Connect with us

Horvátország

ZAVARKELTŐ NYILATKOZATOK: Elhatárolódott a horvát kormányfő az Ukrajnával kapcsolatos államfői kijelentésektől

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

Andrej Plenković úgy fogalmazott, hogy Zoran Milanović államfő rontja Horvátország hitelességét, és árt az ország hírnevének. A kormányfő erről a kabinet csütörtöki ülésén beszélt, hozzátéve, hogy kormánya elhatárolódik az elnök Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseitől.

Szégyent hoz az országra!

Horvát médiabeszámolók szerint a miniszterelnök úgy vélte, hogy az államfő szavai csalódást okoznak, zavarba hozzák Horvátország partnereit az Egyesült Államoktól az Európai Unión keresztül a szomszédos országokig.



– Milanović nyilatkozatai szégyenletesek, és kárt okoznak Horvátország hírnevének

– fogalmazott Plenković, aki szerint várhatóan több országban is bekéretik majd a horvát nagykövetet Milanović kijelentései miatt, ami Ukrajna esetében már meg is történt, illetve amit külön is megerősített a horvát külügyminiszter.

– Ez rossz, ez botrányos, rontja Horvátország megbecsülését és tekintélyét. Ezek a kijelentések teljes ellentétben állnak a horvát kormány külpolitikájával, elvi álláspontjával. Nemcsak Ukrajna, hanem számos más ország vonatkozásában is

– húzta alá a kormányfő, aki eddig már számos szócsatát vívott a horvát államfővel belpolitikai téren.

Milanović, aki korábban szociáldemokrata kormányfő volt, gyakran tart alkalmi sajtótájékoztatókat egy-egy vidéki látogatása alkalmával. Ilyenkor akár egy órán keresztül is válaszol újságírói kérdésekre, és fogalmaz meg markáns véleményeket a jobboldali zágrábi kormánnyal, a szomszédos országokkal, de Brüsszellel vagy Washingtonnal szemben is.

Kedden például úgy fogalmazott, hogy Ukrajnának nincs helye a NATO-ban, és hogy az orosz-ukrán válságnak semmi köze Ukrajnához vagy Oroszországhoz, és inkább Joe Biden amerikai elnökkel és kormányzásával van összefüggésben. Azt is mondta, hogy a 2014-es Majdan-tüntetések óta Ukrajna változatlanul „a világ egyik legkorruptabb országa, gazdaságilag stagnál, az EU-tól pedig nem kapott semmit”.

Ennek nyomán az ukrán külügyminisztériumba kérették Horvátország kijevi nagykövetét, és nyilvános bocsánatkérést követeltek Zágrábtól Milanović kijelentései miatt.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap