Szerbia
Észtországban kirúgtak egy szerb edzőt, mert gratulált Putyinnak a születésnapjára

Az észtek menesztettek egy szerb futsalezdőt, miután szimpátiát táplált az orosz elnök iránt, sőt ennél többet is tett: a közösségi médiában – nevezetesen a Facebookon – gratulált Vlagyimir Putyinnak a születésnapja alkalmából. Erről a belgrádi kormánypárti Novosti és a moszkvai RIA Novosztyi közös erővel számolt be. Vlagyimir Putyin orosz elnök október 7-én töltötte be 71. életévét.
A névrokon születésnapja

Az orosz Novosztyi hírét átvevő szerb Novosti azt írja, hogy a történet, amelyben Vladimir Jovanović találta magát, sajnálatos módon nem végződött jól, legalábbis egyelőre.
A “legalábbis egyelőre” nincs benne az eredeti, vagyis az orosz hírben, de ezt most nem értelmeznénk, a lényeg az, hogy Jovanović a viimsi Smsraha futsalcsapatának edzője volt, és a közösségi médiában gratulált a “névrokonának”, a legnagyobb Lacinak!
Andrej Golovin, a háromszoros észt futsalbajnok csapat főnöke az esettel kapcsolatban kijelentette, hogy azért szüntették meg az együttműködésüket a a szerb edzővel, mert az “nem megfelelő viselkedést tanúsított a közösségi médiában”.
– Élj sokáig, névrokon! A szerbek és az oroszok örökkké testvérek maradnak!
– gratulált a szerb tréner Putyinnak, aki október 7-én töltötte be 71. életévét.
Golovin szerint nem engedhetik meg magunknak, hogy a vezetőedző így viselkedjen az ukrajnai háború idején.
A klubfőnök ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szerb szakember elvesztése az új szezon kezdete előtt nagyon hátrányos a csapat számára.
– Tudjuk, hogy a szerbek békésebbek keleti szomszédunkhoz képest, és Jovanović nem gondolta, hogy gratulációja ilyen éles reakciót érdemelne
– jelentette még ki a klubfőnök, aki szerint a szerb tréner ugyan felkészítette a csapatot az előttük álló szezonra, de most új szakember után kell nézniük.

A kisebbik Laci, vagyis a kirúgott edző (Forrás: Facebook, Smsraha)
A kisebbik Laci
Vladimir Jovanović tavaly decemberben vette át az FC Smsraha csapatának vezetőedzői posztját, amikor tizennyolc hónapos szerződést írt alá.
A kisebbik Laci elmondta, hogy megérti a klub döntését. Hozzátette azonban, hogy a Facebook-bejegyzésnek nem volt politikai háttere.
– Mindenkit tisztelek, de a világon nincs az az ember, aki megmondhatná nekem, hogy mit gondoljak. Ezt szólásszabadságnak hívják, ez a demokrácia. Sajnálom, hogy ilyen keserű tapasztalatom volt ebben a témában
Kapcsolódó cikk
Putyin és a szerb néplélek – ilyen egy (majdnem) hű szövetséges
– jelentette ki a szerb származású edző, aki egyúttal felfedte azt is, hogy ő személy szerint miként értelmezi a demokráciát.
Kiderült azonban, hogy az észteknek kicsit más véleményük van a szóban forgó kérdésről, mint neki, főleg ha azt látják, hogy valaki az ő nagy mumusukkal szimpatizál.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát