Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

Bűnügy

SZABADKA SEM MARAD KI: Szerbiában 17 maffiózót tartóztattak le, a bűnözői csoport a Partizan focicsapathoz kötődött

bajkevero veljo

Olvasási idő: 3 perc

A jelen pillanatban talán a legveszélyesebb szerbiai bűnbanda felszámolásába kezdett a belgrádi rendőrség, amikor csütörtökön reggel letartóztatta Veljko Belivukot, ismertebb nevén Velja Nevolját (), aki a belgrádi Janicsárok szurkolói csoport vezetője. A nap folyamán egyébként összesen 17-18 maffiózó került rendőrkézre. A elnök szerint ez még csak a kezdet, hamarosan más városok is sorra kerülnek, köztük Szabadka is.

Bűnözők vagy szurkolók?

Velja Nevolja hat nappal ezelőtt Montenegróból tért Belgrádba. A kis tengerparti országban állítólag azért járt, hogy a kavači klán néven elhíresült bűnözői csoport vezetőjével találkozzon.

Közben merénylet készült ellene, amit azonban az ottani rendőrség meghiúsított.



A belgrádi repülőtérre érkezését követően a szerb rendőrség azonnal kihallgatta, de nem vette őrizetbe. A a “mulasztást” csütörtökön pótolták.

Hivatalosan azért indult ellene eljárás, mert az utóbbi időben sok ember tűnt el nyomtalanul, és a szálak éppen hozzá, illetve az általa vezetett “szurkolói csoporthoz” vezettek.

Szerbia komoly ország. Soha nem engedi meg, hogy még egyszer olyan csoport jöjjön létre, mint a zimonyi , és azt sem engedi meg, hogy területén olyan szervezett bűnözői csoportok működjenek, amelyek erősebbnek hiszik magukat az államnál, amelyek azt hiszik, hogy gyilkolhatnak, rabolhatnak, védelmi pénzt szedhetnek be és piszkos ügyleteknek vehetnek részt, és amelyek meg vannak győződve arról, hogy mindezt büntetlenül tehetik meg

– jelentette ki a rendőrségi akcióval kapcsolatos sajtótájékoztatón Aleksandar .

A rendőrségi akcióban, illetve annak előkészítésében részt vett a szerb polgári titkosszolgálat, a BIA (Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség) is.

Nagy ívű pálya

Veljko Belivuk a belgrádi Partizán szurkolójaként kezdte, majd a -fehér klubhoz kötődő biztonsági cégek alkalmazottjaként dolgozott különböző éjszakai klubok és mulatók biztonsági embereként.



2016-ban jogerősen elítélték két kiskorú évekkel korábbi bántalmazása miatt, az egyiket meg is lőtte, amit ugyan hivatalosan gyilkossági kísérletnek nyilvánítottak, de miután az áldozatok visszavonták állításaikat, a fegyvertartással kapcsolatos vád pedig elévült, így csak súlyos testi sértés miatt kellett felelnie.

A következő bántalmazás a Partizan klub vezérigazgatójának testőrsége ellen irányult, amiről felvételek is készültek, és az alábbi videó elején láthatók.

Bajkeverő Velja azt követően került a Janicsárok nevű szurkolói csoport élére, hogy egy alvilági leszámolásban megölték a csoport addigi vezetőjét, a Sale Mutavit, azaz a Kuka Szale néven ismertté vált Aleksandar Stankovićot, aki nem csak szurkolt, hanem kábítószert is terjesztett.

Kuka Szale meggyilkolását követően a Janicsárok vezetését a most letartóztatott bandavezér vette át, amit gyilkoságok és eltűnések sorozata követett, az egyik ügyben Bajkeverő Velját elkövetőként, majd csak társtettesként vádolták meg, később pedig minden vád alól felmentették.

A csoport közben megerősítette szerepét a belgrádi éjszakai életben, szinte minden nagyobb szórakozóhelyre a Janicsárok küldtek biztonsági őröket, de “szolgáltatásokat” nyújtottak a drogkereskedelemmel foglalkozó kavači klánnak is, amely véres harcot vív a rivális klánnal.

A két montenegrói csoport közötti leszámolásokban eddig több mint ötven ember vesztette életét.

Magánhadsereget épített

Nem hivatalos információk szerint Bajkeverő Velja valóban komoly veszélyt jelentett a szerb államra, már majdnem akkorát, mint a kétezres évek elején a zimonyi klán, amelynek tagjai 2003. március 12-én a szerb kormány épületének bejáratánál megölték Zoran Đinđić akkori miniszterelnököt.



A Janicsárok mostanában fel-feltűnnek Pancsován is, állítólag a közeli Beresztócon (Banatski Brestovac), az al-dunai székely falvak szomszédságában, toborzó központtal is rendelkeztek, és lőgyakorlatokat is tartottak, állítólag mesterlövészek kiképzésére.

Ezzel kapcsoltban a szerb média egy része megjegyezte, hogy a szerb bandavezér magánhadsereg kiépítésére törekedett.

Sajtóértesülések szerint a szerb alvilági vezető összeköttetésben állt egy Dijana Hrkalović nevű hölggyel, aki a szerb belügyminisztérium államtitkáraként funkcionált az előző szerb kormányban, és a meggyilkolt Kuka Szaléval volt rokoni kapcsolatban.

Hrkalović asszony nevét az utóbbi időben a szerb médiában már többször összefüggésbe hozták Aleksandar Vučić nemrég leleplezett lehallgatásával.

Az mindenesetre szép kis összeesküvés lenne, ha kiderülne, hogy a szerb alvilág a rendőrségen keresztül hallgatta le a szerb öt, aki az utóbbi fél évben elég sokszor tett ígéretet arra, hogy megtisztítja az országot a bűnözőktől.

Szabadka is sorra kerül

Egy ekkora horderejű ügy nem maradhat elnöki nyilatkozat és elnöki ígéret nélkül, amiről Aleksandar Vučić gondoskodott is.





A szerb elnök a letartóztatásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ez folytatása annak a “nagy és komoly” harcnak, amely a bűnözői csoportok, és mindazok ellen irányul, akik azt gondolták, hogy erősebbek az államnál, és hogy azt csinálhatnak, amit akarnak.

Önök tudják, hogy hónapok óta emberek tűnnek el, és tudják, illetve feltételezik, hogy ezek az emberek nem élnek. Mert valaki azt a politikát folytatja, hogy “ha nincs holttest, akkor nincs bűntény

– mondta Vučić a szerbül kitűnően rímelő “nema tela, nema dela” bűnözői magatartásra utalva. A szerb elnök jelezte, hogy szorul a hurok a bűnözők nyaka körül.

Ez vár Nišre, Vranjera, Valjevóra, Szabadkára és sok más településére, de szándékosan emeltem ki ezeket, csak azért, hogy a bűnözők tudják: nincs lehetőség arra, hogy elrejtőzzenek vagy elbujdossanak. Ezt már tíz nappal ezelőtt is mondtam… Végük van Szerbiában, a többi már csak technika kérdése.

A szerb elnök beszélt a bűnözők beépüléséről is az állami struktúrákba. Ezzel kapcsolatban ugyan “túlzónak és undorítónak nevezte” a fent említett Dijana Hrkalović ellen indult médiakampányt, bár hozzátette, hogy nincs nagy véleménnyel a volt államtitkár asszony által végzett munkáról.





Like
Love
Care
Haha
Wow
Sad
Angry





🚗 H-1089 Budapest, Delej utca 51

📬 contact@balk.hu

☎️ +36 30 631 3104

💁‍♂️ Rólunk - About us

📰 Impresszum

💰 Szponzorált tartalom

🏁SEO-partner

BALK Magazin © 2019-2022


Friss

Szerbia

A szerb kormány mai ülésén Aleksandar Vulin volt belügyminisztert nevezték a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA igazgatójává. A kinevezés nem hat a meglepetés erejével,...

Szerbia

Spanyolország kitoloncolta a zimonyi klán vezetőjét, aki tegnap este tért vissza Szerbiába, miután letöltötte 18 éves büntetésének nagyobbik részét. Luka Bojović a mellette ülő...

Horvátország

A NATO-külügyminiszterek bukaresti találkozójának második napján a hangsúly a Nyugat-Balkánon, különösen Bosznia-Hercegovinán, valamint a két volt szovjet tagköztársaságon, Moldován és Grúzián volt. Urmas Reinsalu...

B.A. Balkanac

Valójában kezdhetjük ezt az egészet Ádámnál és Évánál, vagy például az ógörögöknél. Egy görög teremtésmítosz szerint ugyanis a labdarúgás megszületése Zeusz uralmának, nem kevésbé...

Bosznia

Várhelyi Olivér uniós bővítéspolitikáért felelős biztos volt az első magas beosztású személy, aki hivatalos látogatásra érkezett Bosznia-Hercegovinába az október 2-i választások óta. A boszniai...

Szerbia

Olvasási idő: 1 perc Horgoson letartóztattak két marokkói férfit, akiknél csaknem 10 ezer eurót és 202 hamis személyi igazolványt találtak. Hivatalos adatok szerint idén...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc A horvát államfő kedden (november 29-én) Zágrábban a horvát-szlovén gazdasági fórumon úgy fogalmazott, hogy Magyarország érzelmi, nem pedig racionális okokból...

Magyarország

Olvasási idő: 1 perc A szerb rendőrök hétfőn a preševói határátkelőnél 268 ezer eurót találtak, amelyet két férfi akart átcsempészni Észak-Macedóniába. A szerb belügyminisztérium...

Szerbia

Olvasási idő: 3 perc A szerbiai menekültügyi biztos a csütörtöki, horgosi lövöldözést követően azt ígérte, hogy ezentúl “nulla tolerancia” lesz azokkal a migránsokkal szemben,...

Horvátország

Olvasási idő: 3 perc Az elmúlt napokban Horvátországban elképesztő békevilág volt. Elmaradt a szokásos anyázás, jobbára senki sem mondott semmi jelentőset, nem jelentettek be...

Magyarország

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc A belgrádi liberális Danas napilapban a Vajdasági Szociáldemokrata Párt szóvivője azon méltatlankodik, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök „Nagy-Magyarország” térképével díszített...

Szerbia

Olvasási idő: 5 perc Vajdasági származású magyarként mindig féltem attól, hogy közeleg az év vége, mert alig múlt el esztendő, hogy ez idő tájt...

Magyarország

Olvasási idő: 1 perc Nemcsak az alkalmassági vizsgákon esnek ki sokan a határvadásznak jelentkezők közül Magyarországon, van ugyanis, akit a bűnmegelőzési célú átvilágítást végző...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc Adománygyűjtésbe kezdtek a migránsbarát szervezetek az Észak-Szerbiában, vagyis a magyar határ mentén tartózkodó migránsok megsegítésére a kettőskereszt Égesd az erdőt,...

Magyarország

Olvasási idő: 4 perc Az illegális bevándorlás elleni védvonalat a magyar-szerb határról előbb a szerb-észak-macedón határra, majd Szkopjéval együtt még délebbre szeretnénk tolni, és...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc Úgy tetszik – legalábbis a zágrábi Jutarnji list értesülései szerint -, hogy a magyar MOL újabb nemzetközi pert indított Horvátország...

Friss
Bezár

Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: