Parezanović korábban könyvet írt az államra leselkedő veszélyekről, amihez az „orosz mintát” használta, eszerint az állam fő ellenségeinek az újságírókat és a civil szektor tagjait tekintette, a tüntetéseket pedig „színes forradalomnak” nevezte, és külföldi erőket látott mögöttük.

Ugyanebben a könyvben kiemelte azt a fenyegetést is, amelyet a szervezett bűnözés jelent az államra, ezért szerinte meg kell akadályozni, hogy a bűnözők részleges vagy teljes ellenőrzése alá vonják az államot, mert az katasztrófához vezet. A KRIK itt megjegyzi, hogy Parezanović nem tartotta be a saját könyvében leírtakat, vagyis más volt az elmélet, és megint más a gyakorlat.

A Šarić-féle csoport a rendőri/kormányzati segítséget leginkább arra használta, hogy nyomást gyakoroljon a Fellebbviteli Bíróság elnökére, Duško Milenkovićra, és hogy közvetítőként működjön a klán és a titokzatos Oskar közötti kommunikációban.

A Šarić melletti lobbizásban segédkezett egy olyan személy is, akit a klán tagjai az amerikai valuta után Dollár néven emlegettek, a ‘$’ jellel illettek, de ‘Nikola P’ néven is utaltak rá, ő szintén lobbizott Oszkárnál a szerb drogbáró érdekében.

Oszkár, a mindenható úr

A Sky-üzenetekben Oszkár, illetve Oskar, aki mindenről dönt, magas állami beosztással rendelkezik, és a belügyminiszter fölé pozícionálta magát, de a bűnözők közötti üzenetváltásban soha sem nevezik néven.

Oskart nem lehet könnyen elérni, és csak a megbízható emberek találkozhatnak vele élőben – mint Marko Parezanović és Nikola P. Oskar ráadásul mindenki felett áll, és képes kibékíteni a veszekedő hatalmasságokat – mint Nikola Selaković hajdani igazságügyi miniszter és Nikola P., akinek a személye félig-meddig homályba vész. Selaković szintén a szerb elnök szűkebb köréhez tartozik.

Név szerint sehol sem kerül leírásra, hogy kit kel tisztelni Oszkárban és Nikola P.-ben, alias Dollár (Dolar), de szinte egyértelmű, hogy az utóbbi esetében Nikola Petrovićtyról van szó, aki a szerb elnök komája.

A bíróságra gyakorolt nyomásra több jel is utal, külön érdekesség, hogy a Šarić elleni vádiratból kimaradtak olyan részletek, mint a kábítószerkereskedelem, és egy Ecuadorban végrehajtott gyilkosság, amely Šarić nevéhez (is) fűződik.

Milan Milovac, alias Cigla (Tégla) azért távozott biológiai szavatosságának lejárata előtt az árnyékvilágból, mert nem volt hajlandó megosztani az ecuadori kapcsolataira vonatkozó információkat a szerbiai és horvátországi bűnözőtársakkal, ezért azok úgy döntöttek, hogy elteszik láb alól.

Az érintettek tagadnak

Szerbiában a kormányzat politikai szolgálólányává alacsonyította az igazságszolgáltatást, az utóbbi időben egyre gyakoribbak azok az esetek, amelyekben különféle erőszakcselekményeket elkövető személyek ússzák meg a felelősségre vonást, vagy pártutasításra sikálják el a bűncselekményekbe hajló események vizsgálatát.

A választási csalásokról most nem szeretnénk beszélni, pedig már most folynak az előkészületek a következő választások szétlopására, de ez egy külön téma.

Most csak azt említsük meg, hogy a kormányzathoz közelálló személyek érinthetetlenek, például semmiféle fejlemény nincs a banjskai lövöldözés ügyében, a támadás végrehajtó csoport vezetője, Milan Radoičić ugyan lemondott a Szerb Listában betöltött alelnöki tisztségéről, de továbbra is szabadon flangál, és ugyan ez a helyzet Nikola Petrović esetében is, aki nemrég ittasan és kokain hatása alatt egy méregdrága McLarennel okozott balesetet.

Az ügyet azóta már elsikálták, miközben egy kiszivárogtató rendőrnő ellen vádat emeltek, bár első fokon szabadon engedték, viszont Nikola P. ellen nem indult eljárás, nem nehéz kitalálni, hogy miért, de ez már egy másik történet.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7