Connect with us

Horvátország

BOMBA/NEM BOMBA? A horvát miniszterelnök szerint is volt robbanóanyag a Zágrábban becsapódott drónon

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

hdz plenkovic
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

A horvát miniszterelnök bizonyos értelemben megerősítette a horvát védelmi miniszter nyilatkozatát, miszerint a Zágrábban becsapódott drónon volt robbanóanyag, vagyis „valamiféle bomba”. Andrej Plenković arról is beszélt, hogy a továbbiakban Franciaország segíti a horvát légtér védelmét, és azt is elmondta: az Egyesült Államokkal is tárgyalnak arról, hogy az amerikaiak miként segíthetnének Horvátországnak.

Valamilyen robbanóanyag létezett

A horvát miniszterelnök pártja (Horvát Demokratikus Közösség, HDZ) vezetésének ülését elmondta, hogy valósak a védelmi miniszter állítása, miszerint a horvát fővárosban becsapódott drónon volt robbanóanyag, vagyis „valamiféle bomba”.

Hozzátette, hogy ugyanakkor, hogy nincs igazuk azoknak a katonai szakértőknek, akik az ellenkezőjét állítják, holott nem vettek részt a vizsgálatban, és a tények feltárásában.

A vizsgálatról szólva elmondta, a következő lépésben szeretnék megállapítani, hogy miként került sor a drón indítására Horvátország ellen, véletlen esetről van-e szó, vagy tévedés, netalán szabotázs történt, vagyis tetten érhető-e a szándékosság.

Ezt közösen vizsgálják azokkal a partnerekkel és országokkal, amelyek felett átrepült a szovjet időkből származó légi alkalmatosság, és erről intenzíven tárgyalnak a NATO katonai és politikai testületeivel, illetve minden uniós partnerrel.

Plenković megerősítette azokat a korábbi információkat is, hogy horvát katonai szakértők kíséretében holnap ellátogat a Madrid közelében lévő Torrejón de Ardoz katonai bázisra, ahol a NATO déli szárnyának légvédelmi központja van.

Francia gépek Horvátország felett

A HDZ elnökségének és országos tanácsának ülése után Plenković beszámolt arról is, hogy pénteken Párizsban már tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel, aki kifejezte készségét arra, hogy francia gépek segítsenek a horvát légtér ellenőrzésében.

Ezt követően március 12-én elrepült Horvátország felett a korai figyelmeztetést és légtérellenőrzést végző Hawkeye E2C gép, amely ezt ma is megteszi. A horvát miniszterelnök bejelentette, hogy felkeresi az Adriai-tengeren, vagyis a Dubrovnik térségében állomásozó Charles de Gaulle anyahajót.

A horvát miniszterelnök közölte azt is, hogy tárgyalnak az amerikaiakkal is annak kiderítésére, hogy ők miként vehetnek részt Horvátország megsegítésében a hasonlóan kiszámíthatatlan események megakadályozásában.

Nem sokkal ezt követően a Twitteren azt írta, hogy telefonon beszélgetés Anthony Blinken külügyminiszterrel, aki felhívta őt, hogy kifejezze aggodalmamat és támogatásomat a zágrábi „drónbaleset” után, és készen állt arra, hogy az Egyesült Államok a NATO-val együtt segítsen a horvát légtér védelmében, egyúttal pedig üdvözölte Horvátország egyértelmű támogatását Ukrajnának, valamint az ukrán menekültek befogadására tett erőfeszítéseket.

Plenković a sajtóértekezleten azt is jelezte, hogy várja a horvát védelmi minisztériumnak és a horvát hadseregnek azokat a javaslatait, hogy miként lehetne fejleszteni a horvát légvédelmet a horvát légierő képességeinek már bejelentett „forradalmi” erősítése mellett, ami a francia Rafale-ok vásárlására vonatkozott, azok érkezéséig és hadrendbe állításáig azonban „átmeneti megoldásokat” kell találni.

Horvátország

Pokolgépes merénylők fenyegettek meg egy abbáziai szállodát és egy kereskedelmi láncot

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

szálloda
A két elkövető (Forrás: Screenshot, HRT)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Miután áprilisban sikertelenül zsaroltak meg egy abbáziai szállodát – a tűzszerészek ártalmatlanították a robbanószerkezetet – a pokolgépes merénylők új áldozatot szemeltek ki, a fiumei székhelyű Plodine kiskereskedelmi láncot, amelynek székhelye közelében, a fiumei Tower Center mellett idéztek elő kisebb robbanást. A rendőrök azután kapták el őket, hogy vasárnap éjjel fél egy tájt felrobbantották a második bombát is, a Pećina városrészben elhelyezkedő egyik bevásárlóközpont közelében. A rendőrség egy horvát és egy német állampolgárt ért tetten, a Fiume szomszédságában található Kostrena nyaralóhelyhez közeli erdőben pedig egy harmadik robbanószerkezetet találtak.

Mondtak is valamit, meg nem is

A hétfői rendőrségi sajtótájékoztató folyamán – nyilván a még mindig folyamatban lévő nyomozás érdekében – eléggé elnagyolt képet nyerhettünk az esetről, amit a következő módon foglalhatunk össze: a rendőrség egy 53 és egy 33 éves személyt ért tetten a Pećina városrészben elhelyezkedő bevásárlóközpont közelében.

Ők folyamatosan zsarolták a Plodine kiskereskedelmi láncot, fokozatosan növelve követeléseiket, hogy végül már mintegy 4,5 millió euró értékű kriptovalutát akarjanak legombolni az üzletláncról.

Szálloda

A fiumei Power Tower, amelynek a lábánál az egyik robbanás történt (Forrás: Twitter)

Minden valószínűség szerint egy nemzetközi bűnszövetkezet akciójáról van szó, amelyben a két letartóztatott férfi csupán végrehajtó volt.

A horvát rendőrség szerint a bűnözők magas technológiai tudással rendelkeznek, nagyon jól ismerik a csúcstechnológiákat és a szoftvereszközöket, amelyeket nemcsak a cselekmények elkövetésére, hanem a cselekmények eltitkolására is használtak.

Fizikailag Horvátországban tartózkodtak és robbanószerkezeteket helyeztek el, ezért a rendőrség úgy tartja, hogy kapcsolatban álltak valakivel, aki Horvátországból származik.

A jelentés értelmében nem használtak hagyományos eszközöket, jelentsen ez bármit is. A hétvégén végzett értékelés után a biztonsági szervek közvetlenül azután tartóztatták le őket, hogy bombát helyeztek el a bevásárlóközpont közelében és késleltetett cselekvéssel aktiválták.

Ilyennel még nem találkoztak

A sajtótájékoztatón a fiumei rendőrkapitányság arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadók „tevékenységének módszertana közvetlen fenyegetést jelentett”.

Ez arra utalt, hogy komolyan kell kezelni a fenyegetést, miközben hatalmas összegeket követeltek.

– Ez az eset példátlan Horvátországban, alkalmazott technológia, tudás, módszerek tekintetében. A felhasznált eszközök alkatrészei csak a sötét weben (dark web) keresztül érhetők el. Ez nagy kihívás volt számunkra. Ezért különösen örülünk annak, hogy sikerült megoldani az ügyet

– közölték az illetékes hatóságok, amelyek a továbbiakban elmondták, hogy az első bűncselekmény Abbáziában történt. A zsarolók (áprilisban) nagy összeget, több millió eurót követeltek kriptovalutában.

Miután a szálloda nem állt kötélnek, nem hajtották végre a kilátásba helyezett bűncselekményt, viszont bombákat helyeztek el az említett bevásárlóközpontok előtt.

Hivatalos jelentések szerint a bűncselekmény egyetlen indítéka a zsarolásból származó anyagi haszonszerzés volt, és nincs szó terrorizmusról vagy egyéb szélsőséges cselekményről.

– Horvát állampolgárokat egyetlen esetben sem fenyegetett veszély. A rendőrség lépéseket tett a további fenyegetések megelőzése érdekében

– mondták a Tengermellék-Hegyvidék megye éber őrei.

– Az egyik eszközt Kostrenában, az erdőben találták meg, mielőtt még a bűnözők elhelyezték volna. Mindkét esetben olyan cégekről van szó, amelyek nagyon jól teljesítenek

– tették hozzá a fiumei zsaruk, akiknek vasárnap Davor Božinović belügyminiszter is gratulált a fogáshoz a Twitteren, elégedettségét fejezve ki a rend őreinek kiváló munkája felett.

Horogra akadt egy EP-s is

Kékre fényezett cikkünket azzal zárnánk, hogy a Jutarnji list híradása szerint letartóztatták a 47 éves Ivor Ivaniševićet, aki az Európai Parlament munkatársaként ez idáig sikeresen elkerülte a horvátországi elfogatóparancsot.

Néhány nappal ezelőtt akadt horogra Németországban, és jelenleg Belgiumban kiadatási őrizetben van.

Ezekre a lépésekre azt követően került sor, hogy európai szinten éveken át(!) figyelmen kívül hagyták Horvátország európai elfogatóparancsát, hogy aztán négy hónappal az elévülés előtt, és két héttel azután, hogy Ivaniševićet távollétében egy év feltétel nélküli börtönbüntetésre ítélték a zágrábi városi büntetőbíróságon.

Ivaniševićnek két kutyája szexuális bántalmazásáért kell ülnie, de a büntetés kimondásakor azt is figyelembe vették, hogy a világhálón zoofil anyagokat cserélt hasonló gondolkodású és beállítottságú emberekkel.

A bíróság ezen felül 4 278,52 eurós perköltség megfizetésére is kötelezte, amely magában foglalta az állatorvosi szakértői jelentést, a bírósági átalányösszeget és a hallásképességgel kapcsolatos pszichiátriai szakvéleményt.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava