Koszovó
ELBESZÉLNEK EGYMÁS MELLETT: Chollet a Twitteren követelte a rendszámtáblákra vonatkozó koszovói intézkedések elhalasztását
Derek Chollet amerikai helyettes államtitkár a Twitteren közölte, hogy telefonon beszélt a koszovói albán miniszterelnökkel, és hogy kultiválta vele az amerikai-koszovói barátságot. Néhány órával korábban Albin Kurti tett közzé egy bejegyzést ezzel kapcsolatban, diplomáciai közhelyek mögé rejtve a lényeget.
Derek Chollet, akit a magyar sajtó külügyi tanácsadóként is emleget, megerősítette, hogy telefonon beszélt Kurtival. A csevegésre azt követően került sor, hogy az Európai Unió Brüsszelbe szólította a koszovói miniszterelnököt és a szerb államfőt, aki a koszovói szerbek ihletett képviselője, és úgy általában a szerb nép “legnagyobb védelmezője”, vagy legalábbis annak képzeli magát.
Az amerikai helyettes államtitkár valószínűleg nem örült Kurti bejegyzésének, mert félretette a bájolgást, és sutba vágta a diplomáciai közhelyszótárt, vagyis köntörfalazás nélkül ismertette az amerikai álláspontot.
– Beszéltem a koszovói miniszterelnökkel, hogy a további eszkaláció elkerülése érdekében: halasszák el a rendszámtáblákkal kapcsolatos büntetéseket (a koszovói szerbekkel szemben), és tartsák nyitva az ajtót a koszovói szerbek visszatérése előtt a koszovói intézményrendszerbe
– írta a Twitteren az amerikai államtitkár, ami után eléggé nyilvánvaló az amerikai álláspont, de ha esetleg Pristinában ennyiből nem értettek volna, Chollet felállított egy diplomáciai képletet is, amely szerint Kurtinak – mivel, hogy vele folyt a telefonos eszmecsere – a Szerbiával történő párbeszédre kellene fókuszálnia, ami Koszovó esetében a legjobb út az európai és az euroatlanti integráció felé.
Az utóbbi mondat akár közhely is lehetne, de a szövegbe beiktatott egyenlőségjel arra utal, hogy a Koszovó szponzorának számító Egyesült Államokban nem örülnének a Szerbiával történő párbeszéd további halogatásának, amiből pedig az következik, hogy Kurti nem utasíthatja el a brüsszeli behívóparancsot.
Mint már korábbi cikkünkben jeleztük, a koszovói (albán) miniszterelnök észtországi látogatását követően arról írt a Twitteren, hogy őszinte és fontos megbeszélést folytatott Chollettel.
Kurti ezzel kapcsolatban elővette a régi mantrát, amely szerint a kapcsolatok teljes rendezése érdekében megállapodást kell kötni Szerbiával, aminek a középpontjában csakis a kölcsönös elismerés állhat, a koszovói biztonsági helyzetre és a jogállamiságra összpontosítva.
Ez a mantra most nem jött be.
Fatbardha Krasniqi a pristinai Gazeta Metro munkatársa, erre reagálva a Twitteren megjegyezte, hogy ez már nem az első eset, amikor a koszovói miniszterelnök mást mond, mint az amerikai külügyi tanácsadó.
Kapcsolódó cikk
Josep Borrell európai fődiplomata pénteken úgy fogalmazott hogy a most kialakult helyzet az utóbbi tíz év legsúlyosabb válsága, miután a pristinai kormány hétfőtől 150 eurós büntetéssel fenyegeti a rendszámtáblák lecserélésének ügyében vele szembeszegülő szerbeket.
Az amerikai kormányközeli Szabad Európa Rádió közben úgy értesült, hogy nem vasárnap, hanem várhatóan november 21-én, hétfőn találkozik Albin Kurti koszovói miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő.
Szerbia
Gyertyagyújtás a koszovói szerb területeken és Szerbiában, estére a boszniai szerbeknél
Nagy számban gyűltek össze az észak-koszovói szerbek, hogy tisztelegjenek tragikusan elhunyt honfitársaik előtt, és hogy gyertyát gyújtsanak a tiszteletükre. A szerbiai médiabeszámolókból egyértelműen kiderül, hogy a szerbek jelentős része hősöknek tekinti a három férfit, akikről biztosan tudni, hogy életüket áldozták a “szerb ügyért”. Állítólag van egy negyedik áldozat is, de az ő kilétéről egyelőre nincsenek információk. Természetesen mindenkinek megvan a joga, hogy a saját halottját csendesen elsirassa, függetlenül attól, hogy ki milyen szerepet játszott a vasárnapi eseményekben.
Gyertyagyújtás Koszovóban
Észak-Mitrovicában az emberek nagy számban gyűltek össze Lázár kenéz emlékművénél, hogy gyertyát gyújtsanak a vasárnap Banjskában életüket vesztett lázadók emlékére, miután a Szerb Lista három napos gyászt rendelt el a szerb területeken.
Az észak-mitrovicai csendes megemlékezésen megjelent Goran Rakić, a belgrádi kormányzat koszovói fiókszervezetének számító Szerb Lista elnöke, aki a többiekhez hasonlóan megcsókolta a fegyveres harcban elesett három szerb férfi fotóját, majd meggyújtotta az emlékezés gyertyáját.
Milan Rakic, a Szerb Lista vezetője megcsókolja a három elesett “szerb hős” fotóját (Forrás: YouTube)
Zvečan központjában, a Milutin király emlékmű közelében szintén gyertyát gyújtottak a helyiek a három szerb áldozatért, aki közül az egyik erről a településről származik, a másik kettő pedig Leposavićból.
Médiajelentések szerint Zvečanban több száz ember gyújtott gyertyát, a megjelent szerbek közül többen sírtak is, ez bizonyára vonatkozik a helyi áldozat családtagjaira is, akik szintén jelen voltak a megemlékezésen.
Egy helyi áldozatról is megemlékeztek Zvečan központjában (Forrás: YouTube)
Helyszíni tudósítások szerint Zvečan központjában ugyanakkor sem a koszovói rendőrség, sem a KFOR vagy az EULEX missziójának tagjai nem tűntek fel.
Leposavićban is hasonló megemlékezést tartottak az elesett hősök emlékművénél, amelyet még korábbi hősöknek emeltek. A csendet itt a két helyi áldozat feleségeinek zokogása törte meg, miközben a polgárok egymás után haladtak a kijelölt helyszín felé, hogy gyertyát gyújtsanak.
A megemlékezés során helikopterek repültek át a falu felett, de azt nem tudni, hogy ki folytatott légi tevékenységet.
Gyertyagyújtás volt a Štrpciban lévő Szent Miklós-templom bejáratánál, ahol a szerbek lerótták kegyeletüket a Banjskában meggyilkoltak előtt.
A tűzpárbaj koszovói albán áldozatát, Afrim Bunjakut már tegnap eltemették, természetesen az ő emlékére is fellobbantak az “emlékezés lángjai”, és a maga környezetében őt is hősnek tekintik.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök is meggyújtotta a maga gyertyáját, illetve mécsesét a lelőtt rendőr emlékére (Forrás: X-platform)
Gyertyagyújtás Szerbiában
A szerbiai városokban is megemlékeztek az elesett koszovói szerbekről, Belgrádban a Szent Száva templom előtt többszáz ember rótta le kegyeletét a három áldozat kihelyezett képénél.
Szerbia kormánya keddi rendkívüli ülésén a koszovói tragikus események miatt gyásznappá nyilvánította szeptember 27-ét, ami az interneten is észlelhető, a portálok fekete logókkal és/vagy fejléccel jelentek meg.
Ez alól nem kivétel még az ellenzéki Nova sem, amely a szerbiai kormányzat legnagyobb kritikusa.
A kimondottan kormánybarát Informer nyomtatott verziója vörös-fekete (vér és gyász) színekben jelent meg, miután a szerb kormány szeptember 27-ét gyásznappá minősítette.
Az Informer központi helyen közölte a három áldozat fényképét, a képek alatt pedig öles betűkkel hirdette, hogy “ők a mi koszovói hőseink”.
A jobb alsó sarokban látható három férfit elfogták a koszovói rendőrök, a jobboldali a zvečani származású Vladimir Tolić kórházban van, mert súlyosan megsebesült.
A szerb elnök kedvenc lapja szerint a pristinai bíróság “a szerb fiatalembereket egyetlen bizonyíték nélkül az úgynevezett koszovói alkotmányos rend erőszakos megdöntésével vádolta meg, és harminc napos börtönt rendelt el számukra”, ami nyilván vizsgálati fogság.
Ez a cikk ezzel nem fejeződhetett be, mert közben megérkezett a hír, hogy a boszniai szerb kormány kissé megkésve ugyan, de telefonos ülést tartott, és azon gyásznapot hirdetett, ami alapján ott is megemlékeznek a koszovói tragikus eseményekről, természetesen esti gyertyagyújtással egybekötve.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head