Energia
NEM JELENTETT: Kisebb tűz volt az obrenovaci erőműben, Vučić kirúgja a szerb villamosművek igazgatóját
Közzétéve:
4 év telt el azóta,a megjelenés dátuma:
Írta
BALK Hírek
Szikrákat szórt dühében a szerb elnök, miután a titkosszolgálattól tudta meg, hogy reggel tűz volt az obrenovaci Nikola Tesla hőerőmű egyik blokkjában (TENT B). Emiatt felelősségre vonta a szerbiai villanygazdaság (Elektroprivreda Srbije, EPS) igazgatóját, akit arra szólított fel, hogy újév után „foglalkozzon valami mással”.
Reggel fél ötkor kisebb tűz ütött ki az obrenovaci Nikola Tesla hőerőműben, a lángokat sikerült gyorsan megfékezni.
Az ezzel kapcsolatos híreket később a sajtónak megerősített az EPS is, amely közölte, hogy dolgoznak a következmények elhárításán, valamint a TENT B visszakapcsolásán a hálózatba.
Milorad Grčić, az EPS igazgatója a történtekről azonban nem értesítette a vidéken portyázó Aleksandar Vučić államfőt, aki ezt a titkosszolgáltoktól, egészen pontosan a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökségtől (BIA) tudta meg.
Vučić a dél-szerbiai Seništéből azt üzente Grčićnek, hogy újévig stabilizálja az energiaszektor válsága következtében kialakult helyzetet, majd „csináljon valami mást”.
Vučić, aki kétnapos látogatást tesz a zlatibori és raškai körzeteben délelőtt azt kérdezte az energiaipari vezetőtől, hogy miért nem értesítette az erőműben kiütött kisebb tűzről, amire az EPS igazgatója azt válaszolta, hogy „a probléma közben megoldódott”.
– Grčić, miért nem mondtad el nekem, hogy kisebb tűz volt a B1-ben? Nem az a kérdés, hogy mit oldottatok meg, hanem az, hogy miért nem szóltál? Nem a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökségtől kellene megtudnom, hanem tőled, és nem a reggeli jelentésből kellene értesülnöm
– mondta Vučić, aki nyomatékosan még hozzátette:
– Szerintem újévig stabilizáld a helyzetet, aztán, Mićo, csinálj valami mást!
Magyarország
A VMDK rejtett pártfinanszírozást feltételez a VMSZ esetébenCivil szervezet vagy politikai háttérintézmény a VMSZ-hez köthető Agenda Polgárok Egyesülete
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a Korrupcióellenes Ügynökség sürgős vizsgálatát kéri, miután a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor Bálint elismerte,...
Mi lesz veled, VMSZ? Pressburger Csaba cikkérőlA kényelmes hatalom vége és a túlzott hűség következményei
A Vajdasági Magyar Szövetség eddigi, kényelmes hatalmi pozíciója egyik napról a másikra omlott össze: a párt, amely két szövetséges rezsim...
Szerbia készen áll a Budapestre tartó vasútvonal megnyitására?Valóban minden rendben van a szerb oldalon, vagy csak a propaganda működik hibátlanul?
Szerbia szerint minden készen áll a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának elindítására, a késlekedésért pedig immár kizárólag a magyar oldalon jelentkező technikai...
B.A. Balkanac
Oly távol, messze van hazám – Ének: Little R. és a LaibachAmi nem streamelhető: zene, mint tárgy és élmény
Ami tegnap még poros relikviának tűnt, ma ismét keresett kincs. A bakelit – sercegésével, súlyával, rítusával – csendben visszaszivárog a...
Mennydörög az ágyú, csattog a kard (a Kecskeméti Magyar Képtárban)Klapka-indulóra masírozó ecsetek: múlt, mítosz és egy kortárs csatatér
Van valami sajátos bája annak, amikor a történelem nem könyvekben porosodik, hanem feláll, felnyergel, és teljes fegyverzetben végigvágtat egy képtár...
Árnyak a Balkán felett (3. évad)Történelem vagy jelenidő? – kellemetlenül vékony a határ
Árnyak gyülekeznek újra a Balkán felett – és ezúttal nem csak a történelemben. Senke nad Balkanom harmadik, záró évada visszatér,...
Szerbia
Juhász Bálint rovarirtót kapott ajándékba az ellenzéktőlJuhász: Úgy mentünk már Budapestre, hogy támogatjuk, sőt ha lehet, akkor kérjük is az ellenőrzéseket
A vajdasági parlamentben megint előkerült egy régi történet: Juhász Bálint házelnök lemondása, miután változott a széljárás Budapesten. A Prosperitati-milliárdok, a...
Öt napig volt szerb állampolgár egy csecsen férfiÁllampolgárság oda, állampolgárság vissza – balkáni gyorskorrekció szinte egyenes adásban
Szerbia feszegeti a saját határait. Tett egy lépést, amit addig tartott érvényben, amíg nem szóltak rá, hogy talán ezt mégsem...
Montenegró célegyenesben? Álmok, régi botrányok és a koszovói kártyaPolitikai viharok közepette írják az európai jövőt
Montenegróban egyszerre több fronton is zajlanak az események: Aco Đukanović ügye ismét reflektorfénybe került, miközben a koszovói elismerés körüli politikai...
Horvátország
3SI: elkezdődött az amerikai-horvát aranykor?A "miből lesz a cserebogár" monumentális méreteket öltött
Bár sokan túlzónak tartották az amerikai–horvát kapcsolatok „aranykoráról” szóló washingtoni retorikát, a dubrovniki Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozó fejleményei látványosan rácáfoltak...
Valaki szórakozik Horvátországgal, bombariadók százávalIskolák és közintézmények kerültek célkeresztbe egy nehezen értelmezhető, de annál szervezettebb támadásban
Horvátországban az elmúlt napokban több száz bombafenyegetés érkezett iskolákhoz, óvodákhoz és bevásárlóközpontokhoz, országos szintű fennakadást és tömeges evakuálásokat okozva. A...
A kétoldalú kapcsolatok aranykora: egy házzal idébbBarátság vagy üzleti befolyás? A horvát „aranykor” még nincs beárazva
Miközben valaki nagy lendülettel lecsapta a BALK villanyóráját, Horvátországban közben mások épp új hálózatokat kötnek be – nem kicsiben, hanem...
Bosznia
Dodik szerint hazugság, hogy diktatúra volt Orbán rendszereOrbán veresége után Dodik új politikai realitással szembesül
Milorad Dodik sajnálattal reagált Orbán Viktor választási vereségére, akit továbbra is szövetségesének tekint, miközben a magyar kormányváltás komoly politikai és...
Hidroenergetikai vadnyugat: a kis Trump és a vízenergiaA csökkenő mennyiségű édesvíz miatt a tenger egyre mélyebben nyomul be a Neretvába
Amikor Donald Trump Jr. Banja Lukában a hidroenergiáról kezd beszélni, az ember első reflexe nem az, hogy jegyzetelni kezd, hanem...
Vučić és Dodik már megint megmenteti a szerb népetHa nincs válság, majd csinálnak: Belgrádból úgy látszik, hogy Zágráb, Pristina és Tirana összeesküszik Szerbia ellen
Aleksandar Vučić és Milorad Dodik ismét összeült, hogy megvitassák a „szerb nép sorsát” – és persze gyorsan találtak is egy...
Montenegró
Barcelonai brunch, kivégzéssel fűszerezve, montenegrói módra 🔞Egy város, ahol a turisták mellett a nemzetközi alvilág is megtalálta a számítását - és az ellenséget
Barcelona régóta Európa egyik legélhetőbb városának számít: tengerpart, napsütés, brunchkultúra. Az elmúlt hónapokban azonban egy másik, kevésbé reklámozott jelenség is...
Knežević nacionalizmussal kampányol, visszavonná Koszovó elismerésétKoszovó ismét előkerült, mert a Balkánon a múlt mindig kéznél van
A Balkánon a régi témák sosem mennek ki a divatból. Milan Knežević montenegrói szerb politikus újra elővette Koszovó elismerésének ügyét,...
Koszovó
Koszovó: feloszlatott parlament, lábra kapott a balkáni fejetlenségAz elnökválasztás megbukott (?), Osmani feloszlatta a parlamentet, Kurti alkotmánysértést emleget
Koszovóban ismét elszabadult a politikai káosz: miután a parlament nem tudott új elnököt választani, Vjosa Osmani államfő feloszlatta a törvényhozást....
A Balkán is szóba került a Béketanács alakuló ülésén„Trump úr, tegyen valamit!” - Edi Rama Washingtonba vitte a Koszovóval kapcsolatos hágai pert
A Béketanács washingtoni alakuló ülésén nemcsak a Közel-Kelet került napirendre: a Balkán is helyet követelt magának. Edi Rama albán miniszterelnök...
Szlovákia
Szlovákiai magyar élet Orbán és Fico barátsága utánRobert Kaliňák szlovák honvédelmi miniszter szerint a konfiskálók bármikor mehetnek a magyarok vagyonáért
Sokáig rosszindulatúan úgy is lehetett magyarázni az eseményeket, hogy Magyar csak az Orbán kormányon keresett fogást, de az április 12-i...
Fico egyedül marad? Milyen stratégiát választ Európában?Orbán kiesése után egy korszak biztosan lezárult a szlovák–magyar viszonyban
Szlovákiában a magyar választás inkább tűnt idegállapotnak, mint külpolitikai eseménynek: Orbán bukásával Fico elveszítette legfontosabb EU-s partnerét – ha viszont...
A magyar választási kampány Szlovákiát is felráztaA 2020-as szlovák választások háttere új megvilágításba került egy kiszivárgott beszélgetés nyomán
Egy kiszivárgott telefonbeszélgetés leirata alapjaiban rázta meg a szlovák politikát: a dokumentum szerint a magyar külügyminiszter 2020-ban orosz segítséget kért...
Románia
Moszkva-párti erővel szövetkezett a saját kormányát buktató alakulatIdeiglenes politikai szövetség vagy új hatalmi tengely? A tét a kormány megbuktatása
Romániában új szintre lépett a politikai játszma: a Szociáldemokrata Párt kész együttműködni az eddig vörös vonalnak számító AUR-ral, hogy megbuktassa...
Továbbra is lesz anyaországi támogatás ErdélynekAz erdélyi kisebbségi politizálás ellentmondásos és viharos korszaka
Nem lett fejcsere, nem lett pénzcsap-elzárás sem: Magyar Péter és Kelemen Hunor első találkozója inkább tűnt kényszerű békekötésnek, mint elszámoltatásnak...
Felrobbantotta a koalíciót a legnagyobb kormánypártPolitikai színjáték valós következményekkel
A román politika „igazság pillanata” végül nem döntés, hanem detonáció lett: a Szociáldemokrata Párt elsöprő többséggel megvonta támogatását Ilie Bolojan...

