Connect with us

Helyhatósági választások

HDZ-IDŐJÁRÁS: Mérsékelten felhős, helyenként Škoroval, Zágrábban ugyanakkor viharfelhők gyülekeznek, a la Budapest

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

 
A horvátországi helyhatósági választások eredményei nagyobbrészt az általunk is felvázolt előrejelzésekkel összhangban alakultak: országos szinten továbbra is nyomasztó a kormányzó HDZ fölénye, a szociáldemokraták zuhannak, Isztria az isztriaiké. Az is világossá vált, hogy a kormánypárt most sem szerezte meg Zágrábot.

A legnagyobb meglepetés

Legnagyobb meglepetést Miroslav Škoro a Hazafias Mozgalom elnöke produkálta, aki szorosan ugyan, de megelőzte a HDZ jelöltjét, Davor Filipovićot és a Bandić-párt színeiben induló Jelena Pavičević Vukićević alpolgármestert.


Ezzel, egybehangzó vélemények szerint, „bebetonozta” a Tomislav Tomaševićnek, a Možemo! (Bírunk!) zöld-balliberális kispárt jelöltjének a győzelmét.

Tomašević a szavazatok 45,15 százalékát kapta az első körben, azaz 147.631-et, míg a szavazatok 12,16 százalékát megszerző Škorora 39.789 polgár adta a szavazatát.

Az elemzők véleménye, de a józan ész szerint is,  a több mint százezres szavazatkülönbséget még elméletileg sem lehet behozni .

Škoro várhatóan és egyértelműen a „vörös veszedelemre” hivatkozva kísérli meg javítani a helyzetét a második forduló előtt a „kívül zöld, belül vörös” Tomaševićtyel szemben, de azért Zágrábban nem lesz könnyű a görögdinnye-elmélettel piacozni.

A helyhatósági választásokat követően a HDZ számára készült politikai időjárás-előrejelzés szerint Horvátországban mérsékelten felhős az ég, helyenként Škoroval, Zágráb felett viszont beborult, ezért ott zivatarok is előfordulhatnak, és időnként lecsaphat a vörös-zöld istennyila.

Plenković elégedett

Andrej Plenković aktuális miniszterelnök, és a HDZ elnöke, ennek ellenére elégedettségét fejezte ki a választások eredményével kapcsolatban, és leszögezte, hogy  a HDZ továbbra is az ország legnagyobb és legbefolyásosabb pártja , ami jó esélyekkel kecsegtet a három év múlva esedékes parlamenti választások előtt.

Ez többé-kevésbbé így is van, és amennyiben az elkövetkező három évben nem következik be valamilyen nem várt természeti vagy politikai katasztrófa, az európai beruházásoknak köszönhetően Plenkovićéknak lesz mit felmutatnia, és harmadszor is sikerül megszerezni a szavazók bizalmát.

Igaz, hogy az emberek nyugtalanabbak, mint egyébként, a HDZ saját fellegvárában, Szlavóniában is veszített néhány kisebb településen, illetve nem sikerült Valkóváron (Vukovar) kiütni a renitens Ivan Penavát a nyeregből, viszont három év nagy idő.

Bőven lesz alkalom leszámolni a régi és új ellenfelekkel, attól függetlenül, hogy a Tomašević-féle Bírunk! országos szinten is komolyabb ellenfélnek tűnik, mint az előbbi időszakok üstökös-pártjai, vagyis mint a mára már javarész elfelejtett Vilibor Sinčić által vezetett Élő Fal (Živi zid), vagy éppen a Škoro-féle Hazafias Mozgalom.

A HDZ anakonda-taktikája, amellyel állandó nyomásgyakorlással szorítja ki ellenfeleiből a szuszt, illetve fokozatosan morzsolja fel őket, valószínűleg ezúttal is eredményes lesz, mert az „új erők” lendülete gyorsan megtorpanhat, a politikában pedig nincs szörnyűbb és hálátlanabb szereplő, mint a csalódott szavazó.

Ez különösen vonatkozik Tomaševićra, akinek ellenséges közegben kell majd mozognia, és a reális gondok mellett, meg kell küzdenie majd a Bandićtól örökölt városi struktúrák ellenállásával, miközben a HDZ is betart neki.

Ricsárd, a mérleg nyelve

Miután a helyhatósági választások legígéretesebb viccpártja, a zágrábi Chuck Norris-párt végül nem indult a választásokon, így a pálmát a zadari Ricsárd vitte el.

A helyi bunkó attitűdjét kifigurázó Enio Meštrović performánsz-művész alteregója, Ricsárd Zárában (Zadar) alaposan belekevert a simának ígérkező választásokba, mivel a HDZ és az SDP jelöltje után a harmadik helyen végzett, a szavazatok 23,49 százalékával.

Ami még fontosabb,  a Ricsárd-lista a városi választmányban is harmadik erőnek számít , hét képviselővel.

Miután a HDZ 11 képviselőt szerzett, az SDP 8-at, a Hazafias mozgalom csupán egyet, a jövő elképzelhetetlen lesz Ricsárd nélkül.

Zárát az igazgatja majd, aki megnyeri Meštrović/Ricsárd támogatását. Ricsárd pedig már bejelentette, hogy ez nem lesz olcsó.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap