Connect with us

Oltási szezon

HELYSZÍNEN A BALK: Szerbiában egy hétre elegendő védőoltás van, Újvidéken és környékén zökkenőmentesen halad az oltás

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Hétvégén sem pihentek az egészségügyi dolgozók Szerbiában, akik a védőoltás beadását végezték. Az oltási pontok nyitva tartottak, és várták az értesítések alapján érkező embereket, de azokat is beoltották, akiknek a neve nem szerepelt a listákon, vagyis „terven felül” érkeztek. A Vajdasági Közegészségügyi Intézet adatai szerint a tartományban eddig több mint 31 ezer embert oltottak be. A BALK újvidéki és temerini lakosoknál érdeklődött a tapasztalataik iránt.

Várakozás nélkül

Vasárnap reggel a temerini egészgégház környékén semmi sem utalt arra, hogy bent a megszokottól eltérő munka folyik. Csak a kifüggesztett tájékoztatók jelezték, hogy a hétvégén is tart az oltás.


A kijelölt rendelők előtt is csupán néhányan várakoztak: az időpontra érkező emberek előtt azonnal nyílt az ajtó, így a tágas váróban csak azok cseverésztek, akik alig negyed órával korábban megkapták a védőoltást.

Kérdésünkre a beoltottak egymás szavába vágva mondták, hogy nagyon elégedettek az immunizáció folyamatával, vagyis a védőoltás beadásával.

Snežana Čičić meg is mutatta a telefonján, hogy az e-uprava kormányoldalon pénteken jelezte, hogy beadatná magának a koronavírus elleni védőoltást, szombaton pedig már vissza is igazolták neki a védőoltás felvételének helyét és időpontját.

– Pontosan érkeztem, és két perc múlva már be is léphettem az ajtón. Az orvosi vizsgálatot követően azonnal megkaptam a védőoltást. A legtovább a mostani várakozás tart, mert kérték: maradjak még itt a váróban vagy 15 percig, hogy megfigyelhessenek. Ilyen szervezettséget még soha nem tapasztaltam, az egészségügyi dolgozók pedig kedvesek, előzékenyek és segítőkészek. Elmondták, hogy mire figyeljek a védőoltás fekvételét követően, és arról is tájékoztattak, hogy a második adag beadására mikor és hogyan számíthatok.

Snežana elmondta, hogy személy szerint szívesebben választotta volna az orosz Szputnyik V oltóanyagot, de a jelentkezéskor a kínai védőoltást is bejelölte lehetőségként.

A beszélgetéshez Úri Mária is csatlakozott. Elmondta, hogy a piacozás után tért be az egészségházba, hisz látta, hogy nincsenek sorok. Csak érdeklődni szeretett volna a lehetőségekről, de akár be is oltották volna, ha nem lenne erős allergiája. Így azonban az Újvidéki Vásáron kialakított oltópontra küldték, ahol szakorvosoktól kérhet tanácsot.

A temerini asszony elmondta, hogy nem válogat az oltóanyagok között, azt veszi fel, amelyet a szakemberek tanácsolnak majd neki. Hozzátette, hogy ezt a „tortúrát” az infuenza elleni védőoltásnál is végig kellett járnia, így hétfőn sorba is áll a tartományi székváros legtömegesebb oltási helyén.

Gyorsan haladó sorok

Megtudtuk azt is, hogy mi várhat Máriára hétfőn, amikor Újvidékre érkezik. Az Újvidéki Vásáron uralkodó helyzetről Hoffmann Artúr számolt be, aki szombaton vette fel a védőoltást.

A 67 éves újvidéki férfi előzőleg bejelentkezett a kormány által gondozott e-uprava weboldalon, de krónikus szívbetegként úgy döntött, hogy nem vár a Pfizer- vagy Moderna-vakcinára, és inkább beállt a vásárcsarnok előtt kígyózó sorba.

– Délután kettőkor érkeztem. Első látásra úgy tűnt, hogy órákig fogok várakozni, ám kicsit több mint fél óra múlva már bent voltam, és kitöltöttem a személyzettől kapott űrlapot. Általános adatokat kértek tőlem, majd megvizsgált egy doktornő. A láz- és cukorszintmérést követően a nővér beadta a kínai Sinopharm-vakcinát. Mivel semmilyen probléma nem jelentkezett, erős másfél óra után hazaindultam.

Artúrt vasárnap is felkerestük: továbbra is jól érzi magát, mellékhatások nem jelentkeztek. A 67 éves férfi a körülményekhez képest elégedett a tömeges oltás szervezettségével. Kiemelte: kellemesen meglepődött azon is, hogy az oltási hely mellett levő parkolóban külön díjmentes területet jelöltek ki a védőoltásra érkezőknek.

Újvidékre egyébként 5500 oltóanyag érkezett a tömeges immunizáció első napján, de a napokban még ugyanennyi oltóanyagot várnak.

Meddig ér a takaró?

– A szerb kormány e-uprava internetes oldalán vagy telefonos úton eddig több mint 488 ezer polgár jelezte, hogy szeretné megkapni a koronavírus elleni védőoltást, ebből vasárnap reggelig több mint 100 ezer embert be is oltottak. A teljes népességhez viszonyít átoltottság tekintetében Szerbia a negyedik Európában

– jelentette ki vasárnap Aleksandar Vučić államelnök, aki azonban elmondta azt is, hogy jelenleg lehetetlen vakcinát beszerezni a világpiacon.

– Figyelembe véve az oltás ütemét és a országban levő oltóanyag mennyiségét, az további 7-8 napra lesz elegendő

– közölte Szerbia első embere. Hozzátette, hogy aki felvette az első oltást, nem kell aggódnia, lesz elegendő szérum, hogy a második, emlékeztető injekciót is megkapja.

Vučić megnyugtatta az ország lakosságát: Szerbia továbbra is arra törekszik, hogy megfelelő mennyiségű oltóanyagot szerezzen be, és folytatódjon a nyájimmunitás megszerzése.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap