Connect with us

Horvátország

MEGREGULÁZZÁK AZ ANYÁZÓKAT: Horvátországban a jövőben felelősségre vonhatják a gyalázkodó hozzászólások szerzőit

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt. A Nova TV kereskedelmi hírcsatorna jelentése szerint a jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak.

A törvény egy korábbi tervezete a teljes tartalomért – beleértve a névtelen hozzászólásokat is – a médiaszolgáltatót vonta volna felelősségre, és százezer kunától egymillió kunáig (4,8-48 millió forint) terjedő pénzbírsággal büntette volna a felületükön megjelent gyalázkodó kommentekért.


A törvényjavaslatot azonban számos kritika érte, többek között a Horvát Újságíró Szövetség (HND) is óvást nyújtott be ellene. Ezért át kellett dolgozni.

A most megszavazott jogszabály a hozzászólás tartalmáért annak szerzőjét teszi felelőssé.

Amennyiben pedig a média tulajdonosai el akarják kerülni a büntetést, meg kell változtatniuk a kommentelés szabályait.

Regisztrációhoz kell kötniük a hozzászólások lehetőségét, a felhasználókat pedig jól érthetően tájékoztatniuk kell a szabályok megsértésének következményeiről.

Amennyiben a felhasználó sértő kommenteket, a bejegyzéshez fűzött gyalázkodó hozzászólásokat ír, az oldal üzemeltetőjének el kell azt távolítania, de le is tilthatja a felhasználót a további hozzászólás lehetőségétől.

Az új törvény sokkal nagyobb átláthatóságot tesz lehetővé az elektronikus médiapiacon. Annak szereplői kötelesek lesznek feltüntetni tényleges tulajdonosi hátterüket és finanszírozásuk forrását is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap